24. rész

- Ah, Yongguk. Biztos, hogy jó ötlet ez? – válaszoltam a telefonba, számat harapdálva.
- Bízz már bennem egy kicsit! – győzködött a vonal másik végéről, mire felsóhajtottam megterhelten.

- Hát legyen, de ígérd meg, hogy jó lesz! – csóváltam meg a fejem, de ugye ezt ő nem láthatta.

- Nicole? – szólított félénken.

- Mondd.
- Nagyon szeretlek. – mondta derűsen, gondolom mosolygott.

- Én is téged, te butus. – csóváltam egyet a fejemen, majd nekem is mosoly görbült a számra.

- Helyes! – nevetett. – Akkor 10 perc és ott vagyok. Sziiaaaaa. – zengte, majd rám is csapta a telefont.
Nagyot felsóhajtva a szekrényemhez battyogtam, hogy kiválasszam az alkalomhoz illő ruhát magamnak. Mivel medencés buli lesz, ezért magamra öltöttem a gyönyörű fehér bikinimet, aminek szélét ezüstös kövek díszítették. A bikini fölé felvettem egy még annál is fehérebb hosszú nyárias ruhát. Egy szép arany nyakláncot és egy emelt talpú szandált. Enyhe sminket hintettem arcomra, és ezennel már készen is álltam a bulira. Telefonomat előkaptam, s kijelzőjére pillantva láttam, hogy Yongguknak már itt kellene lennie, ezért lebattyogtam a lépcsőn, és úgy döntöttem, hogy a konyhában várom tovább. Mikor leértem, megpillantottam anyut, ahogy a konyhában sürög-forog.
- Szia anyaaaa. – pattantam mögé.
- Szia kincsem. Mész el Yongukkal? – fordult meg egy mosoly kíséretében.

- Igen. Ugye nem baj? – kérdeztem meg félénken.

- Dehogy baj. – kuncogott anya. – Hova mentek, ha szabad tudni?

- Kerti partira. – halottam meg az ajtó nyitódásával az ismerős hangot. – Csókolom Mrs. McCart. – hajolt meg illedelmesen.

- Yongguuuuuuuuuuuuuuuuk! – kiáltottam el magam és pattantam boldogan a nyakába.

- Szia bébi. – nyomott egy puszit a homlokomra. – Indulhatunk? – mosolygott édesen.

- Mehetünk. – bólintottam. – Édesanya, elindultunk! – kiabáltam be a nappaliba, mire ott is termett az előszobában.

- Rendben. Vigyázzatok magatokra és érezzétek jól magatokat! Sziasztok. – integetett.

- Sziaaaaa – kiáltottuk csaknem egyszerre, majd becsuktuk magunk után az ajtót. Elindultunk a kerten át, hogy eljussunk Yongguk autójáig, de hirtelen megragadta a kezemet a bejáratnál.

- Annyira gyönyörű vagy. – fordított magához, hogy átkarolja derekamat.

- Na ne mondd. – festődött egy széles mosoly az ajkaimra.

- De. És csak az enyém. – hajolt közelebb, majd ajakait az enyémekre tapasztotta, hogy egy gyors csókot nyomjon a számra.

- Szeretlek. – motyogtam csukott szemmel, mutatva, hogy én még többet akarok.

- Én is téged. – kuncogott. – De most már tényleg menjünk. – rántotta meg kezemet, mire a szemeim kipattantak.

- Tudod nem sok kedvem van ehhez az egészhez… - motyogtam, miközben egy gyors mozdulattal bekapcsoltam a biztonsági övemet.
- Miért nincs kedved? – kérdezte. Napszemüvegét a feje tetejére tolva pillantott rám. Megigazította hófehér ingje gallérját, majd beállította a tükröket.

- Hát tudod… - motyogtam ujjaimat tördelve. – Hyosung elég nyilvánvalóan kedvel és-

- És nem érdekel rajtad kívül senki más. - tette kezét a combomra, s rám pillantva belefúrta tekintetét az enyémbe.

- Rendben. – fújtam ki a levegőt megkönnyebbülten.

- Mehetünk? – húzódtak ajkai egy félmosolyra, majd beindította az autót.

- Hát nem is tudom. – nyeltem le a gombócot torkomba. Szívem máris őrült tempóban zakatolt mellkasomban. Rossz emlékeim vannak Yongguk vezetésével kapcsolatban. Nem várta meg míg felkészülök, már rá is lépett a gázpedálra így az autó kerék csikorgatva indult meg az úton. Csukott szemekkel ültem végig az egész utat, úgy éreztem, ha kinyitnám a szemeimet, elkapna a hányinger. Hátam az ülésbe préselődött, míg ujjaimmal görcsösen kapaszkodtam az ülésbe. – Neked ki is adott jogsit? – motyogtam halkan.

- Nem értem mi bajod van a vezetési stílusommal. – kuncogott édesen, majd leparkolt a hatalmas ház előtt sorakozó kocsik közé. Lomhán csatoltam ki a biztonsági övemet, majd kikászálódtam a kocsiból. Yongguk odajött hozzám, majd derekamat átölelve húzott magához. Egy apró puszit lehet a homlokomra és már el is engedett. Nem szabadott, hogy bárki együtt lásson minket.

- De szép házuk van. – néztem fel az óriási házra. A kétemeletes fehérre festett családi házat egy óriási kert vette körül. Az előkertben kanyargó kövekkel kirakott ösvény vezette a bokrok között az ide látogatókat a kaputó egészen a verandáig. A házból kinyúló kis teraszt fehér kerítés szegélyezte, minek korlátjáról hatalmas virágok omlottak le bokorszerűen. Egy kis asztal és köré elhelyezett kerek, puha párnával bélelt székek szolgáltak az üres tér kitöltésére. Mire Yonggukkal az ajtóig értünk, már több tucat ember jött velünk szembe vagy ment el éppen mellettünk. A házi kinyitott ablakaiból zene dübörgött kifelé.

- Te menj előre. – simított végig a hátamon a fiú, majd maga elé engedett, így egy kíváncsi szempár sem láthatta, hogy együtt érkeztünk. Elindultam a kerten át, majd még egyszer visszapillantottam Yonggukra, aki biztatóan mosolygott rám. Annyi időm még volt, hogy visszamosolyogjak, s ház oldalánál befordultam a hátsókerthez. Egy hatalmas medence tárult a szemem elé, amelyben boldog fiatalok pancsoltak. Volt, aki a kertben beszélgetett, nevetgélt, voltak olyanok, akik inkább a napozást, a piálást vagy a medencés szórakozást választották. Mi mégfurább, hogy elég sokan eljöttek a buliba. Nem is hittem, hogy Hyosungnak ennyi ismerőse van. Ahogy a névre gondoltam, már ott is termett mellettem az illetékese.

- Szia Nicole. – mosolygott szélesen, majd két puszival ajándékozott meg, amit akármennyire nem is akartam, de viszonoztam, és egy mosolyt erőltettem az arcomra.

- Ott a pia. Nyugodtan igyál csak, amit szeretnél. – nyavalygott miközben a kerti kis asztalkára mutatott.

- Köszönöm. – bólintottam zavaromban.

- Hát sziasztok lányok. – termett mellettünk Yongguk, mire Hyosungnak szélesebb lett a mosoly az arcán. Semmiféle feszültséget nem szabadott keltenem, sőt az érzelmeimet is el kellet rejtenem.

- Szi.. – köszöntem volna Yongguknak, de valaki félbeszakított. Milyen meglepő.

- Szia Jepp. – borult a nyakába Hyosung. Erősen rácsimpaszkodott, mire Yongguk határozottan átkarolta a derekát.

- Ki az a Jepp? – kérdeztem fennhangon. Akármennyire is korlátoznom kellet magamat, ezt azért nem hagyhattam ki.

- Ó drágám, én Yonggukot mindig is Jeppnek hívtam. Én adtam neki ezt a nevet.  – mondta büszkén. - Egyébként, ha nem bánod, akkor most elrabolom picit Jeppet. – kuncogott kislányosan. – Amint már említettem az innivalók az asztalon vannak. Szolgáld ki magad. – dobta hátra haját, majd Yonggukba kapaszkodva el is iszkoltak. Az eszem megáll. Yongguk hogy tudja ennyire leplezni azt, ami köztünk van? Ah mindegy is. Nem tudtam mást tenni, így az üdítőköz araszoltam, annak ellenére, hogy nagyon sok alkohol és koktél volt, én mégis a kólánál maradtam. Így hát fölbontottam üveggel, és egy tetszős pohárba öntöttem tartalmából. Beletűztem egy kék szívószálat az italomba, majd unottan kortyolgatni kezdtem azt.

- Nagyszerű. – motyogtam kedvtelenül a második korty után.

- Mi nagyszerű? – hallottam meg egy ismerős hangot mögülem, mire egyből hátrakaptam a fejem.

- Kai? – lepődtem meg. – Hát te meg hogy kerülsz ide? – pislogtam kitágult szemekkel.

- Én is ugyanúgy meg lettem hívva, ahogyan te is. – kuncogott, melynek kíséretében közelebb lépett.

- Ismered Hyosungot? – tágultak még nagyobbra szemeim.

- Miért vagy ennyire meglepődve? – ráncolta össze a homlokát. – Még általános iskolából ismerem.

- Ó, értem. – bólogattam. Az idő gyorsan repült, amikor találkoztam Kaival. Más esetben nem örülnék a társaságának, de most kivételesen jól esett, hogy nem kellet egyedül eltöltenem, azt a kitudja mennyi időt Yongguk nélkül. Idő közben a medencét is kipróbáltuk, és jókat szórakoztunk. Bár akármennyire is jól szórakoztam, Yongguk egész végig a fejemben járt és akárhányszor rá gondoltam ideges lettem, aggódtam. Vajon mi lehet vele? Mit csinálhat? Hyosung mire kényszerítheti őt? Nem telt sokba megtudnom mivel valaki hangos nyávogások közepette rohant ki a házból.

- Jepp, miért teszed ezt velem? – támolygott össze vissza a lány.

- Hyosung értsd meg, hogy semmi nem lehet köztünk. – lépett el Yongguk a lány útjából, mire mindenki felemelte a fejét a hangos veszekedésre. Minden egyes jelenlévő kíváncsisággal figyelte a történteket. Alig tudtam megállni, hogy ne menjek oda, és ne pofozzam föl azt a rossz cafkát.

- Mégis miért nem?? Van valakid? – hisztizett kényesen, melynek kíséretében a talpát párszor a földhöz csapta.

- Nem erről van szó, hanem…. – kezdett magyarázkodni.

- De igen erről. – jelent meg egy ismeretlen személy a zártkörű partin. Egy mini szoknyában díszelgett, felsőtestén egy rózsaszín kivágott trikó pihent. Fekete magas sarkú cipője, ahogy a földhöz ért kopogott. Fekete vasalt haja kiválóan omlott vállára, a vége pedig a derekát veregette. Akármilyen kirívóan nézett ki, tagadhatatlanul szép lány volt. Talán idáig a legszebb ázsiai lány, akit valaha láttam. Már csak az foglalkoztatott, hogy ki volt az, és mégis mi járatban keresi Yonggukot.

- Te mi a szart keresel itt? – hátrált meg Yongguk meglepődötten. Valószínűleg nem várt a személy érkezésére.

- Téged. Hát ki mást, édes? – lépett közelebb a lány a barátomhoz, majd a szemem láttára megcsókolta őt.