31. rész

- Osztálykirándulás? – kerekedtek ki a szemeim, ahogy az osztályfőnök befejezte a mondatot.

- Jaj tényleg. Neked ez lesz az első osztálykirándulásod velünk. – bökött oldalba Zelo, majd rám villantotta angyali mosolyát.

- De miért most megyünk? – értetlenkedtem. – A legtöbb épeszű ember nyáron megy kirándulni. És..és az erdőbe négy napra? Biztonságos ez? – habogtam.

- Ne parázz már! Nagyon jó lesz. – lelkendezett a fiú, majd megfordulva a széken máris a többiekkel próbálta felvenni a szemkontaktust. – Leeeszüünk egy szobááábaaa? – artikulált, hogy a terem egyik messzebb eső pontjába ülő Jongup és Daehyun megértse.

- Miii?! – ráncolták össze a homlokukat a fiúk.

- Egy szobáááába. – suttogott Zelo.

- Mivan? – kerekedtek ki Daehyun szemei. – Milyen szódoga? – rázta meg a fejét a fiú, majd előrébb hajolva a pad felett Zelo ajkaira szegezte a tekintetét, hátha így sikerül megfejtenie, hogy a fiatalabbik mit próbál tőle kérdezni.

- Szooo-báááá-baaa. – magyarázott Zelo mutogatva. Nem tudom, hogy akarta a szobát elmutogatni, de nem igazán jött össze neki. Egy kuncogás hagyta el ajkaimat, ahogy visszafordultam a tábla felé és gyorsan lejegyzeteltem a fontosabb tudnivalókat.

- Akkor három nap múlva megyünk is. – lelkendezett tovább Zelo. – Minden évbe jó ez a kirándulás.

- Minden évben ide mentek? – fordultam felé.

- Igen. Ez ilyen megszokott hely. Tetszeni fog. – mosolygott rám, majd elkomorult a tekintete. – Hallottam, hogy tegnap kicsit…eldurvultak a dolgok. – köhintett.

- Egy csöppet. – motyogtam.

- De most emiatt haragszol Yonggukra? – suttogta a fiú. Ajkát egy vonalba húzva nézett rám.

- Igen haragszom rá. –böktem ki, mire lebiggyesztette alsó ajkát.

- De…

- Mindkettejükre haragszom. Rá is és Kaira is.– jelentettem ki, majd lehajtottam a fejem a pad kemény lapjára. – Csak nem panaszkodott, hogy nem veszem fel neki a telefont? – emeltem fel tekintetem a fiúra.

- Talán. – mosolyodott el.

- Megérdemli. – mondtam határozottan, ami talán kicsit hangosabbra sikerült a kelleténél ugyanis alig pár másodperc múlva azonnal megrezzent a telefonom jelezve egy új üzenet érkezését.

„Mit érdemlek meg? -Yongguk” Gúnyosan elmosolyodtam üzenetét olvasva, majd gyorsan válaszoltam neki.

„Téged nem tanítottak meg, hogy nem illik hallgatózni? – Valaki akivel most jobb ha nem beszélsz”

Alig, hogy visszatettem homlokomat a kezeimre máris rezegni kezdett a telefon.

„Sosem tenném. ;) Az osztálykiránduláson velem alszol. – életed szerelme”

„Álmodban. – a te szerelmed és nem fordítva”

„Pedig lenne pár ötletem mit csináljuk ameddig a többiek éjszakai túrán vannak… - álmaid megtestesítője”

„Te maximum messziről figyelheted, ahogy a többiekkel beszélgetek. – valaki, aki nem értékeli az idióta elnevezéseidet”

„Jobb szeretlek közelről figyelni...  – a legnagyobb rajongód”

„Perverz.”

„Én nem mondtam semmit, te vagy az aki azonnal erre gondol. – akivel ma este aludni fogsz”

„ -.- ”

„Olyan jó veled beszélgetni. ;) – férjed”

„Hanyagolj.”

„Ha akarnám se tudnálak. – kezdek kifogyni a nevekből”

„Ne írj vissza haragszom rád.”

„Jó kisfiú voltam pedig.”

„Hát hogyne…”

„Iskola után találkozzunk valahol és beszéljünk meg ez a tegnapi ügyet…Hiányzol.”

„Nem beszélgetek veled.”

„Kérlek.”

„Nem.”

„Nicole…”

„Mondom nem.”

„…”

„Nicole?” Jött az újabb SMS, majd még egy...

„Tudod pontosan látom, hogy mit csinálsz és hogy direkt nem válaszolsz.” majd még egy …

„Nicole McCart!” …és még egy.

„Szeretlek.” Mikor elolvastam utolsó üzenetét egy halk sóhaj szakadt fel ajkaim közül, s fejemet oldalra billenve úgy helyezkedtem, hogy rálássak a sarokban ülő fiúra. Csokoládébarna szemeit egy másodpercre sem vette le rólam, miközben állát megtámasztva a pad fölé hajolt, s kérdő tekintetét az enyémbe vésve húzta össze a szemöldökeit.

„Én is téged. Iskola után gyere a parkba jó?” Válaszoltam neki, majd megvártam, míg elolvassa az üzenetem, s egy aprót bólintva beleegyezik az ajánlatomba.

- Akkor most nézzük meg a szobabeosztást. – szólalt meg az osztályfőnök. Parancsoló hangja belengte az osztályt, s túlharsogva mindenki mást szakította félbe a beszélgető embereket mondataik közepén, majd beléjük fojtva a szót az asztalra dobta a súlyos osztálynaplót. – Gondolom senkinek sem kell magyaráznom, hogy hány fős szobák vannak elvégre nem ez az első alkalom, hogy ide megyünk. – egy ásítás kíséretében elővette szemüvegét az asztalon díszelgő fekete tokból, majd feltolva azt az orrán végigfutatta tekintetét a névsoron. – Ó igen Nicole. Neked ez lesz az első osztálykirándulásod velünk. – nézett fel rám egy bíztató mosollyal az arcán.

- Igen tanár úr. – feleltem kissé határozatlanul. Ne tudom miért féltem ennyire ettől a kirándulástól, de négy nap egy erdőben nem hangzott túl bíztatóan.

- Szeretnéd hogy beszéljek a helyről ahova megyünk vagy majd az osztálytársaid elmondják? –

- Már tudom a legtöbb dolgot. – mosolyodtam el, mire helyeslő bólogatás volt a válasz.

- Akkor már csak azt kellene eldöntened hogy kikkel szeretnél egy szobában lenni.

- Majd lesz velünk. – jött a válasz az előttem lévő padsorból. Hyosung hátrafordulva rávillantotta mosolyát, majd vissza is fordult az eredeti helyére.

- Remek. – válaszolta az osztályfőnök, majd be is írta a nevem a megfelelő helyre. Hát ez csodás…  Négy napig össze leszek zárva Hyosunggal. Jó nem leszek a nap minden percében a közelében, de a tudat, hogy egy szobába leszünk a maradék kedvemet is elvette az egész dologtól.- És nem emlékszem, hogy említettem-e hogy idén egy másik osztály is jön velünk. Az évfolyamtársaitok.

- Hyerin osztálya. – kerekedtek ki a szemeim. A padra borulva adtam fel minden reménnyel, majd szinte a hajamat tépve néztem Zelora. – Én ezt nem akarooom. – szűrtem a fogaim közt, de a fiú nem vett komolyan. Egy könnyed fejpaskolással elintézte a dolgom, majd az ezelőtti kirándulások élményeiről kezdett el beszámolót tartani. – Zelo én nem megyek. -  temettem tenyereimbe arcomat, majd heves fejrázásba kezdtem.

- Dehogynem. – kuncogott a fiú. – Jó, talán egy kicsit érdekes lesz, hogy Hyerin is jön, de ne foglalkozz vele.

- Már hogyne foglalkoznék. – mormoltam a kezembe. – Négy napig azt kell néznem, hogy Yonggukon lóg. – szűrtem a fogaim közt alig hallhatóan.

- De ha nem jössz akkor is rajta fog lógni, csak így még azon is agyalni fogsz, hogy éppen mit csinálhat Yonggukkal…  - kacsintott rám a fiú.

- Tudod nem segítesz a helyzetemen. – motyogtam, majd visszaborultam a padra.

Pár éveknek tűnő óra után sikerült kiszabadulnom az iskola fullasztó légköréből. A park egy eldugott padján ülve végre fellélegezhettem és magam mögött hagyhattam a folyamatos aggódást, hogy vajon épp ki fog rájönni a titkunkra. Ebben az időben senki sem jár a parkba, vagy ha valaki mégis betévedne, akkor sem ehhez a többitől messze eső padhoz vezetné az útja.  Szemeimet behunyva dőltem hátra, majd telefonomat  az ölembe helyezve Yongguk hívására. A felhők mögül kibújó nap sugarai lágyan melengették arcomat, míg a hűs szellő zavartalanul játszott vállaimon leomló tincseimmel. Percekig ülhettem így mozdulatlanul, mikor valami az ajkaimhoz ért. Szemeim azonnal kipattantak, majd reflexesen próbáltam menekülni, de két erős kar megakadályozott ebben.

-  Nyugi. – kuncogta a fölém hajoló fiú kissé elhúzódva tőlem, majd újra csökkenteni kezdte a köztünk lévő távolságot.

- Még mindig haragszok rád. – motyogtam az ajkai közé, de hagytam, hogy száját az enyémhez préselje. Édes, finom puszit lehelt ajkaimra, majd párnái közé véve alsó ajkamat gyengéd csókba mélyítette el azt. Szempilláim elnehezülve csukódtak le, s szinte automatikusan öleltem volna át a fiút, mikor eszembe jutott, hogy ismét túl könnyen megadtam magam neki. Még mindig haragudtam rá a tegnapi viselkedése miatt és ezt egy egyszerű puszival nem fogja elfeledtetni velem. Minden erőmet összeszedve álltam ellen a csábításnak, hogy magamhoz húzzam, s erősen koncentrálva tűrtem gyengéd érintését.

- Hmm… - morogta, mikor megérezte, hogy nem viszonzom csókját, ezért azonnal erőszakosabban kezdett próbálkozni. Nyelvét ajkaim közé préselve, próbálta elmélyíteni csókunkat, de nem engedtem neki. Vállaira téve kezeimet kissé eltoltam magamtól, majd oldalra fordítva a fejemet elhajoltam tőle. – Ennyire haragszol? – sóhajtott fel Yongguk, majd lehuppant mellém a padra.

- Igen. – pillantottam rá határozott tekintettel, de a fiú egy csepp megbánást sem mutatott.

- Megérdemelte…. – morogta a fiú, majd kezemért nyúlt, s melengetni kezdte azt sajátjai között.

- Yongguk! – néztem rá ledöbbenve. – Megkértelek, hogy toleráld Kait.

- De-

- Mi de? – sziszegtem.

- Jó akkor nem. – morogta sértődötten. Kezemet elengedve keresztbe fonta karjait mellkasa előtt, majd tekintetét a tőlünk nem messze eső tó vizére szegezte.

- Mire jó az ha kárt tesztek egymásban? – fordultam felé. Kerülve pillantásom maga elé meredt, majd vett pár mély levegőt mielőtt rám nézett volna.

- Veled volt… - motyogta. – Nem érdekel, hogy amúgy mit csinál, de ott volt veled.

- És?

- És te is hallottad, hogy mit mondott… - mentegetőzött.

- És emiatt azonnal neki kell esned? – néztem rá döbbenten.

- Féltékeny voltam ne haragudj. – sóhajtott fel, majd oldalra dőlve nekem dőlt. Szorosan a derekam köré fűzte kezeit, s felém fordulva a nyakamba fúrta az arcát. – Ne haragudj Nicole… - motyogta bűnbánóan bőrömbe.  Utáltam, hogy ilyen hamar meg tudott törni az elhatározásomban. Hiába küzdöttem ellene, kezeim automatikusan hajába siklottak, majd felé fordítva arcom még közelebb bújtam hozzá.

- Kicsinálsz az állandó féltékenykedéseddel... – motyogtam hajába, s nagyokat szippantottam finom illatából.

- De van rá okom. – morogta, s szorosabbra fogta ölelését körülöttem.

- Nem, nincs rá okod. – jelentettem ki.

- Akkor sem szeretem, amikor vele vagy. – dörmögte.

- Ezen most nem nyitok vitát.

- Jó… - sóhajtott fel. - Hiányoztál. – motyogta, majd felegyenesedett és az ölébe húzott. Kezei közé fogta arcomat, s hüvelykujjával körkörösen simogatni kezdte bőrömet.

- Te is nekem. – hajoltam le hozzá hogy egy apró puszit lehelhessek ajkaira, majd nyakát átkarolva vállára hajtottam a fejem.

- Szóval még mindig nem akarsz velem aludni az osztáykiránduláson? – búgta a fülembe, amitől azonnal kirázott a hideg.

- Majd meglátjuk. – kuncogtam. – Az sem biztos, hogy megyek…

- Jönni fogsz. – suttogta a fiú a fülembe.

- Ebbe ne legyél annyira biztos. –jelentettem ki. – Hyerin elég jó indok az otthonmaradásra…

- Teljesen biztos, hogy jönni fogsz. – mondta határozottan. – Ha kell a hátamon viszlek el odáig.

- Na arra kíváncsi lennék. – nevettem el magam, mire felhúzta szemöldökeit.

- Kételkedsz bennem? – húzta félmosolyra ajkait.

- Sosem tenném. – kuncogtam.

- Nagyon helyes. Jönni fogsz és kész.  –puszilt homlokon, majd simogatni kezdte a hajam. – Jó lesz ne félj. Hyosung is csak részegen kiállhatatlan, amúgy aránylag elviselhető szóval kifogsz vele bírni négy napot. Hyerinnel meg ne foglalkozz. Nem ér annyit, hogy miatta idegesítsd magad.  

- Alig várom, hogy a két rajongód egymásnak essen. – merültem bele gondolataimba ahol Hyerin és Hyosung éppen egymás haját tépték. Tagadhatatlanul vicces látványt nyújtottak.

- Nincsenek rajongóim. – mosolyodott el a fiú. - Nekem csak te vagy. – nézett a szemeimbe, majd lehajolva hozzám egy újabb csókkal jutalmazta ajkaimat.