32. rész

-  Mindenki itt van? – harsogta be a busz légterét az osztályfőnök hangja. Kémlelő tekintetét végigvezette a busz ülésein sorakozó diákok hadán, majd a papírján gondosan bejelölte a jelenlévő embereket, nehogy valakit mégis itthon hagyjunk.

- Jelentkezzen, aki nincs itt. – hallottam meg Yongguk hangját a busz hátuljából. Természetesen ő ült a leghátsó sorban a többiekkel, kivéve Zelot hiszen ő, mint valami őrangyal, mellettem foglalt helyet. Hangos visongás zengte be a teret, majd Hyerin hátrafordulva az ülésben Yonggukhoz hajolt.

- Mindig feldobod a napjaimat az ilyen megszólalásaiddal. – búgta, majd a fiú felé nyúlt volna, de ő elsöpörte a lány kezét az útból. Hyerin kissé csalódottan huppant vissza a helyére, majd visszatért a mellette helyet foglaló fiú hajának piszkálásához. 

- Nagyon vicces ma is kedves Bang Yongguk. – morogta az osztályfőnök, de ajkán halvány mosoly játszott. – Várunk még tíz percet aztán indulunk. – pillantott rá az órájára, majd a busz elejébe sétált.

- Nem is értem hogy vehettetek rá arra, hogy ne maradjak otthon. – pillantottam Zelora. Elmosolyodtam, mikor álmos tekintetével találkoztak szemeim. A fiú szemeit összeszűkítve meredt rám, majd egy ásítás hagyta el ajkait. Lassú mozdulatokkal felnyúlt arcához és elsöpörte a szemébe lógó szőke tincseit.

- Aj Nicole ne izgulj már. –motyogta fáradtan, majd homlokát az előttünk lévő ülésnek támasztotta. – Nagyon álmos vagyok. – sóhajtott fel, majd lehunyva szemeit próbált némi erőt gyűjteni magának.

- Mi van Junhong? – hallottam meg egy ismerős hangot, mire a fiú irányába tekintettem. Yongguk állt Zelo mellett, felénk fordulva, s fiú tarkójára téve kezét összeborzolta a haját. Szívem azonnal gyorsabban kezdett el dobogni, ahogy megpillantottam a fiú mosolyát, mely olyan melegséget sugárzott magából, hogy engem is azonnal jobb kedvre derített. Hajára ma nem fektetett sok időt, ezért fekete tincsei lágyan simultak homlokára ezzel kedvesebbé téve arcát. Imádtam mikor, így hagyta a haját, bár ezeket az alkalmakat szinte egy kezemen meg tudtam számolni. Yonggguk jobban szerette a rideg bandavezér látszatát kelteni, mint az aranyos fiúért, akiért minden anyuka versenyzik, hogy a lányukkal legyen. A hidegre való tekintettel magán hagyta halványzöld kabátját, minek a kapucniját is felhúzta, így az azon díszelgő prém lazán ölelte körbe arcát. A kabát alatt egy szürke pulóvert viselt, ami alól kilógott fehér inge. Öltözékét már csak a kék farmer és a barna bakancs tette tökéletesebbé. Percekig legeltettem a fiún a szemeimet, mire sikerült elszakítanom pillantásomat róla, bár láthatóan észrevette, hogy figyelem, hiszem az eddig is széles mosolya még szélesebbre húzódott. – Nem aludtad ki magad? – kérdezte Zelotól, aki továbbra is csukott szemekkel megrázta a fejét.

- Túl korán van mi? – kuncogta Yongguk, majd Zelo vállára téve a kezét leguggolt. – Elhoztad, amit kértem? – suttogta mire a fiú szemei kipattantak.

- Igen. – vágta rá azonnal, majd táskájáért nyúlt és kisebb kutatás árán elővett belőle egy papírt és Yongguknak adta azt. A fiú egy perc alatt végigfuttatta tekintetét a listán, majd pár hümmögés kíséretében bólintott párat.

- Mi az? – suttogtam, majd kíváncsian gyújtogatni kezdtem a nyakam a papír irányába.

- Semmi fontos McCart. – mosolyodott el a fiú, majd féloldalas mosolyra húzva ajkait rám pillantott.

- Na mi az? – fordultam Zelo felé, hiszen láttam, hogy Yonggukkal nem fogok tudni úgy beszélni, hogy közben játssza a nagyfiút. 

- Nevek. – ásította a fiú.

- Nevek? – húztam fel a szemöldököm meglepettségemben.

- Mindegy. – szólalt meg barátom.  – Nem fontos. – motyogta, majd újra összeborzolta Zelo haját és felegyenesedett. – Na a táborban találkozunk Zelo. – mondta a fiúnak, majd rám nézett. Már pillanatig fogva tartotta tekintetemet sajátjával, majd visszaindult a helyére. – Csá McCart.

- Szia Yongguk. –sóhajtottam fel, majd hátradőltem a helyemen.

- Jó úgy tűnik mindenki megérkezett. – szólalt meg az osztályfőnök miután az utolsó várt diák is megérkezett.

- Még elmenekülhetsz. – suttogta Zelo kuncogva.

- Most már maradok. – sóhajtottam.

- Akkor indulhatunk. – intett Kwon tanár úr a sofőrnek, majd a busz ajtaja egy csattanással bezárult és kezdetét vette a várva várt osztálykirándulás.

- Szóval milyen nevek? – kérdeztem Zelotól, visszatérve az előző témára.

- Hát… - harapott bele alsó ajkába. – Szimpla nevek.

- Zelo. – nézem rá határozottan, mire felsóhajtott.

- Jó oké nem szimpla nevek…

- Na nem mondod. – fordultam felé. – Na mesélj csak.

- Jó de Yongguk ne tudja meg. – suttogta a fiú. – Azoknak a nevei akik valószínűleg kapcsolatban állnak Kaival. – bökte ki végül.

- Ti megfigyelitek Kait? – tátottam el a számat, mire Zelo azonnal ajkaim elé kapta a kezét.

- Halkabban ha kérhetlek. – sziszegte.

- Ez beteges. –fújtattam, mire a fiú csak megrázta a fejét.

- Yongguk csak tudni szeretné, hogy ki az aki előtt még óvatosabbnak kell lennetek…

- Persze, meg azt is hogy kinek kell legközelebb nekiesnetek. – mordultam fel.

- Nem. Nem verekszünk, ha nem muszáj. – mosolyodott el a fiú.

- Nem hiszem el, hogy figyelitek szerencsétlent.

- Nem mintha ő nem ezt tenné. – mentegetőzött a fiú.

- Hát hogyne. – forgattam meg a szemeimet.

- Hidd el, hogy ő sem szent. – sóhajtott fel Zelo, majd újra lehunyta a szemeit. Forrt bennem a düh amiatt, amit Yongguk csinál már megint, de Zelonak igaza lehet. Kai is megtenné ugyanezt gondolkozás nélkül. Egy halk sóhaj hagyta el ajkaimat, majd a mellettem ülő fiú mellkasára tettem kezeimet és óvatosan nekitoltam hátát az ülés háttámlájának. Feje oldalra billent, ajkai résnyire szétnyíltak, s már csak egyenletes szuszogását hallottam. Nagyon fáradt lehetett, ha ilyen hamar elaludt. Egy halvány mosollyal ajkaimon fordultam az ablak irányába, majd unottan kezdtem kémlelni a mellettünk elhaladó házak tömegét. Amit egyre közeledtünk a város szélén található erdőhöz, a házak egyre csak fogytak, az utcákon hömpölygő emberek tömegét magunk mögött hagyva egy sokkal barátságosabb környékhez érkeztünk. A felhőkarcolók helyett kisebb házak sorakoztak egymás mellett, melyek előtt nagy odafigyeléssel gondozott kertek zöldelltek. Ugyan a fák levelei már majdnem mint aláhullottak, az örökzöld fenyők még így is vittek némi színt az amúgy egyhangú utcák képébe.

- Innentől gyalog megyünk. – szólalt meg Kwon tanár úr, mikor a busz a város határához érve lekanyarodott az útról és megállt.

- Zelo ébredj. – szólítottam meg halkan a mellettem alvó fiút, majd óvatosan bökdösni kezdtem vállát.

- Ennél hatásosabb dolog kell, ha fel akarod kelteni. – hallottam meg Daehyun hangját. Ördögi mosollyal arcán megállt mellettünk, majd maga elé engedve mindenkit megvárta, hogy kiürüljön a busz és már csak mi maradjunk fent. 

- Mit akarsz vele csinálni? – néztem rá kérdő tekintettel, mire hangos csittegéssel lecsitított.

- Add a kezed. – nyúlt felém óvatosan. – Kiszedlek, nehogy rád ugorjon. – megfogtam felém nyújtott kezét, majd táskámat a vállamra téve óvatosan kipréseltem magam az ülések közül. Daehyun mellé állva néztem a békésen alvó fiúra, s alsó ajkamba harapva vártam, hogy mi fog történni. 

Daehyun nagy levegőket véve próbálta nem elnevetni magát, majd óvatosan a fiú füléhez hajolt.

- Ti mit csináltok? – jött fel a busz lépcsőjén Youngjae.

- Ó maradjatok már. – horkant fel a Zelohoz hajoló fiú, majd újra összeszedte magát.

- Szegény gyerek. – kuncogott Jae, majd mellőlem várta Zelo felkeltését.

- Choi Junhong! – ordította el magát a fiú, mire Zelo szemei kipattantak, s a fiú ijedtében felugorva ránk kapta tekintetét.

- Mi történt?  Mi van? – kapkodta a fejét egyik irányból a másikba.

- Megjöttünk. – jelentette ki Daehyun nevetgélve, majd lement a buszról.

- Gyere Zelo. – karoltam bele a fiúba, aki kissé dülöngélve indult meg a lépcsőn lefelé.

- Na végre, hogy itt vagytok. – sóhajtott fel Himchan, majd Zelora pillantott és elnevette magát. – Tudnád milyen álmos fejed van. – kuncogott.

- El tudom képzelni. – morogta a fiú mellőlem.

- Az osztály nagy része már lelépett, Kwon meg rám bízta McCartot, mivel ő még nem volt itt. – szólalt meg Yongguk Himcahn mögül. Ekkor vettem észre, hogy nem egyedül van. A mellette álló lány erősen kapaszkodott a fiú kezébe, hiszen magas sarkúban nehéz a nedves talajon állni. Lábait csak egy vékony cicanadrág fedte, s kabátja is lejjebb volt húzva a kelleténél így akarva akaratlanul is dekoltázsára vonzotta a körülötte álló fiúk tekintetét. Hyerin ismét nem az alkalomhoz illően volt felöltözve, de ez a legkevésbé sem érdekelt ahhoz képest, hogy a barátomba kapaszkodik.

-Gukki inkább menjünk. – nyávogta a lány Yongguk felé fordulva. Szemével a fiú tekintetét keresve próbálta vele felvenni a szemkontaktust, majd mellkasának támasztva egyik kezét, felé hajolt. Ajkait vészesen közelítette a fiú felé, de mikor észrevette Yongguk felé irányuló unott tekintetét megállt a mozdulatban, s lebiggyesztett ajakkal visszadőlt eredeti pozíciójába.

- Tessék Nicole itt a bőröndöd. – hozta oda nekem nehéz táskámat Jongup, s letette elém. – Jó nehéz. Ide fogsz költözni, hogy ennyi cuccot hoztál? – mosolygott rám kedvesen a fiú, de az imént látottak utn semmi kedvem sem volt a beszélgetéshez.

- Köszönöm, hogy idehoztad. – motyogtam, majd felemeltem a táskát a földről, s az erdő felé menetelő csoport követésére indultam.

- McCart. – szólt utánam Yongguk. – Azt mondtam rám lettél bízva. – hallottam meg parancsoló hangját.

- Szerintem már van kire figyelned. – válaszoltam neki, majd továbbmentem mit se törődve a további megszólalásaival. Zelo percek alatt utolért, majd mellettem haladva terelt a helyes útra. Csöndben haladtunk egymás mellett gyors tempóban, hiszen elhatározott szándékomban állt, hogy magam mögött hagyjam Yonggukot és a belé csimpaszkodó lányt, de nem egy idő után már nem tudtam figyelmen kívül hagyni a kezemen lévő súlyos bőröndömet.

- Istenem ez nagyon nehéz. – sóhajtottam fel párszáz méter után, majd lihegve tettem le a táskámat a földre.

- Segítsek? – kérdezte a fiú, s próbálta tömérdek táskáját úgy elrendezni, hogy legyen egy szabad keze, mindezt sikertelenül.

- Nem kell, hagyd csak. – mosolyogtam rá, majd szemem sarkából a mindet követőkre pillantottam. Mindenki mögöttünk volt kivéve Hyerint és Yonggukot. Ők a többiektől lemaradva ballagtak, mivel a lány minden lépéssel az életével játszott, bármikor kitörhetné a nyakát ebben a cipőben. – Messze van még? – szakítottam el pillantásom róluk, majd ismét karjaimba véve a súlyt, újra elindultam.

- Nincs messze. Két perc és ott vagyunk.  – nyugtatott a fiú. Igaza volt. Alig két perc gyaloglás után az erdei út véget ért,s egy fakerítéssel körülhatárolt telek területén folytatódott.  Legelöl egy nagy faház helyezkedett el. Minkét emelet falait óriási üvegablakok díszítették így juttatva fényt a házba, s betekintést nyújtottak a ház belsejébe ami eltért a megszokottól. A házat egy óriási fa köré építették így kintről is tökéletesen látható volt, ahogy a fa vastag törzse keresztülvág a ház belső terén, majd a tetőn keresztül nyúlik az ég felé szinte véget nem érően.

- Szép mi? – kuncogott Zelo, majd a szétágazó út egyik irányába tolt. – Gyere erre lesz a te házad.

- Remélem jó messze Hyerinétől. – morogtam, majd engedelmesen követtem a fiút. A nagy ház mögött több kisebb faházikó foglalt helyet. Elő ránézésre ugyanolyanok voltak, csak a fekvésükben különböztek. A házak minden falán egy-egy ablak helyezkedett el, s a bejárata előtt egy nagynak mondató tornác húzódott végig.

- Azt hiszem… - motyogta a fiú, s megtorpant egy pillanatra. – Azt hiszem Hyosungék abban a házban szoktak lenni. – mutatott egy középen fekvő házikó irányába a fiú, majd arra vette az irányt. Amint odaértünk gondolkozás nélkül benyitott és mosolyogva nyugtázta, hogy nincs baj az emlékezetével.

- Szia Zelo. – jött ki Jieun az ajtón, s a fiúra mosolygott. Nem sokat beszélgettem eddig Jieunnal, de kedves lánynak tűnt. Többnyire mosolygott, de néha elkaptam, ahogy Hyosunggal vitatkozik és meg kel hagyni elég tehetsége volt benne. – Látom meghoztad Nicolet. – nézett rám kedvesen, majd félreállt az ajtóból így beengedve engem.

- Na akkor én megyek is. – szólalt meg a fiú, s már el is tűnt. Az első ami feltűnt, hogy belülről nagyobb ez a ház mint hittem. Egy kisebb fürdőszoba nyílt rögtön az ajtó mellől, mellette egy kis konyhával, de a legtöbb helyet természetesen a kettesével egymás mellé tolt emeletes ágyak foglalták el. Ha jól látom nyolc ágy van. Ezek szerint nem csak én csapódok Hyosung bandájához.

- Gyere beljebb Nicole. – jött oda hozzám Hyosug, majd beljebb tessékelt. – Válassz magadnak egy helyet, nemsokára Hyerin is itt lesz. – ahogy az utolsó mondat elhagyta a száját lefagytam. Hyerinnel leszek egy szobában. Öt napig szinte össze leszek vele zárva. Ez nem lehet igaz…