- Bármit is sütsz, most fog leégni. – motyogtam, miközben
szememet törölgetve csoszogtam egyre közelebb a nekem háttal álló fiúnak, aki
éppen a rántottát próbálta megmenteni az elszenesedéstől. A levegőben terjengő
égett olaj szagát lehetetlen volt nem megérezni.
- Basszus. – sziszegte, ahogy a forró serpenyő ujjához ért
így egy kis területen megégette bőrét. Azonnal a csaphoz ugrott és hideg víz
alá dugva kezét, hozott enyhülést fájó ujjának. Nem bírtam megállni, hogy egy
halkabb kuncogás ne hagyja el ajkaimat, mire azonnal felém fordította arcát és
rosszalló pillantásokkal illetett. Gyorsan a szám elé kaptam a kezeimet így
visszafojtva nevetésemet, s ártatlanul néztem a fiúra, kinek tekintete megváltozott
és azonnal egy fájdalmasabb formát öltött.
- Ennyire fáj? – biggyesztettem le alsó ajkamat, mire csak
egy bólintás volt a válasz. Fájó ujját dörzsölgetve nyújtotta felém azt, hogy
én is szemet vethessek kipirosodott bőrére. Mosolyogva nyúlta felém nyújtott
kezéért, majd ajkamhoz emelve ujját egy apró puszit leheltem megégetett bőrére.
- Jobb már? – pillantottam fel a fiúra, aki még mindig
fancsali képe vágva ugyan, de bólogatni kezdett. – Talán nem halsz bele. –
kuncogtam.
- De fáj… – motyogta, s a gáztűzhely felé visszafordulva lehúzta
a serpenyőt a gázról és elzárta azt.
- Csak nem fog ki egy reggeli a nagy bandavezér Bang Yong
Gukon. – mosolyodtam el, s mögé lépve dereka köré fűztem kezeimet. Lábujjhegyre
emelkedve átkukucskáltam válla felett, majd államat vállára támasztottam.
- Nem vagyok ehhez hozzászokva… - motyogta. – Még senkinek
sem főztem. – köszörülte meg a torkát, majd arrébblépett és a tányérokat kezdte
el kipakolni. Melegség öntött el a tudatra,
hogy életében először nekem csinált reggelit, ami önmagában véve nem
lenne túl nagy dolog, de Yongguktól ez egy igenis nagy teljesítmény.
- Szóval én vagyok az első, akinek megcsillogtatod a
tudásod? – szökdécseltem oda hozzá, majd az arcához hajolva egy puszit nyomtam
puha bőrére. Mormogott valamit, amit nem értettem, majd homlokomhoz szorította
telt ajkait és egy hosszú puszival jutalmazott.
- Gyere együnk mielőtt-
- Mielőtt? – szólalt meg egy mély hang mögülem. Yongnam
ásítozva ballagott be a konyhába, meztelen talpa minden lépésénél csattant
egyet a padlón. Komolyan, mint egy elefánt.
- Mielőtt te megérkezel és megeszel mindent. – forgatta meg
a szemeit Yongguk, majd még egy tányérért indult. – És megtennéd, hogy
felöltözöl? Nicole is itt van. – bökte oda a fiúnak.
- Ne hinném, hogy túl sok minden van rajtam, amit rajtad még
nem látott. Elvégre majdnem ugyanolyanok vagyunk. – kuncogott, majd levetette
magát az egyik székre.
- Yongnam! – néztem rá szúrós szemekkel, mire kezeit
feltartva elnevette magát.
- Sajnálom. – takarta el kezével kivillanó fogait, majd
végignézett magát. Nem igazán értettem, hogy Yongguk min háborodott fel hiszen
testvérét egy póló és egy alsónadrág is takarta, amit ha Yongguk szokásaihoz
mérjük, már túlöltözésnek számított. –
Amúgy is már majdnem fel vagyok öltözve, szóval csend van.
- Ha enni akarsz ebből. – mutatott Yongguk a tányérra
kirakott tojásokra. – Akkor befogod.
- Na életedben először főztél. Bravo. – kezdett tapsikolásba
a fiú. – Többször is aludhatnál itt Nicole és még a végén konyhatündért csinálnál
belőle. – nevetgélt a fiú. – Csak az esti hangerőtökből kell lejjebb venni és
máris nem zavartok. – húzódtak ajkai perverz mosolyra. Éreztem, ahogy arcom
felforrósodik, így zavartan fordultam el és egy pohárért nyúlva töltöttem
magamnak egy kis vizet.
- Yongnam… - sziszegte Yongguk testvére megjegyzése
hallatán, de ő láthatóan jól szórakozott.
- Gondolkodtam rajta, hogy átmegyek szólni, hogy valaki nem
tud aludni tőletek, de aztán rájöttem, hogy még a végén félreértenétek a
jelenlétem… - amint mondandója értelmet nyert számomra, az éppen lenyelt víz
megakadt a torkomon, így percekig fulladozva próbáltam feldolgozni a
hallottakat.
- Yongnam! – takartam el szemeimet, hogy kiverjem ezt az
elképzelést fejemből, mikor a felhangzott a fiú hangos nevetése.
- Jó. Nem gondoltam komolyan. – törölgette le kicsorduló
könnyeit arcáról, majd megpaskolta az asztalt maga előtt. – Eszünk is vagy csak
nézzük azt a kaját? – tette fel a kérdést, mire Yonggukkal automatikusan az
asztalra pakoltunk mindent.
- Csak hogy tisztázzuk. – ültem le a fiúval szemben. –
Kímélj meg mindenféle vicctől, kommenttől, megjegyzéstől, utalástól ameddig
eszem, mert nem szeretnék még megfulladni.
- Igenis kapitány. – kuncogott a fiú, majd enni kezdett.
Yonggukkal még összenéztünk egyszer, majd mi is nekiestünk a reggelinknek.
- Ez rohadt sós. – jelentette ki hirtelen Yongnam. – Csak
nem szerelmes valaki? – nyávogott testvérét szuggerálva.
- Ha nem tetszik ne egyed. – morogta a mellettem ülő fiú.
- Nem azt mondtam, hogy nem jó. Csak az utolsó marék sót
esetleg kispórolhattad volna belőle. De, kezdenek nem rossz. – hadonászott a
villájával.
- Fogd be a szád és egyél! – nézett fel a tányérjáról
Yongguk.
- Yongnam ne kritizáld… - próbáltam védeni barátomat. –
Életébe először főzött.
- Ne is! – háborodott fel azonnal Yongguk, mire Yongnam
társaságában azonnal kérdő pillantásokkal illettük.
- Hogyne, hogyne… - bólogatott Yongnam.
- De komolyan! – hitegetett minket a fiú.
- Jól van Yongguk ez nem baj… - simogattam meg a vállát,
mire tátott szájjal meredt rám.
- Te..te az ő oldalán állsz? – mutogatott a testvére
irányába.
- Pártatlan vagyok. – kuncogtam számat eltakarva.
- Vagy csak nem akarja bevallani, hogy nekem ad igazat. –
kacsintott Yongnam a testvérére.
- Ez igaz? – esett le az álla a földre.
- Én ilyet nem mondtam! –mentegetőztem, majd gyorsan enni
kezdtem hátha leszállnak rólam. –
Mondjuk az tény, hogy ez sós. – motyogtam tele szájjal, mire Yongnam azonnal
felnevetett.
- Na most már békén hagyhatnátok! Tudjátok ki fog nektek legközelebb bármit is
főzni. – puffogott.
- Te! – vágtuk rá Yongnammel kórusban.
- Főz a halál! Arra aztán várhattok, hogy én újra bármit is
elétek rakjak. – duzzogott, majd belekortyolt a narancslevébe.
- Most mit játszod itt az óvodást? - kuncogott Yongnam.
- Te inkább meg se szólalj! – vágott vissza Yongguk azonnal.
- Na elég vagy sarokba lesztek állítva mindketten. – léptem
közbe.
- Ő kezdte! – hangzott fel az egyhangú válasz mindkét
fiútól.
- Ne veszekedjetek. – kuncogtam, majd elpakoltam a
kiüresedett tányérokat. - Jól laktam.
Köszönöm a reggelit. – simogattam meg a hasamat a konyhapultnak támaszkodva.
- Én is. – kiabált el magát Yongnam.
- Örülök, hogy ízlett, többet úgyse csinálok nektek semmit.
– villantotta meg angyali mosolyát Yongguk.
- Naaaa. – búgtam, ahogy hozzá sétálva a nyaka köré fontam
karjaimat.
- Mit akarsz? – mosolygott szemöldökeit felvonva. Kezeit
derekamra tapasztva húzott közelebb magához.
- Még nem kaptam jó reggelt puszit. - motyogtam lebiggyesztett ajkakkal, mire a fiú
azonnal közeledni kezdett felém.
- Emberek ezt ne itt. – nyávogott Yongnam a nappaliból.
- Neked csend. – morogta Yongguk az ajkaim közé, majd
azonnal birtokba vette őket. Lomhán mozgatta párnáit enyémeken, így egy finom
csókkal ajándékozott meg.
- Nyitom! – kiabált Yongnam ahogy a csengő dallama belengte
a házat. Alig halkult el a dallam, máris újra felhangzott, de most meg nem
szűnően kezdett el csengeni. - Mondom
nyitom! – trappolt át Yongnam a konyhán. – Szállj már le a csengőről! Mondom… - halkult el a hangja. - …szállj le a
csengőről…. –Yongnam hangja bizonytalanul csengett így kíváncsian nyújtogattam
a nyakam hátha átlátok Yongguk válla felett és szemügyre vehetem a látogatóm,
de amit Yongguk tett azonnal kizökkentett cselekedetemből. Kiugorva kezeim
közül tessékelt el maga mellől, majd a konyhapult mögé ugorva merült bele egy
újság tanulmányozásába. Mi a fene?
- Végre már. – hallottam meg egy vékony hangot, majd
magassarkú kopogása zengte be a házat. – Legközelebb ne várakoztass meg
légyszives. – nevetett fel a lány, majd tekintetét elszakította Yongnamtől és
megfordulva tengely körül egyenesen az én szemembe nézett. Gondosan megalkotott
sminkje kiemelte mandulavágású szemeinek szépségét, szeme fölött ívelő fekete
vonal még nagyított is szemein. A telt ajkaira felvitt vörös rúzs színben
pontosan passzolt a hajában ékeskedő hajpánt színével, míg ez erős kontrasztot
állított a lány alakjához pontosan passzoló mély kivágású pulcsihoz és az
elmaradhatatlan szűk fekete farmerhez.
- Te meg mit keresel itt? – kerekedtek ki a lány szemeit.
- Én is kérdezhetném ugyanezt. – fontam össze karjaimat a
mellkasom előtt.
- Yonggukhoz jöttem. – húzta ki magát a lány, majd
tekintetét az olvasó fiúra szegte.
- Pont ahogy én. – mosolyodtam el.
- Mit akarsz te tőle? – emelte fel a hangját Hyerin.
- Ki vagy te az anyja? – nevettem el magam.
- Szállj le róla! – sziszegte a lány idegesen.
- Te vagy itt az egyetlen, aki állandóan rajta lóg nem én. –
néztem rá megvetően.
- Magadba nézhetnél kislány. Yongguk úgysem akar tőled
semmit. – grimaszolt a lány, majd betipegett a fiú mellé és a karját átkarolva
magához húzta, hogy átölelhesse. Yongguk bocsánatkérő pillantásokat küldött
felém a lány válla fölött, de ez már a legkevésbé sem érdekelt.
- Na jó én elmentem. – böktem ki, majd táskámat a vállamra
kapva a cipőmért siettem.
- Épp ideje volt. – morogta Hyerint.
- De Nicole-
- Hagyd. Menjen csak haza. – szakította félbe Yonggukot a
lány.
- Hazaviszlek. – hallottam meg Yongnam hangját, s a fiú
azonnal mellettem termett.
- Jó. – bólogattam, majd felvettem a kabátomat és máris az
ajtón kívül voltam.
- Ne bosszankodj emiatt. – szólalt meg a fiú, mikor
mindketten beszálltunk az autóba.
- Még hogy ne bosszankodjak… - puffogtam. – Az a ribanc
mindenével azon van, hogy megszerezze Yonggukot!
- De nincs okod aggódni. – pillantott rám a fiú, majd
tekintetét visszavezette az útra.
- Végül is csak az exe… - nevettem fel kínomba.
- Yongguk sokat változott azóta, hogy együtt voltak.
- Akkor sem értékelem, hogy ennyit van vele. – sóhajtottam
fel.
- Na ne szomorkodj már. – nyúlt át az én oldalamra a fiú, s
megsimogatta a hajam. Jól esett, hogy így törődött velem. – Itt is vagyunk. –
parkolt le a házunk elé.
- Köszönöm, hogy hazahoztál.
– mosolyogtam a fiúra, majd magamhoz vettem a cuccaimat.
- Nincs mit. – villantotta ki hófehér fogait. Kiszállva az
autóból az én oldalamhoz sétált, majd kisegített a kocsijából. Türelmesen várt
a ház előtt, míg én be nem mentem az ajtón, majd azonnal meghallottam, ahogy
sietősen elhajt. Nagyot sóhajtva, lassú léptekkel ballagtam fel a szobámba,
ahol egy nem várt vendég fogadott. Kikerekedett szemekkel néztem látogatómra,
aki az ágyamon végigdőlve nézte az éppen aktuális adást a tévében, majd mikor
észrevett, hogy már én is a szobában vagyok ajkain egy mosoly futott át.
- Hát te? – néztem rá meglepetten.
- Hiányoztál. – búgta, majd egy könnyed mozdulattal felállt
a puha ágyról, s előttem termett. Mosolyogva terelt a fülem mögé pár kósza
tincset, majd kezeit derekam köré fonva magához ölelt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése