30. rész

- Hogy lopóztál be, Kai? – kérdeztem halkan, miközben átvetettem karjaimat nyaka körül egy szoros ölelés erejéig.

- Belopózni? Én? – kuncogott nyakhajlatomba, majd óvatosan eltolt magától. – Mióta ismersz engem ilyennek?

- Hát, akkor hogy jöttél be? – emeltem meg szemöldökömet kíváncsian.

- Tudod, hogy anyukád és apukád kedvelnek engem. – kacsintott sejtelmesen.

- Óóóóó! – csaptam a homlokomra, ahogy tudatosult bennem. – Meg is feledkeztem róla.

- Szóval, ha már úgy alakult, hogy itt vagyok.. van kedved valamihez? – vakargatta a tarkóját, gondolkozva azon, hogy vajon mivel üssük el az időt.

- Ahogy látom, hoztál filmeket. – pillantottam az éjjeliszekrényemen ékeskedő zacskóra, melyből megannyi DVD kandikált ki.

- Igen, de a többségük horror. – kuncogott, majd megindult a filmekkel teli szatyorhoz.

- Ó, értem. – szontyolodtam el ezek hallatán, s a padlót kezdtem el kémlelni. Aki ismert az tudta, hogy a horrorfilmektől nagyon félek.

- Ne aggódj, ha nem szeretnéd, akkor nézhetünk mást is! – nyúlt állam alá, hogy megemelve azt a szemembe tudjon nézni.

- Nekem jó a horror is! – erőltettem egy félmosolyt az ajkaimra.

- Ha félsz, akkor hozzám bújhatsz. – simogatta meg Kai gyengéden a vállamat, mire ismét elmosolyodtam, csak az volt a különbség, hogy ezennel ez egy őszinte mosoly volt.

- Köszönöm. – böktem oldalba, mire felnevetett. – Hé, nem is tudtam, hogy csikis vagy! – tört ki belőlem, majd ismét böktem egyet rajta, mire arrébb ugrott.

- De az vagyok, szóval ezzel ne játssz, mert én is tudom, hogy hol csikisek a lányok. – emelte fel fenyegetően mutatóujját és rá kacsintott.

- Igenis, Mr.Kim. – mondtam komoly hangvétellel, majd levetettem magam az ágyamra.

- Te őrült. – kuncogott, miközben beizzította a DVD lejátszót. – Hm, Cselló vagy A két nővér? – váltogatta kezében a két valaha legijesztőbb koreai horror filmet.

- Ne! A két nővért ne! – pattantam fel az ágyról. – Zelo azt mondta, hogy az nagyon hátborzongató. Nem tudott aludni miután megnézte! – hadartam gyorsan.

- Hé! Ne parázz már! – guggolt le a lejátszó elé, majd megnyomta azt a funkciógombot, aminek segítségével kinyílik a lemezfiók. – Akkor a Csellót nézzük. – helyezte be a lemezt a helyére, majd ismét megnyomott egy gombot, minek segítségével elnyelte a lejátszó azt.

- Nem jössz ide? – kérdeztem félénken a párnámat ölelgetve.

- De, már megyeeeeek! - kiáltotta el magát, majd mellém huppant, s közelebb csúszott hozzám. – Hé, te dideregsz. – ámult el ahogy végignézett rajtam.

- É-én? Ugyan. – vigyorogtam kínosan, ahogy még jobban megszorítottam a párnát, ami a kezemben volt.

 - Te ennyire félsz? – duruzsolta Jongin a fülembe, ahogy közelebb húzott magához, majd óvatosan ölelésébe zárt.

- Dehogy, csak h-hideg van. – sütöttem le a szemeimet.

- Figyelj! Akármi baj van, vagy ha már nagyon félsz, akkor szólsz, és én pedig kikapcsolom a filmet, érthető? De addig is, ez csak egy film. Minden meg van rendezve és az összes ijesztő dolog, ami előfordul benne az csupán díszlet. Semmi ok sincs a félelemre, mivel semminek sincs valóságalapja, amit a filmben látsz. Jó? – simított végig ujjbegyeivel az arcomon, majd egy puszit nyomott a fejem búbjára.

- Rendben. – bólintottam egyet a nyugtató monológja után, majd elindította a filmet. Eleinte nyugodt voltam a szavainak hallatán és akármikor egy ijesztőbb jelenettel álltunk szembe mindig próbáltam emlékezni arra amit mondott, ezzel vegyítve az ölelés és a simogatás amit nyújtott, teljes nyugalmat hozott rám. Életemben először élveztem egy horror filmet, bár volt, amikor kicsit megborzongtam és jobban odabújtam Kaihoz, de ezt láthatóan ő sem bánta. Vele mindig valahogy biztonságban éreztem magam, és sosem aggódtam amiatt, hogy mi lesz, ha megzavarnak, vagy esetleg közbelépnek. Talán ő volt az, aki mellet teljesen önmagam tudtam lenni, termesztésen Zelo után, hiszen ő a legjobb barátom. Kai talán a második olyan volt, akivel a legjobban ki tudtam kapcsolni, de mindig is tudtam, hogy ő sokkal többet érez, mint barátság. A film vége felé járhattunk, mikor hangzavart hallottam a földszintről. Nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, addig, amíg Yongguk hangjához hasonlót meg nem hallottam.

- Szerintem, itt van Yongguk. – ültem fel az ágyon zakatoló szívvel.

- Még is mit keresne itt? – nézett rám érthetetlenül a rézbőrű fiú.

- Uh, őőő.. hát nem igazán tudom. – dadogtam valamit, mire összeszedtem a gondolataimat arról, hogy Kai nem tudja hogy én és Yongguk egy párt alkotunk. – De lenézek a földszintre. – nyitottam ki az ajtót nagy sebességgel, hogy megnézzem, mi folyik odalent, de nagy meglepettségemre Kai is utánam jött. Most az egyszer viszont nem küldhettem vissza a szobába, mert akkor minden világossá válna a számára. Ahogy a lépcsőfeljáróhoz értünk, meg is pillantottuk a váratlan vendéget.

- Szia bé- - köszönt rám Yongguk lágy hangnemben, egy édes mosoly kíséretében, de azonnal komoly arckifejezést és rideg stílust öltött magára, amint meglátta a rézbőrű Jongint mögülem kandikálni. – Úgy értem, csá McCart. Ez mit keres itt? – lépett egy lépcsőfokkal feljebb.

- Az a bizonyos ’ez’ a vendége Nicolenak. – vetette oda neki Kai. Te jó ég, mi lesz itt…

- Örülök neki. De már mehetsz is, mivel McCartnak és nekem bioszra kell készülnünk. – dőlt neki Yongguk a falnak, majd megforgatta a szemeit. Sosem tudtam, hogy ilyen jól tud improvizálni.

- Tudod, nagyon nevetséges vagy Bang. – nevetett fel Jongin lenézően.

- Még mindig itt vagy? – horkantott fel az idősebbik unottan.

- Elég lesz, fiúk! – adtam utat a gondolataimnak. – Yongguk, te jössz és átnézed velem a leckét, ami maximum 20 perc lesz. Kai, te is jössz, és utána folytathatjuk a filmet ketten.

- Óóóóó, de romantikus. Mit néztek? Az Alkonyatot? – nyavalygott és cuppogott, mint egy kislány.

- Ha ha ha, nagyon vicces vagy. – gúnyolódott Kai is.

- Épp ezt szeretik bennem a nők. – húzta félmosolyra ajkait Yongguk, ezt követően felaraszolt a lépcsőn, majd bement a szobámba.

- Hogy lehet valaki ilyen idegesítő? – sziszegte a rézbőrű a fülemhez közel.

- Inkább csak harcias. – mosolyodtam el.

- Na mi van hercegnők? Nem jöttök? – kiabált ki Bang uraság a szobámból. – Nem nagyon találom a biológia könyvet.

- Hogy lehetsz ilyen béna? – indultam meg a szobám felé, s amint beértem Yongguk elveszetten túrkáló látványa fogadott, amit alig bírtam ki nevetés nélkül.

- A kislányok általában bénák. – jelent meg mellettem Kai, majd sóhajtott egyet.

- Szeretnél te ilyen sármos kislány lenni. – mondta lekicsinylően a tanulótársam, miközben felegyenesedett.

- Hát elhiheted minden álmom. – nevetett fel gúnyosan Jongin mögülem. – Siethetnél egy kicsit Yongguk, mert nem szeretném sokáig a fejedet nézni.

- Akkor akár mehetsz is. – emelte fel tekintetét a fiókomról a fiú, s Kai szemébe nézve mosolyra húzta ajkait.

- Nem szándékozom Nicolet egyedül hagyni veled. – dőlt le az ágyamra a fiú. Kezeit feje alá téve meredt a plafonra. – Elég beszámíthatatlan vagy. – láttam, ahogy Yongguk keze ökölbe szorul, majd a fiú lehunyja szemeit és vesz pár mély levegőt.

- Hmm… - mosolyodott el barátom. – Remélem tudod, hogy ha Nicole nem lenne itt te már rég darabokban lennél.

- Fenyegetsz? – mosolyodott el Kai, majd lassú mozdulatokkal felült az ágyon. – Tudod engem egyáltalán nem zavar, ha Nicole látja, ahogy megszabadítalak pár fogadtól.

- Álmodozz csak. – fordult felé a fiú, majd egy határozott lépéssel előtte termett és ingét megragadva állásba rántotta a még mindig mosolygó fiút.

- Na mi van Yongguk elgurult a gyógyszer? – sziszegte Kai és egy nagyot taszított a fiú vállán. Kikerekedett szemekkel bámultam a történteket, majd mikor a megdöbbenéstől és a félelemtől rám telepedő ködön átszivárgott a valóság, azonnal a két fiúhoz ugrottam.

- Na ezt ne itt. – próbáltam közéjük férkőzni, de tudomást sem vettek rólam. Szikrákat szóró tekintettel meredtek egymásra, miközben választékosabbnál választékosabb szavakat vágtak egymás fejéhez. – Mondom. Ne. Itt. – erősködtem, kezeik alatt közéjük léptem, majd mellkasukra tapasztva kezeimet próbáltam eltolni őket egymástól.

- Látod Jongin még a barátnőd is félt tőlem. – morogta Yongguk.

- Nem a barátnőm. – felelte Kai magabiztosan. – Még nem. – mosolyodott el. Éreztem, ahogy elpattannak Yongguk idegszálai, majd egy könnyed mozdulttal kikerülve engem a falhoz tolta a fiút.

- Az életeddel játszol indián. – morogta, s Kai gallérját megragadva feljebb emelte a fiút, akinek nem kellett több teljes erejével lesújtott az előtte álló fiúra. Hangos csattanás zengte be a szobát, ahogy ökle találkozott Yongguk arcával, aki azonnal viszonozta a fiú cselekedetét így Kai szeme alá ékelve öklét egy lila folttal színesítette annak arcát.

- Elég legyen! – kiabáltam el magam, majd szám elé kapva kezeimet az összegabalyodott fiúkra meredtem. A szememből kibuggyanó könnyek végigszántották az arcomat, majd elszakadva bőrömtől a földre hullottak. Fájt látni, ahogy számomra két fontos ember épp kárt tesz egymásban. Kiabálásom láthatóan már eljutott a fülükig így pár lökés kíséretében elengedték egymást, majd rám pillantottak.

- Nicole… - szólalt meg Yongguk rám meredve. Szemeiből eltűnt a Kai iránt érzett gyűlölet, amit a megbánás váltott fel. Alsó ajkába harapva nézett rám, majd lesütötte szemeit.

- Látod Yongguk te mindenkinek csak ártasz. – nevetett fel a fiú. – A legjobb lenne, ha most elmennél. – lépett oda Kai az ajtóhoz és szélesre tárta azt a fiú előtt.

- Te is. – suttogtam, mire rám kapta a tekintetét.

- Tessék?- kerekedtek ki a szemei.

- Menjetek el. – motyogtam halkan. – Mindketten.

- De-

- Most. – leheltem, majd elsétálva köztük, lassú léptekkel a fürdőbe mentem. Nem kellett bezárnom magam mögött az ajtót, hiszen biztos voltam benne, hogy egyikük sem fog követni. Hátamat az ajtó támlájának támasztva a földre ereszkedtem, majd percekig csak meredtem magam elé. Ez így nem mehet tovább. Nem utálhatják egymást ennyire. Nem tudom mindkettejükkel tartani a kapcsolatot, ha közbe megölik egymást. Ezen változtatni kell. Egy hangos sóhajtás szakadt fel ajkaim közül, ahogy feltápászkodtam a hideg kőről. Mielőtt kimentem volna a szobába megmostam arcomat, majd egy puha törölközőbe temettem nedves bőrömet, hátha a selymes érintés lenyugtat kissé. Egy nagy levegőt véve tettem kezemet a kilincsre, majd lassan lenyomtam azt és kitártam magam előtt az ajtót. A szoba üres volt. Elmentek.