27. rész

Hangtalanul csuktam be szobám ajtaját,majd lassan megfordulva tengelyem körül hátamat a kemény fa lapnak támasztva néztem végig a félhomályban úszó szobán. A redőny résein keresztül beszűrődő fény apró mintákat festett a lábam alatt heverő puha szőnyegre, majd a falon lógó tükör tükréről visszaverődve felkúszott ágyamra. Lágyan simogatta sugaraival mély lila paplanomat, majd folytatva útját megvilágította az ágyamban fekvő fiút. A derekáig lecsúszott selymes anyag szabadon hagyta meztelen bőrét, így a nap sugarai kedvükre játszhattak kidolgozott hátán. Ahogy szemem végigvezettem a fiún tekintetem megakadt a bal lapockáján díszelgő, gondos munkával megalkotott tetováláson. Lassan az ágyhoz mentem, majd óvatosan leültem dereka mellé. Bal kezemen megtámaszkodtam az ágy peremén, még másik kezemet felemelve ujjbegyeimmel óvatosan végigrajzoltam a rá tetovált írás minden betűjét. A fiú izmai megfeszültek tenyerem alatt, majd egy mély sóhaj kíséretében fejét oldalra billentve belefúrta arcát a párnába. Egy mély levegőt véve beszívta a párna által átvett illatomat, majd egy elégedett morgás hagyta el ajkait. Éreztem, ahogy ellazítja izmait, s arcát felém fordítva rám emelte álmos tekintetét. Csokoládébarna szemeivel arcomat fürkészte, majd mikor pillantásunk találkozott azonnal rabul ejtette tekintetemet sajátjával. Elmélyedve pillantásában néztem gyönyörű szemeibe, majd arcára simítottam kezemet, s végigsimítottam puha bőrén. Egy darabig mozdulatlanul meredt rám, majd az oldalára fordult, s ülésbe tolta magát kezeivel. Mikor ajkaink egy vonalba értek, habozás nélkül szüntette meg a köztünk lévő távolságot, s ajkaival birtokba vette enyémeket. Telt ajkait lomhán mozgatta enyémeken, s egyik kezét derekamra tapasztva gyengéden magához vont. Kezeim automatikusan fonódtak nyaka köré, majd fejemet oldalra billentve viszonoztam émelyítő csókját. Éreztem, ahogy fogai végigkarcolnak alsó ajkamon, majd forró nyelve végigszántja az imént felsértett bőrömet, s végigrajzolja ajkam vonalát. Az ajkam közül feltörő jóleső sóhaj csak fokozta a fiú mohóságát, így egy mozdulattal ledöntött az ágyra és fölém tornyosult. Egy pillanatig sem hagyta, hogy felfogjam mi történt, azonnal visszatért ajkaimhoz. Kezemet puha tincsei közé vezetve markolászni kezdtem a haját, mire a fiú kezei pólómat feltűrve melleimre siklottak.

- Rajtad meg minek van melltartó…? – morogta, majd feljebb emelve fejét, s felháborodva nézett rám.

- Neked is jó reggelt Yongguk. – nevetgéltem.

- Mikor volt időd felöltözni? – morogta bosszúsan.

- Tudod nem mindenki alszik délután háromig. – kuncogtam ajkaiba.

- Mi?! – kerekedtek ki a szemei, majd az órára kapta tekintetét. Megdöbbenve látta, hogy kis híján végigaludta az egész délutánt.

- Bizony ám. – nevetgéltem, majd arcára csúsztattam kezeimet. Körkörös mozdulatokkal simogattam pofiját, ami láthatólag ellazította. Szemeit behunyva fordította fejét kezem irányába, majd belecsókolt tenyerembe.

- Felkelthettél volna. – búgta bőrömbe, majd visszahajolt hozzám. Hajamat elsöpörve vállamról, arrébb húzta pólómat, s ajkát bőrömre szorítva csókokkal halmozta el kulcscsontomat. 

- Yongguk itthon vannak anyáék. – leheltem erőtlenül, de kezeim szinte önálló életet élve simítottak végig oldalán, mire a fiú megremegett felettem.

- Nem baj. – suttogta bőrömbe, majd óvatosan szívogatni kezdte nyakamat, így halk sóhajokat kicsikarva belőlem. Óvatosan pólóm alá nyúlt, s végigfuttatta ujjait a hasamon, majd feljebb haladva oldalamat kezdte simogatni.

- D..de baj. – motyogtam. – Meg fognak hallani…

- Nem ha csendben maradsz. – kuncogta, majd egy határozott mozdulattal a hátára fordult így magára húzva engem. Gondolkodás nélkül ültem csípőjére, ami egy halk szisszenést váltott ki a fiúból. Vágyakozó tekintettel néztem a fiúra, aki ugyanilyen hévvel a szemében méregette fölé tornyosuló alakomat. Kínzó lassúsággal simítottam végig kidolgozott hasfalán, mire barátom kezdett egyre türelmetlenebb lenni. Alsó ajkába harapva várta következő lépésem, majd simogatni kezdte lábaimat.

- Vagy lehet neked kellene csendben lenned. – kacsintottam rá.

- Én tudom kontrollálni a hangom, ellentétben veled. – vezette kezét a fenekemre, majd erősen belemarkolt.

- Igen? – húztam fel a szemöldököm, majd óvatosan előretoltam csípőmet.

- Ugghhh… - mordult fel a fiú, s szemeit lehunyva szegte hátra a fejét.

- Halkabban Yongguk… - kuncogtam, majd alkaromra támaszkodva a füléhez hajoltam. – Maradj csendben… - suttogtam fülébe, s mozgatni kezdtem csípőmet. 

- Ne kínozz… - lehelte elgyengülve. – Még a ruhád sem engeded, hogy levegyem… - panaszkodott, kezei azonnal pizsamanadrágom korcához indultak, de nem engedtem neki.

- Mint mondtam, itthon vannak a szüleim. – emlékeztettem erre az aprócska kis hátráltató dologra.

- És mint mondtam engem nem zavarnak. – húzta perverz mosolyra ajkait.

- Engem viszont igen. – hajoltam telt ajkaihoz, majd hosszan megpusziltam és egy gyors mozdulattal lemásztam róla. Kikerekedett szemekkel nézte végig cselekedetem, majd hebegve-habogva megszólalt.

- M-Most komolyan így itt hagysz? – tátotta el a száját.

- Bizony. – nyújtottam ki rá a nyelvem, s mellé dőlve az ágyon magamra húztam a takarót.

- Nicole! – sziszegte bosszúsan, majd belekapaszkodva az agyagba próbálta lehúzni a fejemről azt. Erősen belemarkoltam a takaróba így a fiú gyenge próbálkozása sikertelennek bizonyult. Ő a takaró felett maradt, én pedig alatta. Nevetve forgolódtam paplanom alatt, majd kikukucskálva alóla Yonggukra néztem. Durcásan nézett szemeimbe, majd megadóan magára húzta saját takaróját. Elmosolyodtam aranyos mozdulatain, majd megemelve az ő takaróját átgurultam hozzá.

- Most durcizol? – támasztottam állam mellkasára, s mosolyogva a szemeibe néztem. Egy darabig csak méregetett, majd ellágyult a pillantása. Óvatosan átölelt és lejjebb hajtva fejét puszilgatni kezdte hajamat.

- Rád hogy is haragudhatnék. – mosolygott, majd kezei közé vette arcomat és várta, hogy felemeljem fejemet. Mikor teljesítettem kívánságát, magához húzott és gyengéden megcsókolt. Aprókat cuppogva kényeztette ajkaimat, majd még mindig tartva arcomat az enyémnek dörzsölte orrát.

- Eszkimó puszi? – kuncogtam, s egy cuppanós puszit nyomtam arcára.

- Szeretlek. – bújt hozzám, s elhelyezkedve mellettem a lehető legközelebb húzott magához.

- Én is téged. – hunytam le szemeimet. Fejemet mellkasába fúrva mélyeket szippantottam finom illatából. Idilli délutánunkat hangos zene dallama szakította félbe, szinte kiugrottam a bőrömből, úgy megijedtem mikor a telefon a fülem mellett kezdett el csörögni.

- Te nem hallasz normálisan vagy minek van teljesen felhangosítva a telefon? – tettem fülemhez kezeimet ezzel tompítva a hangot.

- Biztos ráfeküdtem és elnyomódott. – ráncolta össze homlokát a fiú, majd a kijelzőre pillantott. A telefon egy ismeretlen számot jelzett. A fiú megnyomta a kijelzőn villogó zöld kört, majd a füléhez tartotta a telefont.

- Igen? – szólt bele rekedten. Nem hallottam, hogy mi volt a válasz, de a fiú arcát nézve nem várt ember hívta. – Hyerin nem érek rá. – na ne.

- Tedd le. – sziszegtem, mire a fiú ajkam elé tartotta az ujját jelezve, hogy maradjak csendben. Morgolódva másztam ki mellőle az ágyból, majd a fürdőbe trappolva bevágtam magam mögött az ajtót. Hosszú percekig néztem magam a falról lelógó tükörben, majd felfrissítés gyanánt, hideg vízzel megmostam arcomat. Hajamat kontyba kötöttem, majd idegesen visszamentem a szobába, ahol a fiú az ágy szélén ülve még mindig telefonált.

- Látom nem fogadsz el nemleges választ… - sóhajtott fel. – De mit akarsz megbeszélni ami telefonon keresztül nem megy?

- Semmit. – sziszegtem újra, mire rosszalló pillantásokat küldött irányomba.

- Mi? Senki sincs itt. – mentegetőzött azonnal a fiú. – Hagyjál már ezzel. Nincs senkim.

- Még hogy senki… - puffogtam.

- Jó oké… Akkor egy óra múlva találkozhatunk. – sóhajtott fel. – Szia. – szólt bele utoljára a telefonba, majd megszakította a vonalat. – Te nem tudsz csendben maradni? – pillantott rám. – Nem tudhatja meg, hogy együtt vagyunk, de elég nehéz kimagyaráznom magam az ilyen helyzetekből.

- Még jó hogy nem várod el tőlem, hogy boldog legyek, amikor vele beszélsz. – háborodtam fel.

- Nem várom el ezt tőled. Csak azt, hogy ne kelts feltűnést. – állt fel, majd az éjszaka eldobált ruháit összeszedegetve öltözni kezdett.

- És most mi lesz? – fontam keresztbe karjaimat mellkasom előtt.

- Mi lenne? – merengett miközben nadrágját gombolta.

- Találkozol vele?

- Igen. – nézett rám szeme sarkából.

- Nagyszerű. – fújtattam.

- Most mi bajod van? – fordult felém. Értetlenkedve nézett rám, ami csak még jobban idegesített.

- Minek találkozol vele? – nézem rá.

- Ha nem teszem biztos lesz abban, hogy van valakim.

- És akkor meg mi van? – értetlenkedtem.

- Az van, hogy ha rájön, hogy ki az akkor mindenki meg fogja tudni. – vetette oda nekem a megoldást, mintha ez teljesen magától értetődő lenne.

- Akkor miért nem leszel rögtön vele, hogy nehogy gyanakodni kezdjen? Magára már csak nem gyanakszik. – fintorogtam.

- Nicole csak kávézni megyünk. – forgatta szemeit.

- Hogyne csak kávézni. Az ilyen lányok, mint ő biztosan a kávézás alatt csak a kávézást értik, és nem azt hogy mit lehetne utána csinálni…mondjuk nálad. – szűrtem a fogaim között.

- Légyszives ne bosszants… - motyogta, majd kabátját magára kapva indult is az ablak felé.

- Ja hogy már bosszantalak is. – mosolyodtam el. – Remek. – láttam rajta, hogy megérezte, hogy nem kellett volna ezt mondania. Azonnal visszafordult felém, majd bocsánatkérő tekintettel indult meg az irányomba.

- Nem úgy értettem… - motyogta, majd óvatosan megfogta kezemet, de kirántottam azt kezéből.

- Hagyj. – sziszegtem, majd a fürdő felé indultam. – Szaladj a ribancodhoz már biztosan vár. – csaptam be magam mögött az ajtót és kulcsra zártam azt. Láttam, ahogy lenyomódik a kilincs, mikor a fiú megpróbált bejönni utánam, de hamar rájött, hogy ez nem fog menni.

- Nicole kérlek, értsd meg hogy-

- Nem érdekel! – kiabáltam ki, majd megnyitottam a csapot, hogy ne is halljam, hogy mit magyaráz. –hosszú perceket töltöttem a padlón ülve a fürdőben, miközben a fejem mellett csobogó víz elzárt előlem minden más hangot. Mikor már biztos voltam benne, hogy elment elzártam a csapot és kibújtam rögtönzött váramból. Célirányosan kezdtem bele telefonom felkutatásába, majd a fejemben megformálódott terv első lépésének neki is kezdtem.

- Ha ő megtehet bármit, akkor én miért is ne tehetném meg ugyanezt? –tettem fel magamnak a kérdést, majd Kai nevére rányomva hívni kezdtem a fiút.

- Szia Nicole. – köszönt az ismerős hang, mire azonnal elmosolyodtam.

- Szia. – köszöntem én is.

- Ennyire hiányoztam, hogy egy napot sem bírsz ki nélkülem?- kuncogta a fiú.

- Még annál is jobban. – nevettem én is, majd belekezdtem a mondandómba. – Ma este mi a programod?

- Hmm…bármi is az ötleted a tiéd vagyok. – jött a magabiztos válasz.

- Helyes. – válaszoltam lelkesen.

- Akkor mit szólnál ahhoz, hogy te és én…

- El se tudod hinni hányféleképpen tudnám befejezni ez a mondatot… - búgta a vonal túlsó végéről.

- Kai! – kiabáltam nevetve, mire a fiú is nevetni kezdett.

- Ne haragudj. Folytasd, kérlek. – bíztatott. 

- Szóval te és én elmennénk valami jó helyre bulizni. Ma este. – haraptam bele alsó ajkamba a választ várva.

- Benne vagyok. – vágta rá azonnal a fiú. – Hova akarsz menni?

- Azt rád bízom. – motyogtam. Mivel nem voltam egy bulizós fajta, még csak ötletem sem volt arra, hogy hová menjünk.

- Életed legjobb bulija lesz. Ígérem. – kuncogott.

- Remélem is. – dőltem rá az ágyra, majd a plafont kezdtem el bámulni. Miért is ne lehetnék Kai barátja? Attól, hogy Yongguk utálja nekem még nem feltétlen kell ugyanígy tennem. – A többiek is jönnek?

- Szeretnéd? – érkezett a válasz.

- Tőlem jöhetnek. Persze csak ha van kedvük.

- Ó ne aggódj. Kedvük az mindig van.

- Akkor őket is hozd. – mosolyogtam.

- Rendben. Nyolcra legyél kész, érted megyek.

- Igenis.

- Szia Nicole. – köszönt el tőlem, majd cuppogásokat hallottam a telefonba tehát puszikat is kaptam elköszönésként.

- Szia. – nevettem, majd letettem a telefont. Letrappolva a földszintre vetettem be magam a konyhába szüleimhez.

- Anya, apa elmehetek ma este? – néztem rájuk kérlelő tekintettel.

- Hova? – emelte rám tekintetét anya az éppen készülő félben lévő pudingról.

- Buliba…? – válaszoltam halkan.

- Kivel? – érdeklődött apa.

- Jonginnel. – pillantottam rá reménykedve.

- Tőlem elmehetsz. Lisa? – nézett apa anyára.

- Legyen. – mosolygott rám anya.

- Köszönöm. – mosolyodtam el, majd mentem is vissza a szobámba, hogy kiválasszam ruhámat az estéhez. Az estéhez amikor kötöttségek nélkül fogom jól érezni magam. Kim Jongin társaságában.