26. rész

Mi a szart akarsz? – nyitottam ki olyan nagy lendülettel az ablakot, hogy a kilincs a kezemben maradt. – Ó, nézd, mekkora segítségemre van ez is. – pillantottam a bearanyozott kilincsre, ami a tenyeremben pihent, majd egy szempillantás alatt Yongguk mellkasához vágtam azt.

Áu. – jajdult fel, miközben a mellkasához kapott. – Te normális vagy? – sziszegte.

- És te normális vagy? – mordultam rá mérgesen. – Az éjszaka közepén az ablakot vered, miután készségesen megcsalsz valami szakadt csajjal, akiről fogalmam sincs, hogy ki az. Igen, valószínűleg én vagyok a nem normális. – tettem keresztbe karjaimat.

- Beengednél végre és meghallgatnál? – vett egy lépést előre. – Ha lenne egy kis eszed, akkor nem nyitott ablaknál veszekednél velem. – mordult fel ő is.

- Ide te be nem jössz! – háborodtam fel, majd becsapni készültem az ablakot, mikor Yongguk keze megakadályozta a beteljesítésre váró feladatot.

- Ne csapd be, mert akkor aztán teljesen lebukunk! – nyitotta kijjebb óvatosan az ablakot. – Kérlek, engedj be!

- Miért tenném? – emeltem meg az egyik szemöldökömet sejtelmesen.

- Figyelj! – köszörülte meg a torkát. – Te beengedsz, én elmondom neked az igazat, utána pedig mindketten lefekszünk aludni és élünk tovább boldogan. – mosolygott.

- Hát ez nevetséges. – nevettem el magamat lenézően. – És szerinted én hinni is fogok neked?

- Nicole.. – dünnyögte.

- Na jó, legyen. – adtam be végül a derekamat, hiszen akármennyire is mérges vagyok rá, attól függetlenül szeretem.

- Ezaz! – mondta vidáman, majd belépett a szobámba az ablakon keresztül.

- Ne örülj ennyire. – másztam az ágyra, s leültem annak a szélére. – Kezdheted.

- Tehát, az a lány, akit láttál, az exem volt. – vett egy nagy levegőt, majd folytatta. – Fogalmam sincs, hogy a manóba, vagy, hogy miért került oda, ahova. De egy dolog van amit biztosra tudok. Hogy Jongin ismeri a csajt. – magyarázta.

- Jaj, hagyjuk már a hülyeséget. – pattantam föl az ágyról. – Kezdem azt hinni, hogy Jongint csak rosszá akarod tenni a szememben. Mi van, ha neki semmi köze nincs is hozzád? Mi van, ha te akarsz rosszat neki? Jongin sokkal normálisabb, mint te vagy! – jelentettem ki együgyűen, majd elmosolyodtam. – Ő sohasem bántott meg, és sohasem játszott velem. Lehet, hogy őt kellet volna választanom. Sőt biztos! Holnap az lesz az első dolgom, hogy megcsörgetem. – mosolyom még szélesebb lett, látva, hogy Yongguknak düllednek ki az erek a nyakán, az ökölbefeszített karja miatt. Ideges. Egyik pillanatról a másikra a falnál találtam magam, Yongguk szorításában. Két karját a fejem mellé feszítette, hogy véletlen se tudjak menekülni.

- A legelső dolgom az lesz, hogy felnyársalom azt a büdös patkányt, amint a szemem elé kerül. – sziszegte arcomhoz közel.

- Hagyd békén őt is és engem is. – mellkasára helyezve kezemet próbáltam eltaszítani őt magamtól, de mind ezt hiába.

- Na mi van? Már nem is szeretsz? – kérdezte gúnyolódva úgy, hogy az arcomba mászott közben. Lesütöttem szemeimet és nem válaszoltam neki. Síri csöndben álltam előtte. – Válaszolj! Szeretsz vagy sem? – ordított rám teljes hangerővel, ami bennem is felvitte a pumpát.

- Jongint szeretem! – kiabáltam vissza, miután felemeltem a fejemet büszkén, mire elnevette magát.

- Kait? Igen? – hencegett még mindig hangosan. – Na majd most megmutatom, hogy kit szeretsz. – komolyodott el egy pillanat alatt, s ajkait nyakamra vezetve kezdte el óvatosan csókolni az ott elhelyezkedő puha bőrömet.

- Menj el. – szóltam rá, majd mepróbáltam elhúzódni, de a kezeimet le fogta és így már mozdulni sem tudtam. - Yonnguk hagyj! - szisszentem fel, majd ellöktem magamtól. Zihálva szedtem rendbe ruháimat, majd az ablakhoz lépve nagyra tártam azt. - Kifelé! - néztem rá mérgesen.

- Nem. - szűkült szája egy vonalba.

- Azonnal menj el. - taglaltam a szavakat lassan és érthetően. Csak remélni tudtam, hogy szüleim még nem keltek fel a hangzavarra.

- Nem. - ismételte meg magát, majd keresztbe fonta karjait mellkasa előtt és a falnak dőlt. Fáradt pillantása engem méregetett. Percekig álltam tekintetét, majd éreztem, ahogy az eddig magamba fojtott könnyeim egyre inkább utat akarnak törni maguknak.

- Mit akarsz tőlem? - csuklott el a hangom. - Mi mást akarsz Yongguk? Hm? - gördültek le sós könnycseppek az arcomon, majd orcámról lecsöppenve lábaim elé estek. A fiú arcán aggodalom suhant át, karját felém nyújtva lépett hozzám közelebb.

- Hagyj. - fordultam el tőle. Kézfejemmel letöröltem könnyeimet arcomról, s az ablak felé mutattam. - Menj el... - nyöszörögtem.

- Nicole... - szólított ellágyult hangon.

- Menj a barátnődhöz. - motyogtam. - Nincs értelme hazudnod arról, hogy az exed...

- Én-

- Nem érdekel. - fordultam ismét felé. - Csak kihasználtál igaz? - mosolyodtam el. - Csak ennyire kelletem? - simítottam végig ujjbegyeimmel a nyakamon ékeskedő piros folton, amit percekkel ezelőtt helyezett el ott. - Épp nem volt itthon a nőd? - fintorodtam el. - Istenem de szánalmas vagyok, hogy hittem neked...

- Na ezt most hagyd abba. - lépett oda hozzám. Arcomat a kezei közé fogva tolt a falhoz ismét. - Szeretlek. - fúrta tekintetét az enyémbe. - Csak is téged. - lehelte halkan. - Hyerin az exem. Nem tudom, miért jött vissza megint de nem is nagyon érdekel. Csak te érdekelsz... -motyogta. Megadóan hajtottam le fejemet, majd a földet keztem bámulni. Ismét kapott az alkalmon, majd betámadta a nyakamat újra, immáron sokkal óvatosabban csókolt. Gyengéd nyelves csókokat lehet rá, ami engem is ellazított. A számmal még le tudtam tagadni, hogy nem szeretem Yonggukot, viszont a testem sohasem tudna hazudni. Minden porcikám csak az ő érintésére vágyott. Az egyik kezemet szabadon hagyta, hogy pólóm alá tudjon nyúlni, és cirógatni tudja a derekamat, ezzel libabőrt futtatva az egész testemen át.

- Még mindig Jongint szereted? – tette fel a kérdést, mire magamhoz tértem.

- Igen! – jelentettem ki határozottan, mire fölbátorodva levezette kezét a derekamról és egészen a bugyimig vitte azt, ahova benyúlt és végigsimított nőiességemen. Egy kósza sóhaj szökött volna fel belőlem, de nem engedtem, hogy utat törjön magának.

- És most? – dörzsölt erősebben a csiklómon.

- U-utállak. – dadogtam erőtlenül.

- Ó, ugye tudod, hogy ez rosszabbhoz vezet? – húzta perverz mosolyra ajkait, majd egy rántással letolta a nadrágommal együtt a bugyimat, s kéjesen letérdelt ékességem elé.

Kezével széthúzta a nagyajkaim, majd nyelvével masszírozni kezdett. Néhány percig folyamatosan csinálta, majd felállt, megcsókolt sokszor egymás után, miközben ujjával belém hatolt. Számat elhagyta egy halk nyögés, melyet már nem tudtam visszafogni. Átadtam magam a vágynak, hagytam, hogy Yongguk az ágyhoz vezessen. Nagy lendülettel döntött az ágyra, s csak akkor vettem észre, hogy megszabadult fölösleges ruháitól és csak egy alsónadrágban térdel fölöttem. Magamhoz húztam, számmal kényeztettem a nyakát, lábaimat a dereka köré fontam. Kezével utat tört a melltartómhoz, melyet ügyesen kikapcsolt, majd a pólómmal együtt félredobta. Belemarkolt a mellembe, utána szájával masszírozta bimbóimat, folyamatosan engem kényeztetve. Ujjaimmal belemarkoltam formás fenekébe és simogattam megkeményedett férfiasságát, mire vágyakozón újra felém térdelve a szemembe nézett, s látni véltem íriszeiben a mohóság és a kívánás elegyedését és biztos voltam benne, hogy az én tekintetemben is ugyan ezt látja. Szájon csókolt, majd mikor megtalálta a helyet, erősen belém hatolt, mire hangosan felnyögtem. Először lassan, majd egyre ütemesebb tempóban mozgott fölöttem. Pózt váltottunk. Ő az ágyon, én az ölében ültem, s ritmusosan mozgattam felette a csípőmet fel-le mozgatva, közben őt csókolva.

- N-Nicole ... S- Sajnálom, mindjárt elmegyek… Ugh! – mondta nyögésekkel kísérve. - Semmi baj, Yongguk. Élvezz belém! – hajoltam közel a füléhez, és megharapdáltam. Hangosan felnyögtünk, mikor éreztem a belém áramló meleg anyagát, melytől bizseregni kezdett az alhasam. Elveszett az időérzékem. Fogalmam sem volt, hogy mennyi ideje csináltuk, úgy belemerültünk az egymás iránt érzett vonzalmunkba. Mikor mindketten elélveztünk, cuppogó hangokkal kísérve szétváltunk, majd fáradtan lihegve borultunk az ágyamra.

– Mindig megvéd, tisztel, és igazán szeret engem. Hogy ne szeretném viszont? Fölösleges titkolni, hiszen, aki ismer engem, az láthatja rajtam. – merengtem az arcát fürkészve, melyről elégedettséget és fáradtságot olvastam le. Szemei csukva voltak. Néha meg-megremegtek szempillái s hallottam, ahogy légzése egyre mélyül, és egyenletessé válik. Elaludt. Csukott szemmel hallgattam a szíve dobogását, melynek ütemes verése megnyugtatott. Felkönyököltem, arca fölé hajoltam, s egy puha csókot leheltem ajkára majd fülébe súgtam.

- Szeretlek!