33. rész

Az egész osztály a tábortűz körül lebzselt pár ember kivételével. A lángok perzselően melegítették a társaságot, addig, amíg egy bátor ötlet meg nem született Hyosung fejében, aminek kétségtelenül hangot is adott.
- Skacok, mi lenne, ha üvegeznénk? – csapta össze tenyereit büszkén a lány, miközben felállt a farönkről ahol ült.
- És mit takarna ez az üvegezés? – kérdezte Himchan kíváncsian, mire mindenki Hyosung irányába emelte tekintetét.
- Háát.. – fonta keresztbe karjait az ötlet adója. – Gondoltam lehetne smacizós üvegezés. Tudjátok, nincs kérdezés, sem válasz. Az egyik pörget, akire az üveg másik fele esik, az a két ember csókolózik. – jelentette ki lazasággal, mintha ő már ebben helyezést is ért volna el. Bár, ki tudja. – Ne benne vagytok? A szingliknek kötelező. A többiek pedig…ők eldöntik. – kapta fel maga mellől az üres piásüveget.
- Én benne vagyok! – pattant fel helyéről Hyerin. Na, ki gondolta volna. Ha ez a lány is játszik, akkor én tuti, hogy csak a távolból fogok figyelni. Végigvezettem pillantásomat a tömegen, de ekkor összeakadt tekintetem Yongukkéval. Egész este kerültem vele a szemkontaktust, nehogy elgyengüljek, mert akkor tudom, hogy nem sikerülne megálljt parancsolnom az érzelmeimnek. Négy napot pedig szenvedve nem lehet kibírni. Barátom sóhajtott egyet és két megbánó pislogás között eltátogott egy ’bocsi’-t.
- Én is benne vagyok. – tápászkodott fel Yongguk a helyéről. Beadta a derekát. Tudtam.
- Ó, ez az! – csillantak fel Hyosung szemei, ahogy a falkavezér barátom is beszállt a játékba.
- Na, mi lesz emberek? – nyikkant fel idegesítő hangján Hyerin is, mire a csapat döntő többsége felállt. – Na, ezt már szeretem. – folytatta a lány. Idegesítő. – Nicole te is jössz igaz? – villantotta rám fekete szemeit.
- Hát… Nem is tudom… - motyogtam. Semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez. – Kedvem sincs nagyon meg elég fáradt vagyok. – hazudtam gyorsan az első dolgot ami az eszembe jutott.
- Ez elég szar kifogás volt. – nevette el magát a lány, majd közelebb lépett hozzám. – Ahogy Hyosung mondta, a szingliknek kötelező. Vagy esetleg neked… - nézett végig rajtam. - …van valakid?
- Nincs! – vágtam rá azonnal reflexesen.
- Akkor nincs miről vitatkoznunk. – húzódott gúnyos mosolyra a szája. – Te is játszol. – fordult el tőlem, s a tömegbe elvegyülve eltűnt szemem elől.
- Akkor mi lenne, ha beülnénk a rét közepére, és ott játszanánk? Itt nincs elég hely. – vetette föl Daehyun az új ötletet, erre persze mindenki helyeslően bólogatott. Az osztály úgy özönlött a füves rét felé, mint valami ménes. Eközben én azon gondolkodtam, hogy szökhetnék meg, vagy esetleg hogy bújhatnék ki a játék alól. A másik gondolatom az volt, hogy hol lehet Zelo és Jongup. Gondolatmenetem nem sokáig cikázhatott, mivel meglepettségemre valaki kereste a társaságomat.
- Szia Nicole. – halottam meg a lágy női hangot közvetlen a fülem mellől, jól esett, hogy oda jött hozzám Jieun.
- Szia Jieun. – mosolyogtam rá kedvesen. – Hogy vagy?
- Nem túlságosan rajongok ezért a játékért. – húzta a száját unottan. – Veled mizu?
- Engem sem nagyon izgat az ilyesfajta szórakozás. – vakartam meg a tarkómat. – De majd kibírjuk.
- Valahogy.. – suttogta a lány, majd kuncogott egyet.
- Na srácok, meg is érkeztünk. – kiáltotta el magát Hyosung. Végre szóba keveredek valakivel, erre ezt is tönkreteszik. Nagyszerű. Tényleg imádom ezt a kirándulást. – Üljünk le és kezdődhet is a játék. Ahogy ezt kijelentette, mindenki helyet foglalt a puha, mégis nyirkos pázsiton. Körbeültünk, mint valami éjszakai szellemidézésnél, de hál’ Istennek nem ezt tettük. Egyszerűen ötletem sincs, hogy rángathattak bele ebbe a játékba. Lehet még valamilyen buta oknál fogva csak el tudok menekülni. De az egyetlen ok, amiért nem akartam megfutamodni, az az volt, hogy talán valamilyen oknál fogva kipörgetem Yonggukot, vagy pedig ő engem. De mégis bennem volt a félelem, hogy mással kell majd csókolóznia. Hogy azok a telt, húsvörös ajkai más ajkait fogják kóstolgatni. Megráztam a fejemet, hogy kiverjem belőle a rossz gondolatokat, amikre bármilyen nehéz is volt bevallani, de fennállt a veszély, hogy megtörténnek.
- Oké, akkor legyen úgy, hogy Hyerin pörget, mivel ő helyeselte a játékot először. – mondta Hyosung, ahogy Hyerin kezébe nyomta a zöldesen csillogó üveget. A szívem hevesen kezdett verni, amikor a lány lehelyezte az üveget a fűre, és pörgésnek indította. Talán jobban izgultam, mint magam Hyerin. Idegesség járta át a testemet, de próbáltam ezt a lehető legjobban álcázni. Amikor láttam, hogy lassul az üveg mozgása, pilláimat összeszorítottam és mélységesen reméltem, hogy szerencsém lesz. Egy pillanatra rá ujjongásokat, őrjöngéseket és csitíthatatlan sikolyokat hallottam. Mikor kinyitottam a szemeimet, egy halk sóhaj szakad ki ajkaim közül. Az üveg vége a Yongguk mellett ülő fiúra mutatott. Ez közel volt.
- Nem baj, majd legközelebb. – kacsintott Hyerin a barátomra, majd felállt. Kecses mozdulatokkal az éppen a földről feltápászkodó fiúhoz sétált, majd mikor egy vonalba értek ajkaik gondolkozás nélkül magához rántotta a fiút. Még ülő helyzetemből is láttam, ahogy nyelvét a fiú szájába csúsztatja, majd pár másodperc múlva elszakad a kipirosodott arcú fiútól. Újra Yonggukra nézett, majd végignyalt ajkain és visszaült a helyére. Ennek nem lesz jó vége…
- Na látjátok. – szólalt meg Hyosung. – Így kell ezt csinálni. De hogy a kissé bátortalanabb lányoknak is adjunk egy kis önbizalmat körbeadom ezt. – húzott elő háta mögül egy üveget tele valami átlátszó folyadékkal, ami ha jól sejtem nem víz. Már több mint fél órája játszhattunk mikor újra hozzám került a körbe körbe járó üveg.
- Aj ne már. – sóhajtottam fel, majd újra számhoz emeltem az alkoholtól bűzölgő üveget, hogy kortyolhassak tartalmából. Ahogy a folyadék számba ért próbáltam minél gyorsabban lenyelni de azt, majd elviselni azt a kellemetlen érzést ahogy a nedű szinte végigégeti nyelőcsövemet.
- Yongguk te jössz. – hallottam meg egy vékony bátortalan hangot, majd egy lány alig pillantva a fiúra a kezébe adta az üveget. Láthatóan zavarban volt Yongguk jelenlétében. A fiú magabiztosan tette le a kör közepére az üveget, majd megpörgette azt. A lányok az ajkukat harapdálva nézték meredten a forgó tárgyat és várták, hogy vajon ki lesz a szerencsés, akit fiú kipörget. Tekintetemet a földre szegeztem, látni sem akartam, ha nem én leszek, akit kipörget, de a hangos őrjöngésre még én is felkaptam a fejem. A üveg vége pontosan arra a lányra mutatott aki az előbb odaadta Yongguknak az üveget. A lány kikerekedett szemekkel meredt hol az üvegre hol barátomra, majd haját igazgatva felállt a helyéről. Yongguk elmosolyodott a lány szégyenlős viselkedése láttán, majd megvárta, míg a lány odasétál hozzá.
- Yongguk én… - motyogta a lány. Ujjait tördelve dőlt egyik lábáról a másikra.
- Te? – vonta fel a szemöldökét a fiú kérdően.
- Én még sosem csókolóztam… - suttogta a lány, de az alkohol hatására suttogása nem csengett halkabban, mint a normál beszél így mindenki hallhatta, amit mond.
- Akkor majd most. – húzta félmosolyra ajkait a barátom, majd egy másodpercre rám pillantott. Egy vonalba szűkültek ajkaim mikkor lehajolt a lányhoz, majd ajkait az övéhez érintette. Eddig bírtam azt hogy odanézzek, a továbbiakban csak hallgattam ahogy a körülöttük ülő emberek egyre hangosabbá és hangosabbá válnak, majd a lány zihálva elszakad Yongguk ajkaitól, aki nevetve leül a helyére. Azt még megértettem, hogy a látszat kedvéért beszáll a játékba, de senki sem kérte, hogy barangolja be a lány száját a nyelvével.
- Ki legyen a következő… - gondolkozott Hyosung, majd végigfuttatta a szemét az összegyűlteket. –Jimin. – nézett rá az egyik fiúra. A fiú elsöpörte haját a szeméből, majd felállt és elvette Yongguktól az üveget. Ismerős volt. Addig néztem a körben álló fiút ameddig be nem ugrott, hogy ki ő. Hát persze egyszer ő is ott volt Yonggukéknál. Ezek szerint ő is bandatag.
- Nicole. – pillantott rám a fiú ezzel kizökkentve a gondolataimból.
- Igen? – ráztam meg kissé a fejem, majd felemelve a fejemet a fiú szemébe néztem. Nem válaszolt csak az üvegre mutatott. Engem pörgetett ki. Hirtelen idegesség lett úrrá rajtam, amit ő is észrevett. Oda jött hozzám, majd felém nyújtva a kezét és felsegített a földről.
- Remélem ez nem… - suttogta a fülembe, de félbeszakítottam.
- Csak legyünk túl rajta, - sóhajtottam fel, majd kezeim közé fogtam az arcát. Szemem sarkából láttam ahogy Yongguk mereven néz minket de ez az előbbiek után a legkevésbé sem érdekelt. Magabiztosan fontam kezeimet a fiú nyaka köré, majd lábujjhegyre állva vettem birtokba az ajkait. Percekig kóstolgattuk egymást, majd elszakadva a másik párnáitól visszaültünk helyünkre.
- Mintha Yongguk féltékeny lett volna. – kuncogott Jieun ahogy leültem mellé.
- Honnan gondold? – kaptam rá a tekintetem ijedten.
- Ja nem biztos csak olyan mérgesen nézett rátok. – nevetgélt a lány. – De te is tudod hogy milyen. Minden lányt megdugna, aki él és mozog. – takarta el a száját a lány, hogy magába fojtsa a nevetést.
- Sokat ittál Jieun. – ráztam meg a fejem. – Ő nem ilyen… - motyogtam magamba, majd a fiú irányába pillantottam. Jiminre meredt szigorú tekintettel, a fiú pedig szinte szégyellve magát meredt maga elé a földre. Tényleg féltékeny. Mosolyogva nyugtáztam, hogy visszaadtam neki, amit tőle kaptam, majd ismét próbáltam a játékra koncentrálni.
- Na ki a következő? – tette fel a kérdést Hyosung mialatt az üveget szorongatta. Ezek hallatán Yongguk gondolkodás nélkül felállt, és kikapta a félig részeg lány kezéből pörgető tárgyat. Nagyon úgy tűnt, hogy bosszút akar forralni az előbbi csókom miatt.
- Én! – vágta rá, majd elhelyezkedett szorosan velem szemben, és megpörgette az üveget, az pedig csak forgott-forgott, míg le nem lassult, és meg nem állt velem szemben. Bosszú, mi Yongguk? Csak nem velem akarsz engem féltékennyé tenni?
- Végreeeeee! – felkiáltott Youngjae, és elkezdett tapsikolni, mire mindenki ujjongani kezdett, pontosabban két személy kivételével. Hyosung és Hyerin majdnem felforrtak a dühtől. Akármennyire is gonoszan hangzik, de jó volt nézni az arckifejezésüket.
- Na mi van McCart? Ide sem jössz? – vigyorgott pajkosan Yongguk, de hangleejtésében utat tört magának a lenézés is. Nem is kellett több, felálltam és egyenesen Yongguk irányába billegtem, mindeközben ő is feltápászkodott. – Mutasd meg mit tudsz. – hajolt közelebb ajkaimhoz, mire én lazán nyaka köré dobtam kezeimet.
- Mintha nem tudnád. – suttogtam alig hallhatóan, majd huncutul elvigyorodtam. Válaszként csak derekam köré fonta karjait, szorosan magához húzott, és pirosas, telt ajkait az én vékonyka, mégis szép ívű ajkaimra tapasztotta. Ezek után egy forró, és szenvedélyes nyelvcsatába kezdtünk. Végigvizsgáltuk egymás szájának minden szegletét, olykor-olykor egymás ajkaiba haraptunk, kifejezvén vadságunkat és azt, hogy cseppet sem vagyunk elfogultak. Most nem arra törekedtünk, hogy érzelmesek legyünk. Szerettem volna, hogy mindkét lányt féltékennyé tegyem, akik utálkoztak rajtam. Yonggukot szerettem volna, és ő is engem. A hiányunk egymás irányt ebben a csókban nyilvánult meg. Próbáltuk a legtöbbet megkapni a másikból, de mégis vissza kellet fognunk magunkat. Legalább 1 perc telt el, mire észbe kaptunk, és levegőhiány miatt elszakadtunk egymástól. Az osztálytársaink csendben ültek és bámultak minket, volt, aki nyitott szájjal bámult, és volt, aki kikerekedett szemekkel pásztázott.
- Azt a kurva… - motyogta Daehyun, majd nyelt egy jó nagyot és megrázta a fejét. A reakciója mindenkiből nevetést váltott ki. Hyerin viszont idegesen felállt és felkapta az üveget a földről.
- Kuss legyen. Most én pörgetek akkor. – hevességén mindenki meglepődött. Na ne, ezt én nem akarom. Azt még valahogy kibírtam, hogy azzal az elesett lánnyal láttam csókolózni Yonggukot, de ha Hyerinnel teszi, akkor biztos, hogy nyomban megszakad a szívem. Azt nem tudnám elnézni. Az mindennél jobban fájna. Magamhoz vettem a félig szesszel teli üveget, amit Hyosung hozott, és egy jókorát kortyoltam belőle, majd még egyet és még egyet. Az idegességem úgy fokozódott, ahogy az üres üveg mozgása lassult. A leglomhább pillanatában elhaladt Himchan előtt, és véglegesen az ő mellette ülő fiúnál állt meg, aki Yongguk volt. Tudtam. Ez azt jelenti, hogy Hyerin letámadja Yonggukot, és- Nem bírtam tovább gondolkodni, meghúztam az alkoholos nedűt, és tűrtem, ahogy minden egyes nyeléssel végigégeti a torkomat. Mikor Hyerin rátapadt Yonggukra, teljesen belém hasított a felismerés, hogy ez most tényleg megtörténik. A lány olyan éhesen falta az ajkait, hogy azt még egy pornósztár is megirigyelhette volna. A szívem abban a pillanatban hullott darabokra, és ahogy az előbb megivott ital hatott, ugyan abban a tempóban a fájdalom is nőtt a mellkasomban. Nem bírtam tovább nézni. Felpattantam az ülőhelyzetemből, de olyan hirtelen, hogy megszédültem és egy csöppet meg is inogtam. Egyszerűen borzasztóan éreztem magam. Megalázva. Eldobva. Kihasználva. Letaszítva.
- M-megyek mosdóba.. – dadogtam, majd könnyeimmel küszködve elrohantam a sötétbe, ahol a házak el voltak szórva. Mindenhol sötét volt, még az orrom hegyét sem láttam, de nem érdekelt, csak futottam, próbáltam elfutni a valóság elől, eközben a könnyeim is utat törtek maguknak. Az alkohol hatása csak még rosszabbra fordított mindent. Émelyegtem is. Mikor kifogytam a szuszból, akkor megálltam és körbenéztem, hogy hol lehetek. Körülbelül egy méterre tőlem volt az egyik faház, ahol égett a lámpa. Mivel az épp eszemből annyi megmaradt, hogy Zelo és Jongup nem játszottak velünk, ezért valószínű, hogy ők lebzselhettek a kivilágított faházba. Mivel az én faházamhoz társuló kulcs Hyosungnál volt, mellesleg ilyen sötétben meg sem találtam volna, hogy hol lakom, ezért úgy döntöttem, hogy oda cammogok Zeloékhoz, és ott maradok velük, mielőtt még a medvék élve megesznek. Ezzel a feladattal nehezebb volt megbirkózni, mint gondoltam. Eszméletlenül zúgott a fülem és zakatolt a szívem, a szédülésemről nem is beszélve. Mire az ajtóhoz jutottam addigra a víz is levert.
- Sziasztok. – motyogtam kiszáradt ajkakkal, ahogy benyitottam a csöppet rumlis szobába.
- Jézusom, Nicole! Veled meg mi van? – szaladt hozzám Zelo és besegített. Jobb is volt, ha nem tette volna, szerintem a második lépésem után már a földet öleltem volna.
- Semmi. – pislogtam rá üres tekintettel, bár elég homályosan láttam őt.
- Te bűzlesz a piától. – fintorgott, majd az üres ágyra tessékelt. Amint stabilt éreztem a fenekem alatt, egy kicsit kitisztultam, de csak annyira hogy a szédülésem csökkent. – Jongup, hozz egy pohár vizet, kérlek. – hajolt le elém a langaléta fiú, majd rám meredt. – Szörnyen festesz.
- Haza akarok menni. – mondtam, majd egy könnycsepp kibuggyant a szemem sarkából, így végigszántva arcomat követte őt több száz másik.
- Hé! Ne sírj! Nicole! Mi történt? – rántott Zelo az ölelésébe, amint meglátta a könnyeimet. Eközben Jongup is meghozta a pohár vizet, majd ő is leült mellém és nyugtató, simogató köröket hintett a hátamra. Nagyon jól esett a közelségük.
- Yongguk csókolózott Hyerinnel. – csuklottam, majd szorosan átfontam karjaimat legjobb barátom nyakán és ismét heves könnyzuhatag tört fel belőlem.
- Tuti, hogy üvegeztek. – morogta Jongup, majd belekortyolt az átlátszó, frissítő nedűbe.
- Hé, te pöcsfej! Az Nicolenak van. – horkant fel Zelo és kikapta a poharat Jongup kezéből. Megmosolyogtatott vicces kijelentése, de a fájdalom még mindig nagyobb volt akárminél a lényemben. Mellesleg a fejfájásom is csak egyre nőtt. – Tessék Nicole, igyál. – nyomta kezembe a vízzel teli poharat Zelo, amibe én kétségtelenül bele is kortyoltam, hogy az alkohol izét gyengítsem a számban.
- Borzasztóan érzem magam. – dőltem le az egyszemélyes kis ágyra és egyenletesen lélegeztem, hogy kitisztítsam a fejemet.
- Aludj, ilyenkor az a legjobb. – tanácsolta a magasabbik ifjú egy mosoly kíséretében.
- Helyes. Én addig megyek és kiherélem Yonggukot, Hyerint pedig levetem innen valamelyik fa tetejéről, vagy a műcsöcseinél fogva felakasztom. – szitkozódott Jongup, mire Zelo csak elnevette magát.
- Maradj már, hiszen ki sem mersz menni egyedül a sötétbe. – kuncogott válaszként a fiatalabbik. A szemeim elnehezedtek, s egy idő után minden egyes hang nesszé változott, majd a csend homályában veszett el. A külvilág elhomályosodott, s az pedig sötétséggé változott. Elaludtam.

Az erős napfény próbált utat törni magának a szempilláim közé, ami pislogást váltott ki belőlem. Összeszorítottam a szemeimet a zavaró fény hatására, s egy perc sem telt bele, de hasító fájdalom járta be a fejemet. Halántékomra helyeztem az ujjperceimet, és körkörösen próbáltam elmasszírozni a fájdalmat, de mindez képtelennek bizonyult. Oldalra próbáltam fordulni, de mikor ezzel megpróbálkoztam, egy papírfecnivel találtam szembe magam.

„Elmentünk reggelizni, de nem akartunk felébreszteni, mivel tegnap halálosan néztél ki. Ha éhes vagy, akkor az ebédlőben megtalálsz minket. Ha nagyon fájna a fejed, akkor az asztalra készítettem egy fájdalomcsillapítót meg egy pohár vizet.

Zelo”

A kis monológját olvasva elmosolyodtam. Bár éhes nem voltam, de a fejem megállás nélkül sajgott, így megkerestem a gyógyszert és legördítettem azt a pohár víz kíséretében. Elhatároztam, hogy visszamegyek a szobámba és felmérem a terepet. Miközben a cipőmmel babráltam, akkor a felismerés, mintha tarkón vágott volna. Próbáltam elraktározni az éjszaka eseményeit magamban, de amikor a Hyerin-Yongguk csóknál tartottam, akkor ismét rázúdult a fájdalom. Az utálatom egyre csak nőtt Hyerinnel szemben, Yonggukra meg mérges voltam. A vegyes érzelmek ismét sírásra késztettek, de nem gyengülhettem el. Az idegesség miatt pedig még jobban elegem lett. Hiába, még három nap hátra van. Nem futamodhatok meg. Annak az élősködőnek meg képtelen vagyok a szarrá sminkelt pofáját nézni. És mivel az az én szobám is, ezért ő is kénytelen megbarátkozni a tudattal, hogy három napot még ki kell bírnia mellettem. Miközben gondolkodtam, elindultam ahhoz a bizonyos faházhoz, ahol alapjáraton lakom. Lányos hangok szűrődtek ki belőle. Hallottam közöttük Jieunét is. Na, akkor már egy fokkal jobb. Lenyomtam a kilincset, és csöppet bátortalanul, de beléptem a takaros kis faházikóba. Hyosung rám pillantott és megcsóválta a fejét.
- Na mi az? Csak nem idáig tartott a pisilés? – nevetett a képembe lenézően, miközben arrébb tett egy ruhadarabot.
- Lehet, hogy nagy dolga volt. – tett megjegyzést Hyerin is. Mindjárt kikaparom a szemét.
- Nagyon viccesek vagytok. – lökte oda Jieun nekik. – Gyere csak beljebb Nicole.
- Hagyd csak, Jieun. – mosolyogtam.
- Igaz is, Jieun. Hagyd csak. Úgy is megy el. Hiszen már Zeloéknál lakik. És még 5 fiúval úgy is végeznie kell. Már ha érted, hogy mire gondolok. – nevetett fel a saját gusztustalan poénján.
- Hogy mit mondtál? – kaptam fel a hangerőmet és kikerekedett szemekkel bámultam a lányra.
- Úgy érti, hogy már Zelo tuti meg volt neked. Tegnap este Yongguk is. Mekkora egy ribanc vagy te. – lökte oda a másik utálóm félvállról. A düh minden egyes szava után csak fokozódott bennem, addig, amíg fel nem tört belőlem.
- Na ide figyeljetek! – vettem egy mély levegőt és besétáltam a szoba közepére. Készen álltam a robbanásra. – Mit képzeltek te magatokról? Kik vagytok ti? Elmondom én most, hogy ti kik is vagytok igazából. – nevettem fel szánalmat sugallóan. – Két mocskos kis féreg. Azok vagytok. Mind a ketten egy fiú után epekedtek. Egymással vívjátok a fölösleges kis harcotokat. Már még is, de most őszintén, kinek kelletek ti? – nyeltem egy nagyot majd folytattam. - Szerelemre senkinek. Jaj, de bocsi. Hiszen titeket nem is az hajt. – néztem végig rajtuk. - Szánalmasak vagytok. Mind a ketten. – sóhajtottam megvetően. – Nem ti vagytok a középpontban. Nem ám! – csóváltam meg a mutatóujjamat. – Adjátok meg nekem a kellő tiszteletet. Vegyetek emberszáma engem, mert semmi rosszat nem tettem ellenetek. Ha féltékenyek vagytok rám, akkor meg sajnálom. És inkább örüljetek, hogy a cselekedeteitek után, még szóba is állok veletek, sőt, még szavalok is nektek. Ja, és ez a szoba az enyém is. Úgyhogy vagy megbarátkoztok a gondolattal, ha nem, akkor meg az nem az én gondom. Ja, és Zelo a legjobb barátom. Igen, Londonban én is úgy voltam, mint ti. Csakis lány barátaim voltak, és a fiúkra csak fiúkként néztem. De úgy tűnik, hogy egyes helyeken a fiúk alkalmasabbak a barátságra, mint a lányok. Ők legalább nem kétszínűek, és nem süllyednek le a szánalmasabbnál szánalmasabb szintekre is. Tehát a féltékenység alkotta hülyeségeiteket, akár fel is dughatjátok magatoknak, csak úgy, mint a véleményeteket is. Megszoktok, vagy megszöktök. De akár maradhattok ilyen buták és élettelenek is. Legalább lesz min szórakoznom egy egész gimnáziumi életen át. – vigyorogtam büszkén, ahogy mindent kieresztettem magamból, majd az ajtó felé fordultam, és emelt fővel távoztam, de persze csak a reggeli erejéig.