34. rész

Tányéromat a kezemben tartva mászkáltam az asztalok között, s tekintetemet végigfuttattam a kikészített ételek sokaságán. Az ételek látványa a legkevésbé sem inspirált az evésre, hiszen a fejem még mindig hasogatott és az éhség is messze állt tőlem jelen pillanatban.

- Te mit eszel? – lépett mellém Jieun. Alsó ajkát harapdálva méregette a rántottát és a különböző felvágottakat tanácstalanul, majd az utóbbira esett a választása így egy szelet kenyeret kapott ki a kosárból, majd különböző szendvicsnek való dolgokkal rakta meg a tányérját.

- Én szerintem maradok a joghurtnál… - motyogtam, majd kezembe vettem egy kiskanalat és egy finomnak tűnő joghurtot, majd a lány tányérjára pillantottam. – Úristen te ezt mind meg fogod enni? – kerekedtek ki szemeim a kisebb torony láttán. A lány csak kuncogott zavarában, majd heves bólogatásba kezdett.

- Gyerek üljünk le valahova. – pásztázta végig tekintetével az asztalokat, majd az egyik szélsőre esett a választása. – Az ott jó lesz? – mutatott a kiszemelt helyek irányába így az én figyelmemet is rájuk terelte. Az asztalnál ülők közül azonnal felismertem Jimint és a barátait, akikből párat már szintén láttam Yongguknál, de a többieket nem ismertem. Biztosan Hyerin osztálytársai.

- Nekem bárhol jó ahol nincs itt az a két… - haraptam el magamba a mondat végét, hiszen azonnal megjelent a két emlegetett. Ide oda cikázva az asztalok között flörtöltek majdnem minden mindenkivel, majd megállva egy nekem háttal ülő fiú mellett, megvárták ameddig helyet adnak nekik a kiszemeltjük két oldalán és  leültek mellé. Ugyan a fiúnak csak a hátát láttam, s kapucniját is felhúzta mégis biztos voltam benne, hogy az illető csakis Yongguk lehet. Nagyot sóhajtva mentem a helyemre Jieunnal, majd leültem a Jimin melletti üres székre.

- Sziasztok. – köszöntem monoton hangon az asztalnál ülőknek, majd belekezdtem joghurtom kavargatásába. Már megint Yonggukon lógnak…ezt nem hiszem el.

- Mi ez a letörtség? – fordult felém a mellettem ülő fiú, majd kezével megtámasztva az állát szuggerálni kezdett.

- Milyen letörtség? – motyogtam fel sem pillantva a reggelimről.

- Hát ez itt. – csípett bele az arcomba. Ledöbbenve emeltem fel fejemet és néztem a fiú szemébe, akinek szintén kikerekedtek szemei a reakcióm láttán. Percekig ültünk mozdulatlanul, majd mindketten nevetésbe törtünk ki. Szinte mindenki elhallgatott így csak a mi hangos nevetésünk visszhangzott az egész teremben. Mikor felnéztem jó pár tekintettel találtam szemben magam, de nem nagyon érdekelt. Csak a megráztam a kezemet és pár bocsánatot préseltem ki magamból, majd elfordulva a fiútól próbáltam összeszedni magam. Hamarosan újra felhangosodott a minket körülvevő tömeg, de abból, ahogy néztek ránk Jiminnel pontosan tudtam, hogy mire gondolnak. 

- Van egy elképzelésem, hogy most mit hisznek a többiek. – suttogta a fülembe a fiú.

- Ugyan. Ne foglalkozz vele. – mosolyogtam rá, mire bólintott, s viszonozta mosolyomat.

- Nem lesz ez így kicsit sok Nicole? – kiabálta oda nekem Hyerin gúnyos mosolyra húzva a száját. – Három pasi két nap alatt?

- Hyerin sok leszel te mára. – mosolyogtam a lányra. – Inkább folytasd a benyalást Yongguknak hátha sikerül összehoznotok valamit még a kiránduláson. – kacsintottam rá. A mosolya lefagyott arcáról, majd ajkai egy vonalba szűkültek. A többiek kuncogva néztek a lányra, ők is szánták őt a viselkedése miatt.

- Nicole ez tőled nem hangzott túl hihetően. – kelt barátnője védelmére Hyosung azonnal.

- Hyosung… - sóhajtottam fel, majd felkeltem a helyemről. Jieun elkapta a kezem, s ijedt tekintetét az enyémbe vésve próbált a helyemen tartani.  – Nyugi csak narancsevet akarok hozni. – mosolyogtam rá, mire elengedte a kezem. Magabiztosan indultam az üdítők felé, ami pont útba esett Yongukék asztalának. – Te szerintem meg se szólalj. – néztem a lány szemébe mikor elhaladtam mellette.

- Mert hogy? – húzta ki magát. Felvontam szemöldökömet kérdése hallatán, majd vállam felett visszanézve pillantottam a lányra.

- Ezt most komolyan kérdezed? – meredtem rá. Nem válaszolt csak tűrte pillantásom, mereven nézett szemimbe. – Most komolyan ki kell mondanom, hogy mekkora ribanc vagy, vagy tudod magadtól is? – vetettem fel neki a kérdést. – Eddig viseltem el azt, hogy lenézem és nem tovább. Visszavehetsz az arcodból, mert el nem tudom képzelni, miért hiszed magad ennyire különlegesnek. – szűrtem a fogaim között. Halk ujjongások törték meg a fellépő csendet, majd pár tapsolás is elhangzott. A lány sértődötten állt fel a helyéről, majd kiviharzott a teremből. Hyerin szinte azonnal követte őt, de az ajtóból visszafordulva még egy fintort megengedett magának.  Mosolyogva töltöttem magamnak egy pohár narancslevet, majd visszaültem Jieun mellé.

- Senki sem mondott még ilyeneket Hyosungnak. – nézett rám a lány halvány mosollyal ajkain.

- Épp ideje volt. – kortyoltam bele a frissítőmbe, majd nekikezdtem a reggelinek. Ahogy teltek a percek az ebédlő egyre üresebbé és üresebbé vált, majd már szinte csak mi maradtunk Jieunnal. Szinte… A tőlünk nem messze eső asztalnál ugyanis Yongguk üldögélt és számomra ismeretlen fiúval az oldalán. Szemben ültek nekünk, s unott beszélgetést folytattak egymással, majd ahogy láttam Yongguk leírt valamit a fiúnak egy papírra, aki azonnal felpattant és kisietett a teremből.

- Nicol beszélek Hyosunggal. – állt fel mellőlem Jieun. – Nem értem miért ilyen veled…

- Ó ne aggódj emiatt. – mosolyogta rá.

- De egyébként nem ilyen. – sóhajtott fel a lány. – Hyerin nincs rá jó hatással… Mindegy. Hátha rá tudom venni, hogy fogja vissza magát.

- Rendben. – pillantottam a lányra bíztatóan, majd visszavezettem tekintetem a kezemben nyugvó pohárra.

- Majd beszélünk később. – lépdelt el tőlem a lány. – Szia Nicole. Szia Yongguk. – köszönt a fiúnak, aki kissé meglepődve nézett fel az asztalról, majd biccentett fejével a lánynak, aki már az ajtón kívül volt. A fiú még egy darabig nézett Jieun után, majd mikor a lány kiért a látóköréből lassan felállt és az asztalomhoz sétált.

- Szép kis jelenetet rendeztél…  - morogta miközben kihúzta a mellettem lévő széket és leült rá. Nem válaszoltam neki, csak rápillantottam a szemem sarkából, majd már másodpercre halvány mosolyra húztam ajkaimat. Eszméletlen mérges voltam rá a tegnapi miatt. Válaszomra várva meredt rám, majd összeszűkültek szemei.  Lehúzta fejéről a kapucniját, majd könyökére támaszkodva dőlt az asztal fölé. Csokoládébarna szemei az arcomat fürkészték, majd lassan a kezemért nyúlt, de még azelőtt el húztam előle azt, hogy hozzám ért volna. – Most meg mi bajod? – sóhajtott fel.

- Semmi. – sziszegtem, s felpattanva a helyemről elindultam kifelé. Pár lépést tudtam csak megtenni mikor Yongguk könnyedén elém lépett, s elállta az utamat. Egyik kezével könnyedén megtámaszkodott a mellette lévő asztalon, majd egy gúnyos mosolyra húzva ajkait a szemeimbe nézett.

- Látom, hogy valami bajod van és addig innen ki nem mész ameddig el nem mondod, hogy mi az. – jelentette ki ellentmondást nem tűrően. Idegesen pillantottam fel rá, majd megpróbáltam ellépni mellette, de megragadta a derekam és maga előtt tartott.

- Yongguk engedj már. – háborodtam fel.

- Nem. – nézett rám a fiú. Szemeit az enyémekbe fúrta, majd tekintete letévedt az ajkaimra. Percekig párnáimra szegezte szemeit, majd alsó ajkába harapva közelebb lépett hozzám.

- Meg se próbáld. – sziszegtem, s mellkasára téve a kezem eltoltam magamtól.

- Még hogy nincs semmi baj. – sóhajtott fel, majd egy hirtelen mozdulattal megfordított a tengelyem körül, s derekamra tapasztva a kezeit egy ajtó felé tolt. Hevesen tiltakoztam ellene, de nem nagyon érdekelte. Nem törődve ellenállásommal benyitott az ajtón, majd behúzott rajta és felkapcsolta a lámpát. A konyhában voltunk, ami most kongott az ürességtől.

- Hallgatlak. – mondta a fiú miközben becsukta az ajtót és kulcsra zárta azt.

- Nem vagyok épp abban a kedvemben, hogy veled beszélgessek. – sziszegtem idegesen.

- Ugyan már Nicole. – húzta mosolyra az ajkait. – Úgyis el fogod mondani, vagy hívjam ide Jimint hátha neki beszélsz? – gúnyolódott.

- Ne rontsd tovább a helyzeted. – pillantottam rá.

- Olyan jól mutattatok tegnap. – mosolygott továbbra is a fiú.

- Csak nem féltékeny vagy? – néztem a fiúra, aki feszülten kezdett el járkálni előttem.

- Ugyan miből gondolod…. Hogy én féltékeny? – nevetett fel de hangja megremegett idegességében. – Legszívesebben megfojtottam volna. – szűrte a fogai közt. Kezét ökölbe szorítva állt meg előttem, s szikrákat szóró tekintettel meredt rám.

- Ez édes. – mosolyodtam el. – Akkor el tudod képzelni mit éreztem amikor Hyerin ledugta a nyelvét a torkodon. – motyogtam higgadtan, majd továbbra is tartva a szemkontaktust közelebb léptem a fiúhoz. – Gondolom este is nagyon jól elvoltatok, mert hogy nem a ti házatokban aludtál az egyszer biztos.

- Nem aludtam. – szűrte a fogai közt a fiú.

- Értem… szóval erre sem volt időtök… - merengtem el.

- Szóval ezért vagy ilyen. – motyogta Yongguk.

- Meglehet. – mosolyodtam el, majd kikerülve a fiút a ajtó felé indultam. Már szinte meg sem lepődtem mikor elállta az utamat, de a következő cselekedetére nem számítottam. Egy hirtelen mozdulattal lehajolt majd combjaimra tapasztva a kezeit felemelt a földről, s dereka köré kulcsolta a lábaimat. Ijedtemben nyaka köré  fontam kezeimet, de egy másodperc múlva máris megéreztem konyhapultot fedő kemény fát a fenekem alatt. Yongguk arca csak pár centire volt az enyémtől, meleg leheletét érzetem az ajkaimon. Szorosan tartva derekamat magához húzott így elvágva előlem a menekülés minden útvonalát.

- Nem voltam Hyerinnel és nem is leszek. – taglalta a szavakat szemembe nézve. Tekintete szinte égetett, ahogy láttam, hogy a rózsaszín köd elvakítja a fiút. Nem tűrte jól, hogy már régóta nem voltunk együtt. Közelsége engem sem hagyott nyugodni, éreztem, ahogy szívem, majd kiszakad a mellkasomból, s csak nagy erőfeszítések árán nem húzom közelebb magamhoz arcát, hogy végre megcsókolhassam.

- Ne hazudj. – leheltem erőtlenül.

- Nem süllyedek az ő szintjére. – szűrte a fogai közt.

- Tegnap mégis megtetted. – vágtam a fejéhez, mire felmordult.

- Féltékennyé tettél. – morogta.

- Te két lánnyal csókolóztál, amiből az egyik az a kis ribanc. Ehhez képest az én puszim Jiminnel semmi sem volt. – magyaráztam, de félbeszakított.

- Senki sem érhet hozzád. – jelentette ki.

- Nem vagyok a tulajdonod. – motyogtam. – Hyerin meg láthatóan nagyon élvezte, amit csináltál vele. Így már biztos, hogy nem adja fel.  

- Amint elmentél leszedtem magamról. – mentegetőzött a fiú.

- Hát persze… - nevettem fel.

- Higgy nekem. – búgta, majd közelebb hajolt hozzám. – És Nicole McCart. Ha eddig nem vetted volna észre, az enyém vagy.  Mindened az enyém. – suttogta az ajkaimba, majd mohón rájuk tapadt. Amint megéreztem száját az enyémeken összedőlt az akaratom, miszerint távol tartom magamtól és nem engedek neki olyan könnyen, mint eddig mindig. Egy halk sóhaj kíséretében viszonoztam csókját, s kezeimet puha tincsei közé vezetve a hajába túrtam. Lábamról fenekemre csúsztak kezei, majd pólóm alá csúsztatva ujjait végigsimított meztelen hátamon, majd melltartóm kapcsánál megállapodva kikapcsolta azt.

- Ne itt… - motyogtam ajkaiba.

- Nincs itt senki. – búgta a fiú, majd lehúzta felsőm cipzárját és levette rólam a fekete anyagot.

- De… - próbáltam volna védekezni, de újabb csókjával belém fojtotta a szót.

- Kívánlak. – morogta, majd még közelebb vonta magához derekamat. Egy halk nyögés szakadt fel ajkaim közül, mikor a fiú hozzám préselődött, s óvatosan eltoltam magamtól hogy lemászhassak a konyhapultról. Meglepetten nézett rám, miközben megfordultam vele, majd letolva vállairól fölsőjét levettem róla a zavaró ruhadarabot. Amint a felső a lábaimhoz esett óvatosan arrébb rúgtam azt lábammal, s nekitoltam a fiút a konyhapultnak. Kezeivel megtámaszkodott a fa szegélyében, s vágyakozó tekintettel rám nézve várta következő lépésem. Nem húzva az időt pólója szegélyéhez nyúltam, majd a pulcsija mellé száműztem azt is. Elégedetten néztem végig fiú felsőtestén, majd ujjaimat végigfuttatva kirajzolódó izmain nyakára vezettem kezeimet, s lehúztam magamhoz. Óvatosan fogaim közé vettem alsó ajkát, majd ráharaptam érzékeny bőrére, ami egy halk nyögést váltott ki Yonggukból. Erősen fenekembe markova viszonozta durva érintésem, majd kissé ellazulva újabb csókot lehelt ajkaimra. Ujjaimmal végigzongoráztam oldalán, majd kikapcsoltam övét és kigomboltam a nadrágját, amit azonnal lejjebb toltam a derekán. Kezemet kínzó lassúsággal nadrágjába vezettem, majd ujjaimat merev férfiassága köré fonva mozgatni kezdtem a kezemet.

- Ugghh… - nyögött fel a fiú, majd összeszorította a szemeit, s fogait alsó ajkába mélyesztve szakította félbe a csókot. Halk kuncogás hagyta el ajkaimat, majd kapva az alkalmon nyakára a számat, s csókokkal leptem el puha bőrét. A fiú néha megfeszülve a kezem alatt tűrte, ahogy percről percre lassítok, majd gyorsítok kezem mozgatásában így játszva a türelmével, de még így sem panaszkodhatott. Gyengéden simogatta hátamat a gerincem mentén, s apró puszikat hintve homlokomra élvezte, ahogy kényeztetem.

- Nicole… - csuklott el a hangja, majd arcát a nyakamba fúrva zihált a bőrömbe.

- Igen? – suttogtam a fülébe, s szabad kezemmel a hajába túrtam.

- Yongguk itt vagy? – harsogta be egy hang az étkezőt. Mozdulataim azonnal megfagytak, ahogy a hang elért hozzánk, s ijedten az ajtó irányába kaptam a fejem.  

- Ezt nem hiszem el. – sziszegte a fiú, s ellépve tőlem gyorsan begombolta a nadrágját, s magára kapta a lábánál keverő ruháit. – Ez Kwon. – forgatta meg a szemeit, majd hozzám sietett, s másodpercek alatt rendbe szedett engem is.

- Mit akar tőled a tanár úr? – kerekedtek ki a szemeim.

- Megígértem neki, hogy szólok mindenkinek az éjszakai túráról, de sejthettem volna, hogy a legjobbkor fog zavarni. – dünnyögött, majd magához húzva egy puszit lehelt ajkaimra. – Maradj itt mindjárt jövök. – hadarta, majd kinyitotta az ajtót és a lehető legkisebb résre nyitva azt kilépett rajta, majd azonnal be is csukta a háta mögött. Nagyot sóhajtva dőltem rá a konyhapultra, majd percekig hallgattam, ahogy Yongguk és Kwon tanár úr megbeszélik az esti túra részleteit az ajtóban. Mikor elcsendesedtek államat megtámasztva emeltem fel a fejemet, s az ajtó felé pillantva vártam, hogy a fiú végre megérkezzen. Örömömre az ajtó azonnal kinyílt, s Yongguk lépett be rajta, aki azonnal odajött hozzám, s mosolyogva húzott magához, hogy újra birtokba vehessen az ajkaimat. Percekig téptük egymás ajkait, mikor a fiú egy sóhaj kíséretében elszakadt tőlem, majd szorosan körém fonva karjait magához ölelt.

- Sajnos valami történt otthon és hívtak szóval nem tudjuk ott folytatni ahol abbahagytuk… - motyogta csalódottan. – De este ígérem, hogy befejezzük. – húzta ajakit félmosolyra, majd hosszan homlokon puszilt.

- Mit tervezel Yongguk? – mosolyodtam el.

- Majd meglátod. – kuncogott a fiú, majd lehajolva hozzám még egyszer ajkaimra tapadt. – Mennem kell. – motyogta a számba, majd egy nagy cuppanással elvált tőlem. – Szeretlek. – nyomott egy puszit arcomra, majd kapucniját felhúzva kiment a konyhából. Mosollyal az arcomon dőlnek neki az ajtónak ahogy a fiú után néztem.

- Én is téged. – suttogtam, majd a másik irányba fordulva visszaindultam a szobámba.