- Hát kislányom meg kell hagyni nagyon szép vagy ma. – bókolt apa. – Úgy értem mindig az vagy csak most jobban. Jól áll ez a ruha meg…meg kiemeli a szemedet. – hadart le mindent, ami az eszébe jutott, hogy jobban kijöhessen a szituációból. Megmosolyogtam tettét, majd a konyhába ballagtam.
- Köszönöm. – kuncogtam, majd belekortyoltam a nekem kikészített vízbe.
- Mikor jön érted Jongin? – érdeklődött anya.
- Hmm. Olyan…- pillantottam fel az órára. – Tíz perc múlva.
- És Yonggukot nem zavarja, hogy ti ketten ilyen jóba vagytok? – ült le velem szemben az asztalhoz. Azonnal megállt bennem a levegő, majd aggódva néztem fel anyára. Nem szabad, hogy Kai előtt Yonggukról beszéljen. Az nem fordulhat elő.
- Hát… Elfogadta, hogy jóban vagyunk. – tettem le magam elé a poharat. – De ők ketten nem nagyon szívlelik egymást szóval ha kérhetem ne említsétek meg Yonggukot ameddig Kai itt van. – néztem rájuk kérlelő tekintettel. Először meglepettség suhant át vonásaikon, majd hevesen bólogatva jelezték, hogy teljesíteni fogják a kérésemet.
- De miért nincsenek jóba? – kíváncsiskodott anya.
- Na látod ez az, amit még én sem tudok, de azon vagyok, hogy kiderítsem. – kacsintottam rá, majd telefonomat előkotorva a táskámból megnéztem mennyi az idő. A kijelzőn villogó számtalan nem fogadott hívást, most is figyelmen kívül hagytam, pont mint egész délután, majd tudatosítva magamban, hogy Kai perceken belül itt lehet. Lassan felálltam, majd a fogashoz mentem és magamra húztam a kabátomat, ezzel megrövidítve azt az időt, amit Kai itt fog tölteni, ezzel is csökkentve annak a lehetőségét, hogy anya vagy apa elszólja magát. Épp hogy az ajtóhoz értem máris megszólalt a csengő. Azonnal a kilincshez nyúltam és kinyitottam az ajtót a kabátját igazgató fiú előtt. Barna szemeit rám emelve pillantott rám, arcára kiült a döbbenet. Láthatóan meglepődött gyorsaságomon és ezt azonnal szóvá is tette.
- Te mióta toporogsz itt az ajtóba? – pislogott rám meglepetten.
- Egy percig sem kellett itt toporognom. – ismételtem meg szavait. – Most jöttem ide felvenni a kabátom. – mosolyogtam rá, majd szélesre tártam előtte az ajtót ezzel beljebb invitálva őt. Gondolkodás nélkül jött be a házba, majd azonnal a konyha felé vette az irányt ahol szüleim álldogáltak minket nézve. Jobban végigmérve őt tudatosult bennem, hogy ma is épp oly dögös, mint mindig. Egy világoskék szűk farmer díszelgett rajta és egy szegecses sportcipő, ezt kísérte egy fekete kivágott póló és egy laza farmerdzseki, ami megegyezett a nadrágjának színével. Haja nem volt különösebben belőve, inkább a borzas stílust választotta mára.
- Jó estét, McCart úr és McCart asszony. – kuncogott Kai, ahogy beljebb merészkedett, majd egyből mélyen meghajolt, amint a szüleimet megpillantotta.
- Szervusz Jongin. – köszöntek a szüleim is csaknem egyszerre és ők is meghajoltak a fiatalabb személy előtt, ami belőlem csak egy mosolyt csalt ki. Néha úgy érzem, hogy Kait jobban bírják a szüleim, mint Yonggukot.
- Nem maradtok még egy kis sütizésre? – tette föl anya kedvesen kérdését.
- Jaj, bár tehetném, csak az a gond, hogy a többiek itt várnak a ház előtt, és időre is kell mennünk. – utasította vissza Jongin illedelmesen a meghívást.
- Ó, ezek a fiatalok. – kuncogott anya. – Semmi gond, inkább menjetek és érezzétek jól magatokat! – bólintott egy mosoly kíséretében.
- Köszönjük és semmiképp se aggódjanak! Vigyázni fogok a lányukra. – egy féloldalas mosoly kúszott az ajkaira, ahogy kinyitotta az ajtót.
- Bízunk benned, Jongin! – bólintott egyet apa.
- Sziasztok! – köszöntünk el a családomtól, ahogy átléptük a küszöböt. Azonnal a kert előtt várakozó fehéren csillogó autó fele vettük az irányt.
- Aztaaaa! Új autód van? – ámultam nagyokat amint a járműre pillantottam.
- Nem. – kuncogott, majd a derekamra vezette a kezét, amit egyáltalán nem furcsálltam. – Ez Yixingé.
- Ki az a Yixing? – vetettem fel a váratlannak nem mondható kérdést, kitágult szemekkel.
- Majd most meglátod. – vigyorgott, majd kinyitotta nekem az anyósülés mellet elhelyezkedő ajtót, mire minden egyes szempár rám szegeződött. Egy kicsit zavarba is estem. – Hé, fiúk! Ne nézzétek már annyira Nicolet. Inkább mutatkozzatok be, vagyis inkább te, Yixing, mert egyedül téged nem ismer. – tessékelt be, így be tudtam ülni a nekem szabadított helyre.
- Szia. – mosolygott rám a tiszta arcú fiú, ahogy kezet nyújtott. – Zhang Yixing vagyok.
- Szia. Én pedig Nicole McCart vagyok. – mutatkoztam be én is, viszonozva a kedvesnek tűnő kézfogást.
- Na most már induljunk! – kiabált Kai a hátam mögül, mellette Kris, majd Tao. Egy húszperces kocsikázás után érkeztünk el a kívánt helyre. A zene tombolását, már az autóból lehetett hallani. A villogó fények megállás nélkül szűrődtek ki a szórakozóhelyről, ami az egész utcát befestette és vidámabbá, egyben varázslatosabbá teremtette. Ebből kiindulva egy egészen igényes szórakozóhelynek tűnt az egész. A gyönyörű fehér csodából kiszállva, úgy nézhettünk ki, mint valami filmsztárok, hiszen mind az öten eléggé kitettünk magunkért. Ha az életben egyszer sem, de most engedtem a csábításnak és hagytam, hogy elkerítsen a nagyképűség és a büszkeség érzése, amit a különleges és gazdag közeg váltott ki. De nem is tartott sokáig, az érzés elmúlt, amint beléptünk a bulizóhelyre.
- Na, ki merre? – jött a hirtelen kérdés Kristől.
- Mi megyünk Nicollal, és iszunk valamit a bárpultnál. – karolt át ismét Jongin, és közelebb vont magához. – Ti?
- Én csajozni akarok. – kurjantott fel Tao, mire mindenki elnevette magát.
- Úgyérti… khm. – lökte oldalba Kris Taot. – Beülünk az egyik blokkba és mi is megalapozzuk a hangulatot.
- Én nem tudom. – vakargatta Yixing a tarkóját.
- Hát, két választásod van. – kezdett bele Kris. – Vagy elmész Kaiékkal, és rontod ott a levegőt, vagy jössz velünk és kibírod velem Tao gyerekesen nőéhes viselkedését. – kuncogott. A válasz mindenki részéről egyértelmű volt, így hát Kai is én a bárpultot céloztuk be. Odaérve a kiszemelt helyhez, Jongin kihúzta nekem az érdekesen magasított széket, hogy kényelmesen helyet tudjak foglalni, majd ő is követte a példámat.
- Na és mit iszol? – kérdezte mélyen a szemembe nézve. Mélybarna szemei valamilyen szinten kéjt és elvarázsoltságot sugároztak. Tényleg nagyon vonzó volt.
- Egy koktélt talán elfogadok. – mosolyogtam szégyenlősen.
- Rendben. – bólintott, majd tenyerét kézfejemre vezetve simogtva köröket rajzolt le a bőrömre. Jól esett. – Elnézést kisasszony! – legyintett lágyan a levegőbe, mire megjelent orrunk előtt az egyik bárpultos lány.
- Mit adhatok? – készített a kezébe két poharat.
- Kettő koktélt szeretnénk. – taglalta Jongin figyelmesen, majd a pénztárcáját zsebéből előcsúsztatva várta, hogy megkapja az árlistát.
- Máris adom. – mosolygott egyet a leányzó és már neki is kezdett a koktélok gondos elkészítésének.
- Nicole. – emelte rám tekintetét Kai.
- Tessék? – pillantottam kezére, ami az én kezemen pihent, majd ismét szembetalálkoztam íriszeivel.
- Annyira gyönyörű vagy ma. – harapott alsó ajkába, ami egy hatalmas elpirulást kezdeményezett nálam, de próbáltam kordában tartani magamat és az arcomon jelentkező pírt.
- Köszönöm szépen. – hajtottam le fejemet és a földet kezdtem kémlelni, de óvatosan állam alá nyúlt és följebb emelte a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Tudod é-
- Parancsoljatok, itt vannak a koktélok. – tolta elénk a kisasszony a szép piros színben pompázó, fekete szívószállal díszített szomjoltót.
- Köszönjük szépen. – mondtuk csaknem egyszerre, majd kíváncsiságom vezérlésével az üdítőbe kortyoltam, mikor egy ismerős zene csapta meg a fülem. Azonnal eksztázisba estem, hiszen a kedvenc számomat adták éppen.
– Úristen, ez a kedvenc számom! – mondtam fennhangon, ami Kaiból egy enyhe kuncogást váltott ki.
- Csak nem táncolni szottyan kedved? – emelte meg szemöldökeit. Most, vagy soha. Most, vagy soha.
- Hááát.. – sütöttem le a szemeimet, már másodjára.
- Naaaa, ne legyél már félénk! Gyere! – kapott kezem után, majd rántva egyet rajtam, a táncparkett közepére kerültünk. – Mutasd meg mit tudsz! – suttogta a fülembe bátorítóan. Nem is kellet több, hagytam, hogy végigáramoljon rajtam az izgalom, ami egyből elindította a testemet, és egy ritmusos táncsorozatot kezdeményezett, amibe Kai is belecsatlakozott. Pörögtünk ide-oda, volt hogy kicsit közelebb kerültünk egymáshoz a vártnál de mégis kit érdekelt? Jól szórakoztunk a szám lecsengése alatt, és épp ez volt a lényeg.
- Hűha, te! Ez nem semmi. Nagyon jól tolod! – vigyorgott rám, majd nyomott egy cuppanós puszit az arcomra.
- Te se vagy ám piskóta! – kacsintottam rá mókásan. Eközben egy új szám indult be, ami kicsit erotikusabb jellegű volt, de mégis jó dallam tartozott hozzá.
- És mit szólsz hozzá… - vont közelebb magához és szorosan átölelte a derekamat, így én is ugyanezt tettem a nyakával. – Ha azt mondanám, hogy ez pedig az én kedvenc számom? – harapott gyengéden alsó ajkába, majd lassan csípőmre vezette tenyereit és elkezdte gondosan tekerni azt. Egy hirtelen, de nem is tudom milyen ötlettől vezérelve hátat fordítottam neki és úgy simultam hozzá, hogy a fenekem és az ő ágyéka találkozzanak egymással, majd ezt követően hátulról átkaroltam nyakát és lomha mozgásba kezdtem csípőmmel oldalra, majd köröket is tettem vele. Ő is felbátorodott, így hát a testén lassabb hullámokat vezetett végig, ami egy elég túlfűtött jellegű mozdulatsorozatot hozott létre. A zene begyorsulásával a mozdulataink is gyorsultak. Kai az egyik pillanatról a másikra magaféle fordított, és igy hullámoztatta a testét az enyémnek, én pedig az enyémet az övének, még mindig szorosan átkarolva egymást. Teljesen a mámorba estünk, és bele sem gondolva a körülményekbe csak táncoltunk tovább. A zene vége felé Jongin elkezdett ajkával az enyémek felé közelíteni. Lehunytam a szememet, de amint Jongin ajkai az enyémekhez értek, Yongguk arca és a tudat, hogy az övé vagyok, fájdalmasan hasított bele a szívembe, így hát olyan gyorsan pattantam el Kai elől, hogy ő majdnem az orra elé esett.
- Kai, ezt már megbeszéltük.. – túrtam idegesen a hajamba.
- De hát, annyira.. – kezdett a magyarázkodásba, mire csak pár rosszalló pillantást küldtem lénye felé. – Jólvan, jólvan, igazad van. – sóhajtott fel fájdalmasan. – Sajnálom… - az órámra pillantva szembesültem vele, hogy már éjjel fél egy van, és hogy nekem egyre otthon kell lennem.
- Kai, nekem mennem kell. – böktem ki idegesen.
- Hazaviszlek! – jelentette ki magabiztosan.
- Ne! – tiltakoztam. – Vagyis… hagyd csak Yixinget, neked itt sincs az autód.
- Ahj, igazad van. – vakarta meg a tarkóját.
- Szórakozz csak tovább a fiúkkal! – mosolyogtam rá biztatóan, mire ő is egy széles mosolyt vett fel.
- Biztos? – simított végig a kezemen.
- Ezer százalék. – bólintottam határozottan.
- Azért köszönöm ezt az estét, legközelebb is eljöhetnénk, nem gondolod?
- De! És én is köszönöm. Nagyon jól éreztem magam! Na sietek, majd hívlak. – vigyorodtam el, majd egy gyors cuppanós puszit nyomtam az arcára, és a legközelebbi busszal becéloztam a házunkat, ahova próbáltam a lehető leghalkabban és legészrevehetetlenebbül bejutni. Egy gyors zuhany kíséretében zártam az estét, s az ágyamba bújva rettentő gyorsan az álomvilág áldozatául estem.
- Szia. Én pedig Nicole McCart vagyok. – mutatkoztam be én is, viszonozva a kedvesnek tűnő kézfogást.
- Na most már induljunk! – kiabált Kai a hátam mögül, mellette Kris, majd Tao. Egy húszperces kocsikázás után érkeztünk el a kívánt helyre. A zene tombolását, már az autóból lehetett hallani. A villogó fények megállás nélkül szűrődtek ki a szórakozóhelyről, ami az egész utcát befestette és vidámabbá, egyben varázslatosabbá teremtette. Ebből kiindulva egy egészen igényes szórakozóhelynek tűnt az egész. A gyönyörű fehér csodából kiszállva, úgy nézhettünk ki, mint valami filmsztárok, hiszen mind az öten eléggé kitettünk magunkért. Ha az életben egyszer sem, de most engedtem a csábításnak és hagytam, hogy elkerítsen a nagyképűség és a büszkeség érzése, amit a különleges és gazdag közeg váltott ki. De nem is tartott sokáig, az érzés elmúlt, amint beléptünk a bulizóhelyre.
- Na, ki merre? – jött a hirtelen kérdés Kristől.
- Mi megyünk Nicollal, és iszunk valamit a bárpultnál. – karolt át ismét Jongin, és közelebb vont magához. – Ti?
- Én csajozni akarok. – kurjantott fel Tao, mire mindenki elnevette magát.
- Úgyérti… khm. – lökte oldalba Kris Taot. – Beülünk az egyik blokkba és mi is megalapozzuk a hangulatot.
- Én nem tudom. – vakargatta Yixing a tarkóját.
- Hát, két választásod van. – kezdett bele Kris. – Vagy elmész Kaiékkal, és rontod ott a levegőt, vagy jössz velünk és kibírod velem Tao gyerekesen nőéhes viselkedését. – kuncogott. A válasz mindenki részéről egyértelmű volt, így hát Kai is én a bárpultot céloztuk be. Odaérve a kiszemelt helyhez, Jongin kihúzta nekem az érdekesen magasított széket, hogy kényelmesen helyet tudjak foglalni, majd ő is követte a példámat.
- Na és mit iszol? – kérdezte mélyen a szemembe nézve. Mélybarna szemei valamilyen szinten kéjt és elvarázsoltságot sugároztak. Tényleg nagyon vonzó volt.
- Egy koktélt talán elfogadok. – mosolyogtam szégyenlősen.
- Rendben. – bólintott, majd tenyerét kézfejemre vezetve simogtva köröket rajzolt le a bőrömre. Jól esett. – Elnézést kisasszony! – legyintett lágyan a levegőbe, mire megjelent orrunk előtt az egyik bárpultos lány.
- Mit adhatok? – készített a kezébe két poharat.
- Kettő koktélt szeretnénk. – taglalta Jongin figyelmesen, majd a pénztárcáját zsebéből előcsúsztatva várta, hogy megkapja az árlistát.
- Máris adom. – mosolygott egyet a leányzó és már neki is kezdett a koktélok gondos elkészítésének.
- Nicole. – emelte rám tekintetét Kai.
- Tessék? – pillantottam kezére, ami az én kezemen pihent, majd ismét szembetalálkoztam íriszeivel.
- Annyira gyönyörű vagy ma. – harapott alsó ajkába, ami egy hatalmas elpirulást kezdeményezett nálam, de próbáltam kordában tartani magamat és az arcomon jelentkező pírt.
- Köszönöm szépen. – hajtottam le fejemet és a földet kezdtem kémlelni, de óvatosan állam alá nyúlt és följebb emelte a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Tudod é-
- Parancsoljatok, itt vannak a koktélok. – tolta elénk a kisasszony a szép piros színben pompázó, fekete szívószállal díszített szomjoltót.
- Köszönjük szépen. – mondtuk csaknem egyszerre, majd kíváncsiságom vezérlésével az üdítőbe kortyoltam, mikor egy ismerős zene csapta meg a fülem. Azonnal eksztázisba estem, hiszen a kedvenc számomat adták éppen.
– Úristen, ez a kedvenc számom! – mondtam fennhangon, ami Kaiból egy enyhe kuncogást váltott ki.
- Csak nem táncolni szottyan kedved? – emelte meg szemöldökeit. Most, vagy soha. Most, vagy soha.
- Hááát.. – sütöttem le a szemeimet, már másodjára.
- Naaaa, ne legyél már félénk! Gyere! – kapott kezem után, majd rántva egyet rajtam, a táncparkett közepére kerültünk. – Mutasd meg mit tudsz! – suttogta a fülembe bátorítóan. Nem is kellet több, hagytam, hogy végigáramoljon rajtam az izgalom, ami egyből elindította a testemet, és egy ritmusos táncsorozatot kezdeményezett, amibe Kai is belecsatlakozott. Pörögtünk ide-oda, volt hogy kicsit közelebb kerültünk egymáshoz a vártnál de mégis kit érdekelt? Jól szórakoztunk a szám lecsengése alatt, és épp ez volt a lényeg.
- Hűha, te! Ez nem semmi. Nagyon jól tolod! – vigyorgott rám, majd nyomott egy cuppanós puszit az arcomra.
- Te se vagy ám piskóta! – kacsintottam rá mókásan. Eközben egy új szám indult be, ami kicsit erotikusabb jellegű volt, de mégis jó dallam tartozott hozzá.
- És mit szólsz hozzá… - vont közelebb magához és szorosan átölelte a derekamat, így én is ugyanezt tettem a nyakával. – Ha azt mondanám, hogy ez pedig az én kedvenc számom? – harapott gyengéden alsó ajkába, majd lassan csípőmre vezette tenyereit és elkezdte gondosan tekerni azt. Egy hirtelen, de nem is tudom milyen ötlettől vezérelve hátat fordítottam neki és úgy simultam hozzá, hogy a fenekem és az ő ágyéka találkozzanak egymással, majd ezt követően hátulról átkaroltam nyakát és lomha mozgásba kezdtem csípőmmel oldalra, majd köröket is tettem vele. Ő is felbátorodott, így hát a testén lassabb hullámokat vezetett végig, ami egy elég túlfűtött jellegű mozdulatsorozatot hozott létre. A zene begyorsulásával a mozdulataink is gyorsultak. Kai az egyik pillanatról a másikra magaféle fordított, és igy hullámoztatta a testét az enyémnek, én pedig az enyémet az övének, még mindig szorosan átkarolva egymást. Teljesen a mámorba estünk, és bele sem gondolva a körülményekbe csak táncoltunk tovább. A zene vége felé Jongin elkezdett ajkával az enyémek felé közelíteni. Lehunytam a szememet, de amint Jongin ajkai az enyémekhez értek, Yongguk arca és a tudat, hogy az övé vagyok, fájdalmasan hasított bele a szívembe, így hát olyan gyorsan pattantam el Kai elől, hogy ő majdnem az orra elé esett.
- Kai, ezt már megbeszéltük.. – túrtam idegesen a hajamba.
- De hát, annyira.. – kezdett a magyarázkodásba, mire csak pár rosszalló pillantást küldtem lénye felé. – Jólvan, jólvan, igazad van. – sóhajtott fel fájdalmasan. – Sajnálom… - az órámra pillantva szembesültem vele, hogy már éjjel fél egy van, és hogy nekem egyre otthon kell lennem.
- Kai, nekem mennem kell. – böktem ki idegesen.
- Hazaviszlek! – jelentette ki magabiztosan.
- Ne! – tiltakoztam. – Vagyis… hagyd csak Yixinget, neked itt sincs az autód.
- Ahj, igazad van. – vakarta meg a tarkóját.
- Szórakozz csak tovább a fiúkkal! – mosolyogtam rá biztatóan, mire ő is egy széles mosolyt vett fel.
- Biztos? – simított végig a kezemen.
- Ezer százalék. – bólintottam határozottan.
- Azért köszönöm ezt az estét, legközelebb is eljöhetnénk, nem gondolod?
- De! És én is köszönöm. Nagyon jól éreztem magam! Na sietek, majd hívlak. – vigyorodtam el, majd egy gyors cuppanós puszit nyomtam az arcára, és a legközelebbi busszal becéloztam a házunkat, ahova próbáltam a lehető leghalkabban és legészrevehetetlenebbül bejutni. Egy gyors zuhany kíséretében zártam az estét, s az ágyamba bújva rettentő gyorsan az álomvilág áldozatául estem.
Másnap az iskolában bolyongva az első óra előtt, egy kéz ragadott meg, ami sikeresen a szívrohamot váltotta ki belőlem. A sikítás tört rám, de mielőtt észrevehetővé vált volna a szituáció, a várt személy fogta és semmi perc alatt eltakarta a számat kezével.
- Hol a francban voltál tegnap? – sziszegte Yongguk a fogai közt, még mindig a számat szorítva.
- Elengednél? –motyogtam a keze alól, mire egyből szabaddá tette a beszélőkémet. Lehunyta szemeit, s kezeit halántékára tapasztva masszírozta bőrét.
– Hol voltál Nicole? – kérdezte már kissé nyugodtabban.
- Kicsit levezettem a feszültséget. – válaszoltam kérdésére, majd kezeimet összefontam mellkasom előtt és a falnak támasztottam hátamat. A fiú szemöldöke feljebb szaladt homlokán, ahogy rám pillantott. Fürkész tekintete rám tapadva próbált kiolvasni belőlem bármit is.
- És mégis meddig vezetgetted ezt a feszültséget, ugyanis elmentem hozzátok olyan este tizenegy körül, de a szüleid megmondták, hogy épp elfoglalt vagy. – morogta.
- Csak nem meg akarod szabni, hogy hánykor kell hazamennem? – nevettem el magam, ami láthatóan nem tetszett neki.
- A telefont se vetted fel. – sorolta tovább az őt sértő bűneimet.
- Volt is rá okom elég. – néztem rá mereven, majd ellöktem magam a faltól. – El fogunk késni… - indultam volna meg vissza az osztályba, de elkapta a karom és visszahúzott.
- Kivel voltál? – fúrta tekintetét az enyémbe.
- Miért ilyen fontos ez? – emeltem feljebb fejemet, hogy szemeibe tudjak nézni. Szinte szikrákat szórt barna írisze.
- Kivel voltál? – taglalta lassan a szavakat.
- Ha ennyire tudni akarod Kaival voltam. – böktem ki. Megfagytak vonásai, ahogy eljutott füléhez a hangom, eltátott szájjal nézett rám. Amint magához tért elöntötte a düh, kezei szinte remegtek idegességében.
- Megmondtam, hogy tartsd távol magad tőle! – sziszegte.
- Nem tudom Kai mivel rosszabb a te Hyerinednél. – forgattam meg szemeimet, majd kihúztam kezemet az övéből. – Egyáltalán nem olyan, mint amilyennek beállítod. Semmi rosszat nem tett velem. Sem ő, sem a barátai.
- Tehát többen is voltak. – nevetett kínjában, majd frusztráltan túrt tincsei közé.
- Igen. És mind kedvesek voltak velem. – sóhajtottam fel unottan.
- Nem tudod, mit csinálsz… - fordított nekem háta, majd járkálni kezdett előttem. – Mire jó ez neked? Hm? – fordult felém ismét, majd hozzám lépve préselt a falhoz. Ajkainkat csak pár centi választotta el egymástól. – Féltékennyé akarsz tenni? – nézett szemeimbe. Éreztem meleg leheletének simogatását bőrömön, akaratlanul is ajkaira szegeződött tekintetem. – Csak mert sikerült. – motyogta, majd kezei közé vette az arcomat, de elfordítottam a fejem ezzel elhajolva tőlem. Nem adtam meg magam ilyen könnyen. – Ne találkozz velük… - motyogta, majd derekamra csúsztatta kezeit és még közelebb vont magához.
- Ne találkozz azzal a-
- Muszáj. – vágott szavamba.
- Akkor meg ne kérj tőlem semmi ilyesmit. – ráztam meg a fejem, s kibújtam öleléséből.
- Értsd meg, hogy nem tudhatja meg, hogy együtt vagyunk. – magyarázkodott.
- Kai sem. – vágtam rá azonnal.
- Ez nem ugyanaz! – morogta.
- Dehogy nem. Pontosan ugyanaz. – pillantottam rá. – És most összejössz az exeddel vagy mi?
- Dehogy. – ráncolta össze a homlokát hitetlenkedve.
- És ha ő ezt akarja? Csak mert ez elég nyilvánvaló. – fintorogtam.
- Majd… megoldom valahogy. – sóhajtott fel.
- Igen és hogy? Nem fog gyanakodni? – húztam ajkaimat egy félmosolyra.
- Nem tudom. Nem tudom Nicole… Nem akarlak elveszíteni… - fogta meg a kezemet, majd gyengéden magához vont. Tekintetem azonnal ellágyult, ahogy szomorúságot árasztó szemeibe néztem. Én sem akartam őt elveszíteni. Kezeim automatikusan fonódtak nyaka köré, majd lábujjhegyre emelkedve gyengéd csókot leheltem ajkaira.
- Nem fogsz elveszíteni… - bújtam oda hozzá, majd nagy levegőt véve szívtam be illatát. Kezeit derekam köré fonva ölelt át, majd a hajamba fúrta az arcát.
- Megoldjuk ezt a dolgot valahogy… - motyogta, majd szorosabbra fogta kezeit körülöttem.
- Meg. – pusziltam bele nyakába. A folyosóra települt csendben lassan egyre hangosodó kopogás hangja kúszott oda hozzánk így szétugrasztva minket. Táskámat felkapva kezdtem el kotorászni a zsebeiben, míg Yongguk a telefonját nézegetve próbált nem feltűnően viselkedni. A kopogás egyre hangosabbá vált, majd közvetlen elénk érve egyszer csak megszakadt. Tekintetemet felemelve pillantottam rá látogatónkra, de azonnal megbántam tettemet.
- Bang Yongguk. – tette csípőre kezeit a lány. – Már mindenhol kerestelek! – nézett a fiúra sértődötten, majd egy gyors mozdulattal helyükre igazította az arcát keresztező tincseit.
- Mit akarsz? – sóhajtott fel a fiú az előtte álló lányra nézve.
- Elvihetnél vásárolni. – mosolygott rá Hyerin, majd a fiú mellkasára tette kezeit. Ujjbegyeit lágyan felvezette Yongguk nyakához, majd megigazította a gallérját. – Így mindjárt más. – simított végig a fiú ingjén, majd kezei visszahullottak maga mellé. – Vagy mást szeretnél csinálni? – búgta közelebb hajolva Yonggukhoz.
- Őszintén semmit sem szeretnék csinálni. – nézett rá a fiú, majd hátrébb lépve növelte maguk közt a távolságot.
- Gukki ne legyél már ilyen… - nyávogta a lány. – Tegnap is olyan jól elvoltunk….
- Hyerin remélem nem gondolod, hogy minden napomat veled akarom tölteni.
- El tudnálak szórakoztatni. – kacsintott rá a lány. Na ebből eleget hallottam. Megköszörülve a torkomat kezdtem el rendezgetni a cuccaimat a táskámba, majd Yonggukra néztem.
- Szóval Yongguk ne felejtsd el a bioszházit megcsinálni. Jövő héten be kell adnunk az agyagot és nem szeretnék rossz jegyet kapni, majd lehet, egyik délután össze kellene futnunk megbeszélni, hogy ki mit talált a gyűjtőmunkához. – Hyerin a szemeit forgatva hallgatta végig a mondandómat, majd fintorogva pillantott rám.
- Natasha keress magadnak egy másik tanulótársat, mert én akarok Yonggukkal lenni. – vetette oda nekem flegmán.
- Nicole vagyok és nem Natasha, de mindegy. – vontam fel a szemöldököm. – És mondtam már, hogy nem nagyon izgat, hogy mit akarsz és mit nem? – erőltettem egy mosolyt az arcomra.
- Pedig jobb lenne ha szót fogadnál. – lépett hozzám közelebb. Túl sokat képzel magáról ez a lány.
- Vagy mi lesz? – nevettem el magam. Megfeszültek az arcizmai, majd felháborodva pillantott a fal mellett ácsorgó fiúra, aki csak a fejét rázva jelezte, hogy ő ebbe nem akar belefolyni. Hyerin visszafordulva felém a fülé mögé tűrte a haját, majd lenézően nézett a szemeimbe. Most tűnt csak fel, hogy milyen nagy szemei vannak az átlaghoz képest. Meg kell hagyni szép volt.
- Ha nem szeretnéd, hogy tönkretegyelek, akkor ne legyél az utamba. – suhant át egy mosoly ajkain, majd megigazgatva táskáját a vállán elindult arra amerről jött. – Yongguk akkor háromra gyere értem. – nézett vissza a válla felett, majd a fiúra kacsintott és eltűnt a folyosón.
- Te mégis hogy lehettél együtt ezzel? – akadtam ki azonnal, ahogy a lány alakja kisétált a látóteremből.
- Régen más voltam. – jött a válasz magam mellől, majd újra a derekamon éreztem a fiú kezeit.
- Nagyon felbosszantott. – motyogtam, majd megadóan a mellkasának támasztottam a homlokom.
- Ne bosszantsd fel magad rajta. – kuncogta, majd apró puszikat lehelt a hajamra.
- Még hogy tönkretesz… - sziszegtem.
- Na…. – vette kezei közé az arcomat és maga felé fordított. – Ne foglalkozz vele. – suttogta, majd hosszú puszival jutalmazta ajkaimat.
- De hát... Annyira magáénak akar. – nyöszörögtem.
- Nem érdekel Hyerin. – szögezte le.
- Jó. – adtam be a derekam. – De ne hagyd, hogy rád másszon…
- Nem hagyom. – húzta mosolyra ajkait, majd lehajolt hozzám és birtokba vette ajkaimat. Lágyan simogatta telt párnáival az enyémeket, majd éreztem, ahogy nyelve végigsimítva alsó ajkamon. Azonnal résnyire nyitottam ajkaimat így akadály nélkül vezethette át nyelvét a számba, majd az az enyémet megkeresve mélyítette el a csókunkat. Kezeimet selymes hajába vezetve túrtam tincsei közé, s gyengéden belemarkoltam hajába, ami egy halk sóhajt váltott ki a fiúból. Óvatosan lépdelt előre párat, ezzel maga előtt tolva engem is és a falhoz préselt. Kezeit levezetve derekamról fenekembe belemélyesztette ujjait bőrömbe, majd végigsimítva combjaimon a derekára húzta azokat.
- Yongguk… - ziháltam ajkai közé, majd vállaiba kapaszkodva tartottam magam, hogy ne legyek neki nehéz, de nem úgy tűnt, hogy nehezére esne cselekedete.
- Shhh… - motyogta, majd újra az ajkaimra tapadt, de ezúttal nem volt olyan gyengéd. Fogaival végigkarcolta alsó ajkamat, majd gyengéden beleharapva húzni kezdte azt. Amint alsó párnám megdagadt harapdálásai következtében a felsővel is megismételte ugyanezt. – Kívánlak… - búgta, majd nyakamat kezdte csókjaival elhalmozni.
- Yongguk…ezt…ezt nem kellene… - ziháltam, de lábaim saját magamnak ellentmondva kulcsolódtak a fiú dereka köré ezzel magamnál tartva őt.
- Hmmm…talán. – mosolyodott el, majd óvatosan szívogatni kezdte érzékeny bőrömet. Lehunyva pilláimat adtam át magam a fiúnak, aki percek alatt bejárta ajkaival az egész nyakamat és vállaimat. Halk sóhajok szakadtak fel ajkaim közül, majd megszólalt egy hangos, akaratos hang. A csengő. – Ezt nem hiszem el. – mordult fel a fiú, majd lassan leengedte lábaimat a derekáról.
- Talán jobb is… - ziháltam, majd megigazítottam a ruhámat.
- Talán. - kuncogta, majd még egy utolsó puszit lehelt az ajkaimra. Lehajolt, hogy felvegye táskámat, majd átadva nekem azt, a sajátjáért nyúlt. – Jó legyél órán. – puszilt homlokon, majd mindketten elindultunk az ellenkező irányokba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése