Szótlanul követtem a fiút az udvaron át egészen a parkolóig.
Lehajtott fejjel mentem utána, miközben összekulcsolt ujjainkra szegeztem a
pillantásom. Hallottam, ahogy az emberek sugdolózni kezdenek, ahogy elhaladunk
mellettük, de képtelen voltam felnézni az arcukra. Átbotorkálva a kocsikat
elválasztó padkák között az autójához mentünk, ahol táskámat az ölembe téve
beszálltam az anyósülésre. Yongguk egy szempillantás alatt a hátsó ülésre dobta
a táskáját, majd rálépve a gázra kihajtott az iskola parkolójából. Nem
figyeltem merre megyünk, továbbra is kezeimet bámulva ültem szótlanul mellette,
amikor egy sóhaj kíséretében, átnyúlva hozzám megfogta a kezemet.
- Mi a baj? – hallottam meg mély hangját, amiben aggodalom
csengett. Résnyire nyitva ajkaimat egy halk sóhajt hallattam, majd lassan
ráemelve a tekintetemet elmotyogtam az engem nyomasztó kérdést.
- Mire volt ez jó? – pillantottam feketén csillogó íriszeibe.
Vonásai megváltoztak, ajkait beszívva tartotta magában a levegőt pár
másodpercig, majd lesütötte tekintetét.
- Hyerin azt hitte már bármit megtehet. – sziszegte.
- Tessék? – értetlenkedtem, mire felsóhajtott.
- Engem is megzsarolt! – bökte ki hirtelen. – Vagyis azt
hitte, hogy meg tud zsarolni…és itt betelt a pohár.
- És emiatt mit sem törődve azzal, hogy eddig milyen
komolyan vetted ezt a titkolózást most lebuktattál minket. – szembesítettem azzal,
amit az imént tett, mire a kormányra hajtotta a fejét.
- Lehet nem kellett volna. – ismerte be. – Ez egy elég…
elhamarkodott döntés volt.
- Igen az volt. – vettem egy mély levegőt, majd kipillantva
az ablakon a zölden világító lámpára néztem. – Indulj.
- Tessék? – lepődött meg.
- Zöld van. Indulj el, mert már ránk dudáltak. – magyaráztam
neki, mire azonnal észbekapott. Intve a mögöttünk haladó sofőrnek lekanyarodott
a város nyugalmasabb részébe vezető útra, majd hajába túrva a könyöklőre
támaszkodott. – Fáradt vagy? – fordultam felé, hogy szemügyre vehessem az
arcát. Szemei alatt jól láthatóan lila karikák rajzolódtak ki, arca nyúzott
volt a kevés alvástól.
- Mondhatni… - motyogta halkan, majd pár másodpercig
összezárva szemeit próbált erőt merítni magából.
- Látszik. – szólaltam meg egy pár perces hallgatás után,
mire szája halvány mosolyra húzódott.
- Haragszol? – kérdezte bűnbánóan.
- Arra, hogy ezzel rám uszítottad Hyerint? Vagy arra hogy
ilyen felelőtlen vagy? Vagy mindkettő? – pillantottam rá a szemem sarkából. Még
mindig mosolyogva megfogta a kezemet, hogy összefűzhesse ujjainkat, majd
simogatni kezdte kézfejemet.
- Sajnálom. – húzta fel kezemet a szájához, majd egy apró
puszit lehelt bőrömre. – De így legalább veled lehetek.
- Meg se próbálj ezzel manipulálni. – dünnyögtem halkan. Pontosan tudta, hogy így
elfelejtem, azt hogy most jó pár embert magunkra haragítottunk és még a végén
hálás leszek neki azért, amit tett. Túl jól ismert. – De komolyan Hyerin miatt
akadtál ki ennyire?
- Úgy minden miatt. Hyerin miatt, az alváshiány miatt, és persze
amiatt, hogy hiányoztál. Ez így
összeadódva már sok volt. – sóhajtott fel gondterhelten.
- Jól van. Semmi baj. – fordulta felé, aztán felé hajolva
ajkaimat arcára tapasztottam. Reménykedtem beenne, hogy megbirkózunk az
előttünk álló problémákkal, bármi is legyen az. Boldog mosolyra húzódtak ajkai puszim
hatására, majd már jókedvűen parkolt le a házuk előtti felhajtón. Amint kiszállt a kocsiból az én oldalamra
sietett, majd kezemet megfogva segített nekem is kikászálódnom a hatalmas
autóból.
- Miért is jöttünk hozzátok? – ráncoltam össze a
szemöldököm, mikor észbe kaptam, hogy nekem otthon kellene lennem.
- Ja tényleg. – torpant meg a fiú. – Automatikusan
hazajöttem. – motyogta, majd szemeit megdörzsölve kinyitotta az ajtót. – Ne
haragudj, csak tényleg nem vagyok csúcsformában. – ásított egy hatalmasat.
- Semmi baj. – kuncogtam a cipőmet levéve, majd a konyhába
sétáltam némi víz után kutatva.
- Majd hívok egy taxit. – töltöttem ki vizet két pohárba,
amikkel a kezemben a nappaliba sétáltam. Yongguk már a kanapén feküdt mikor
odaértem. Arcát a párnába temetve motyogott valamit, de semmit nem hallottam
belőle. – Tessék? – tettem le a poharakat a kávézó asztalra, majd a lábához
ültem. Újabb értelmetlen motyogás jött a fiú irányából. – Yongguk nem értem,
hogy mit magyarázol…- sóhajtottam fel, mire nagy erőfeszítés árán oldalra
fordította a fejét.
- Majd Yongnam hazavisz. – ugrott neki immáron harmadszorra
a mondatnak.
- Nem kell ugráltatnod Yongnamet emiatt. – simogattam meg a
lábát és az ölembe húztam azokat. – Jó lesz a taxi.
- Nem. – szólalt meg ellentmondást nem tűrően. – Majd
Yongnam hazavisz… – ásított ismét.
- Ahogy gondolod… - néztem a fiúra, mire résnyire nyitotta
szemeit. Fekete íriszeivel arcomat fürkészve tekintetemnél állapodott meg, s
foglyul ejtette azokat. Óvatosan csuklóm köré fűzte ujjait, majd gyengéden maga
felé kezdett húzni. Nem ellenkeztem így könnyedén maga mellé fektetett a
kanapén, s derekamat átölelve húzott magához. Arcomat mellkasába temetve
öleltem át, majd mélyeket lélegezve szívtam be édes illatát. Ujjai hajamba
vándoroltak, ahogy homlokhoz szorította ajkait, majd egy elégedett sóhajt
hallatva ismét lehunyta a szemeit.
- Rég aludtam már veled… - motyogta a hajamba.
- És hiányzom? – mosolyodtam el megjegyzése hallatán.
- Nagyon. – sóhajtott fel. Mikor felnéztem rá, már csukva
voltak a szemei. Résnyire nyílt ajkai között szűrtea levegőt, majd éreztem,
ahogy hátamat simogató kezeinek mozgása egyre lassul, majd megáll a mozgásban. Sosem láttam ilyen fáradtnak, így jobbnak
láttam, ha hagyom aludni. Megnyugtatóan kezdtem el simogatni haját, aminek
hatására perceken belül egyenletes szuszogására lettem figyelmes. Egy mosoly
terült szét arcomon, mikor tudatosult bennem hogy elaludt, így óvatosan
kibontakoztam öleléséből és felkeltem mellőle. Egy apró puszit leheltem
ajkaira, mielőtt betakargattam volna, aztán a lehető leghalkabban felvettem a
cipőmet és a táskámat és már hívtam is a taxit.
Pár órával később a telefonom csörgése zökkentett ki a
tanulásból. Először nem akartam felvenni, de amint egy pillantást vetettem a
kijelzőre ezt a gondolatot azonnal elhessegettem.
- Szia. – szóltam bele mosolyogva a telefonba.
- Szia. – hallottam meg mély hangját a vonal másik oldaláról.
Hangja teljese megváltozott a délutánihoz képest, a korábbi fáradtságot izgalom
váltotta fel, ami azonnal boldoggá tett.
- Kialudtad magad? – kuncogtam, mire Yongguk egy hangos
sóhajtást hallatva mentegetőzni kezdett.
- Sajnálom csak tényleg nagyon fáradt voltam és-
- Shhh. – csendesítettem el azonnal. – Nem baj. – álltam fel
a székről, majd az ágyamra dőltem.
- Hiányzol. – motyogta a fiú a vonal túloldalán.
- Te is nekem. – meredtem a plafonra, majd oldalamra
fordultam.
- Gyere át… - motyogta hirtelen.
- De… Holnap iskola. – sóhajtottam fel szomorúan.
- Kérlek…
- Yongguk nem lehet. – biggyesztettem le az alsó ajkamat.
- Kérlek... – kérlelt ismét.
- De… - próbáltam mentegetőzni, de azonnal kihallotta a
megadást a hangomban.
- Érted megyek. – jelentette ki és már hallottam is, ahogy
húzza a kabátját. – Pakold össze addig a cuccaidat. – kuncogott értetlen
motyogásomat hallva, majd ellenkezni sem tudtam vele már le is tette a
telefont. Ledöbbenve bámultam a kijelzőre egy darabig, majd sietősen cuccaim
összepakolásába kezdtem. Könyvek, ruha, pizsama, fogkefe. Mi kellhet még?
Szobámat fürkészve gondolkoztam, hogy vajon mit fogok itthon hagyni, amikor
megszólalt a csengő.
- Nyitom! – hallottam meg anya hangját a földszintről. – Ó,
szia Yongguk! Azt hittem korábban jössz.
- Tessék? – kerekedtek ki a szemeim anyát hallva. Táskámat a
vállamra kapva hagytam el a szobám, de mivel anya mondata kíváncsivá tett így a
lépcső tetején megállva hallgattam a fejleményeket.
- Igen, hamarabb akartam csak elaludtam. – ismerte be a fiú. – Plusz Yongnam is csak
most ment el otthonról.
- Értem. – motyogta anya elgondolkozva. Ezek meg miről
beszélnek… Értetlenül mentem le a lépcsőn, aminek alján már Yongguk várt.
Azonnal elvette a táskámat a kezemből, majd egy lágy csókot lehelt a
homlokomra, mikor elmentem előtte.
- Húzd a cipőd és menjünk. – türelmetlenkedett.
- Te tudtál erről? –pislogtam anyára miközben öltöztem, mire
ő zavartan elmosolyodott.
- Jók legyetek. –tért
ki a válaszom elől, majd kitessékelt minket az ajtón.
- Mégis mi ez az egész? – értetlenkedtem a Yongguk felé
fordulva. Már megint kihagytak valamiből.
- Majd meglátod. – kuncogott, aztán besegített a kocsiba. –
Nem zavar a táskád? – pillantott le méretes táskámra, ami az ölemben feküdt.
- Te csak az útra figyelj. – mutogattam vadul. Először
nevetgélni kezdett, de hamar összeszedte magát és vezetési stílusához illően az
életemet veszélyeztetve elindult. Az út nagy részét az ülésbe préselve, csukott
szemmel töltöttem. Nem akartam látni, hogy hogy vezet. Nappal még csak-csak
visszafogta magát a nagy forgalom miatt, de egy ilyen esti órában már csak pár
ember szálingózott az utakon, így ő kedvére száguldozott. Kevesebb, mint negyed óra alatt elértük a
most teljesen sötétbe burkolózó házukat, így arra következtettem, hogy senki
sincs itthon. Már épp nyitottam volna az ajtót, mikor elkapta a kezem és
magához húzott.
- Valami baj van? – néztem rá kérdőn, de csak megrázta a
fejét. Ajkain mosoly futott végig, majd a zsebébe nyúlt és egy fekete anyagot
húzott ki belőle. Értetlenül néztem rá, mikor az anyagot egyre közelebb és
közelebb tartotta hozzám, s olyat tett, amire nem számítottam.
- Naaa. – háborodtam fel, mikor bekötötte a szemem.
Automatikusan a puha anyaghoz nyúltam, hogy elhúzzam azt szemem elől, de
megállította kezemet.
- Ne. – suttogta a fülembe. Meleg lehelete a nyakamat
cirógatta, ami miatt azonnal kirázott a hideg.
- Most ez mire jó? – dünnyögtem, s megadóan visszaengedtem
kezeimet magam mellé.
- Van egy meglepetésem. – puszilt bele nyakhajlatomba, majd betolt
az ajtón.
- Milyen meglepetés? – kíváncsiskodtam.
- Majd meglátod. – kuncogott boldogan. Kezeit derekamra téve
irányított, ha jól gondolom a konyhába, majd elengedett. Halk csörgés
hallatszott, majd minden elhalkult. Óvatosan fogta meg a kezem, mikor újra
elért hozzám, aztán mögém lépve átölelte derekamat.
- Most már leveheted.
– suttogta halkan. Óvatosan nyúltam fel a kendőhöz, majd egy mozdulattal
kicsomóztam azt. Amint a kendő lehullt szemem előtt szemeim nagyra tágultak az
elém táruló látványtól. A hatalmas konyhát mécsesek százai világították meg
különböző helyekről, míg az egész helységet rózsák lepték el. A vörös szirmok a
földet beterítve ellepték a helységet, kisebb csokrok díszelegtek a
konyhapulton és a polcokon. Az asztal
mellett egy hatalmas rózsacsokor terült el egy vázába, míg pár szál az asztalon
hevert. A gondosan megterített asztal közepén különböző ételek voltak
felhalmozva, körülöttük gyertyákkal. Minden hófehérben és pirosban úszott.
- Hát ez… - akadt el a szavam hirtelen, majd tátott szájjal
a fiú felé fordultam. Fekete íriszei ragyogtak a rá eső fények és a boldogság
miatt, ajkán díszelgő mosolyt semmivel sem lehetett volna letöröli. Percekig
fürkészte arcomat, majd tekintete ajkaimra vándorolt. Egy halk kuncogással
konstatálta, hogy azóta is tátva van a szám a meglepettségtől, így állam alá
nyúlva összezárta ajkaimat. Gyengéden vette kezei közé arcomat, majd telt
ajkait az enyémekhez érintette. Nem időzött el sokat ajkaimon, pár másodperc
után homlokát az enyémnek támasztva szakadt el tőlem, s derekamat átölelve
ölelt magához.
- Tetszik? – motyogta hajamba, mire azonnal heves
bólogatásba kezdtem.
- Gyönyörű, de-
- Shhh. – tette mutatóujját ajkaim elé. – Boldog hatodik
hónapfordulót. – mosolygott rám, majd újra ajkaimhoz hajolt.
Nyu ez de edes. En is ilyen pasit szeretnek. Remelem Hyerin nem tervez hatalmas bosszut vagy nem all ossze Kaival. Apropo Jongin, ugye hamarosan mar megjelenik o is??^^
VálaszTörlésNemsokára lesz Kai bőven. Már csak pár rész és komoly szerepe lesz neki is. :P
TörlésJajj de kis romantikus :3 imádooom
VálaszTörlésAlig várom a kövit ^~^
Próbáljuk, majd minél előbb hozni az új részt. :* Örülünk, hogy tetszett. :3
TörlésHát ez valami fantasztikus :D nagyon várom a folytatást ^^
VálaszTörlésÉs milyen aranyos, hogy még a 6. hónapfordulót is megünneplik :D
Örülök, hogy tetszett. :3 Hát igen. Csak egyszer van ilyen. ;)
Törlés