Bakancsom cipőfűzőjével elbíbelődve ültem a faház tornácára
vezető lépcső tetején, miközben egyre több ember szállingózott ki a kis
házakból és kisebb csoportokba gyűlve beszélgettek tovább a házak közti üres
területen. Kezdett sötétedni így az osztályfőnök meglátása szerint épp itt volt
az ideje, hogy elinduljunk a várva várt túrára. Ez amolyan hagyományszerű
lehetett az osztálykirándulásokon, mivel Zelo már nem egy történetet mesélt el
különböző évekből és ahogy észrevettem valahogy sosem sikerül úgy a dolog,
ahogy azt a tanárok elképzelték. A csoportból hol szánt szándékkal, hol
rábeszélésre, de mindig kisebb csoportok szakadtak le, így a túrákra elinduló
osztály mindig a legközelebbi kocsmában kötött ki előbb vagy utóbb. Ahogy
hallottam a többiek a mai estét sem akarják az ágyban fekve, unalmas könyveket
olvasva tölteni, így ha jól sejtem az idei terv sem különbözik az eddigiektől.
Észrevétlenül leszakadni a csoporttól és bejutni a legközelebbi városba. Bár az
igazat megvallva, az hogy mit tervez Yongguk valahogy jobban megmozgatta a
fantáziám, mint ez az egész túrázás.
- Nicole! – hallottam meg egy ismerős hangot, mire
felemeltem a fejem és tekintetemmel végigpásztáztam a tömegen. Ha nem lett
volna már így is elég feltűnő a többiek közül kimagasló szőke hajú fiú még a
hatás kedvéért kezet felemelve integetett nekem jelezve, hogy menjek oda hozzá.
- Megyek. – kiabáltam oda a fiúnak, majd farmerem zsebéhez
nyúltam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy a elraktam a zseblámpám. Óvatosan
felkeltem a helyemről, majd lesasszézva a lépcsőn átverekedtem magam a kisebb
csoportok gyűrűin és így aránylag kis kerülővel sikerült elérnem Zelohoz,
akihez idő közben már a többiek is odacsapódtak. Zelo épp Himchannal
beszélgetett, aki szemmel láthatóan egy üveget akart a fiú kezébe nyomni, aki
heves tiltakozásában a mellette álló Youngjae mögé bújt.
- Ó sziasztok. – lepődtem meg mikor megláttam az öt másik
fiút, akik az előbb még a közelben sem voltak. Tekintetem azonnal a ház falának támaszkodó
fiúra villant. Barna bakancsát lazán a ház falának támasztotta, míg kezeit
farmernadrágjának zsebébe mélyesztve várakozott a fal mellett. Szürke melegítő
felsőjének cipzárja nem volt teljesen felhúzva így kilátszott alóla egyszerű
fekete pólója. Szokásához híven nem bírta ki, hogy ne húzzon sapkát így miután
előre döntötte fejét alig láthattam az arcát. Yongguk egy pillanatra
elmosolyodott hangom hallatán, majd lassan araszolva próbált kissé messzebb
kerülni tőlem, hogy még véletlen se csináljunk semmi feltűnőt, ami szemet
szúrna bárkinek is.
- Mi az hogy ó sziasztok? – emelte fel a szemöldökét
Daehyun, majd odalépve mellém átvetette egyik karját nyakam felett és maga
mellé húzott. Meglepetten pislogtam a vállamat veregető fiúra, aki a
szokásosnál is szélesebb mosolyt villantva rám ácsorgott mellettem.
- Az előbb még nem voltál itt szóval kissé meglepődtem,
mikor megláttalak. Meg vagy elégedve a magyarázattal? – emeltem fel a fejem,
hogy a fiú arcára nézhessek, de ő tetetett sértődöttséggel elmeredt a semmibe.
- Ha meglepődtél, akkor máshogy kellett volna kifejezned.
Egy ó Daehyun hát te itt vagy? Annyira örülök… - nyávogott engem utánozva. – …mondat
sokkal jobban tetszett volna. – nézett rám elégedetten.
- Mikor mondanék én neked ilyet? – vontam össze a
szemöldököm kérdőn. Mondatom hallatán a többi fiúnevetésbe tört ki, de Daehyun arca
még mindig rezzenéstelen maradt.
- Nicole McCart. Nagyon kinyílt a szád mostanában. –
húzogatta a szemöldökét a fiú.
- Jung Daehyun, te mégis mióta vagy ennyire jó megfigyelő? –
mosolyogtam a fiúra, majd egy látványos mozdulattal lesöpörtem magamról a
kezét.
- Mindig is ez voltam. – kacsintott a fiú. – Mindenki jó
valamiben…. Csak tudnám, hogy te miben vagy jó… - folyatta az idegesítésemet.
Direkt. – Hacsak nem valami olyan dologba, amit csak egy személy tudhat… -
villant a szeme Yongguk irányába. Először értetlenül meredtem a fiúra, de
amikor Himchan szemöldökhúzogatásával azonnal megértettem a fiú kijelentését.
- Daehyun. – szűrtem a fogaim között, majd ijedten
pillantottam körbe remélve, hogy senki sem hallotta előző mondatát.
- Yongguk nem szeret az ilyenekről mesélni pedig igazán
kíváncsi vagyok, hogy mit is tudsz… - merengett a fiú magába.
- Perverz. – ütöttem bele a vállába, majd sértődötten Zelo
irányába indultam.
- Na mi történt McCart? – környékezett meg Yongguk mikor
közelebb értem hozzá. Kérdő pillantása az enyémet kereste, ahogy meglátta,
hogy szinte menekülök a mögöttem nevetgélő fiú elől.
- Daehyun nem hagy. – nyávogtam, majd sarkon fordulva
beálltam a fiú háta mögé így ő közém és az engem vigyorogva követő Daehyun közé
került. Próbáltam a lehető legkisebb érintkezéseket is elkerülni a fiúval, de
nem bírtam ki hogy kezeimet ne tapasszam szürke melegítő felsőjének hátára,
majd lábujjhegyre állva lestem ki a válla felett, hogy lássam Daehyunt.
- Ugyan Nicole tudod, hogy csak hülyéskedek. – nevetett a
fiú, majd közelebb lépett.
- Tuti részeg vagy. – szóltam oda a fiúnak, aki kezeit maga
elé emelve védekezett az őt ért vád ellen. – Az hogy igyunk a házba nem az én
ötletem volt. – jelentette ki hirtelen.
- Hoppá, szóval igazam van. – vigyorodtam el. Ismerem már
annyira, hogy átlássak az ilyen dolgokon.
- Az egészet Yongguk találta ki. – vágta rá a fiú, majd
ártatlan tekintettel kezdett el az előttem álló fiúra mutogatni.
- Ki hitte volna. – suttogtam halkan, mire éreztem, ahogy a
fiú válla megemelkedik párszor ahogy hangtalanul nevet.
- Csak megalapoztuk a
hangulatot. – szólalt meg a fiú, s kissé hátrébb lépve közelebb simult hozzám. -
Várod a meglepetésed? – suttogta halkan, hogy csak én hallhassam, majd kissé
oldalra fordítva a fejét rám pillantott a szeme sarkából.
- A meglepetésem része, hogy leitatod a többieket? –
kuncogtam, de szívem már a meglepetés hallatán is kihagyott egy ütemet.
- Én csak megadtam nekik a kezdő lökést. Így majd eszükbe sem
jut a kocsmából egy jó darabig hazajönni. – nevetett halkan.
- Mert hogy? – néztem rá kérdőn.
- Mert így elég sokáig egyedül lehetünk… - kacsintott rám a
fiú. Csak ő és én, egyedül. Akaratom ellenére is összeszorultak kezeim a fiú
hátán, amit ő is megérzett így egy széles mosoly terült szét az arcán. – El se
hinnéd mennyire nem lehet hallani kívülről semmit abból ami bent folyik. –
ábrándozott, mire arcomba azonnal a kelleténél is több vér szökött.
- Ne hozz zavarba mindenki előtt. – sziszegtem, mire csak
még jobban elmosolyodott.
- Jól áll a rózsaszín. – kuncogott.
- Yongguk. – érkezett meg köreinkbe az a személy, akit a
legkevésbé szerettem volna látni.
Automatikusan engedtem el a fiút, majd kicsit hátrébb lépve eltávolodtam
tőle. Hyerin nagy lendülettel lépdelt oda a még mindig előttem álló fiúhoz,
majd gondolkodás nélkül átölelte. Kezeit a dereka köré fonva húzta magához,
majd állát a fiú vállára téve a nyakába fúrta az arcát. Ugyan Yongguk nem
ölelte vissza, Hyerin zavartalanul élte kis a szeretethiányát a fiún. Yongguk
válla felett átnézve tekintetét az enyémbe mélyesztette, majd arcát gúnyos
fintorra húzva elhajolt Yongguktól. – Te mit beszélgetsz ilyenekkel? – bökött
az irányomba fejével.
- Ezt már megbeszéltük Hyerin. – szólt ellentmondást nem
tűrően a fiú, majd egy mozdulattal leszedte magáról a lányt. – Semmi közöd
ahhoz, amit én csinálok. – sziszegte a lány arcába, akit láthatóan meglepett a
fiú viselkedése. Nagyokat pislogva nézett Yongguk szemébe, majd sértődötten
hátracsapta a haját.
- Látom rossz kedved van… - sóhajtott fel, majd megforgatta
a szemeit. Már nyúlt volna fel Yongguk arcához, amikor a fiú elkapta a kezét, s
messzebb tolta magától.
- Egyáltalán nincs rossz kedvem, nem mintha amúgy bármi
közöd lenne hozzá. – vágta hozzá a lányhoz hidegen, majd kikerülve őt elindult
a másik irányba. –Majd jöttök. – szólt oda a többieknek, s zsebre vágva kezeit
eltűnt a tömegben. Hyerin még egy darabig egy helyben állt maga elé meredve,
majd fekete szemei rám villantak. Ajka egy vonalba szűkült, ahogy lassan
végigmért, majd halvány mosolyra húzódtak ajkai.
- Rossz emberrel kezdtél ki McCart. – suttogta a lány mosolyogva,
majd elindult ő is abba az irányba amerre a fiú ment egy perccel ezelőtt.
- Azt az ördögi mosolyt az előbb én hallucináltam vagy ez a
lány tényleg ilyen ijesztő? – ráncolta össze a homlokát Daehyun mellém lépve.
- Nem… Én is láttam. – motyogtam a fiúra nézve, majd halkan
felsóhajtottam. Nem is akarok belegondolni, hogy épp mit tervelt ki az a lány
az imént. – Mindegy. Menjünk inkább, mert már így is késő van. A fiúk szó
nélkül bólintottak, majd mindannyian eltűntünk a készülődő emberek tömegében.
Még vagy fél órás készülődések árán sikerült mindenkinek
összeszednie magát és egy csoportba rendeződni, majd pontban kilenckor
megkezdődött az idei éjszakai túra. Zelo kezébe kapaszkodva vágtam neki a tábor
melletti kis ösvénynek, amit a zsebemből előhalászott lámpával világítottam meg
magam előtt. Egy darabig a csoporttal együtt haladtunk a sötét erdőben, majd
Zelo egyre jobban lemaradt magával húzva engem is, majd egy elágazásnál egy
teljesen ellentétes ösvényre tolt, mint amin az osztály haladt tovább.
- Hova megyünk? – pillantottam a fiúra értetlenkedve, aki
csak mosolyogva ment tovább.
- Majd meglátod. – nevetgélt, s maga előtt rugdosva a kisebb
gallyakat haladt tovább az ösvényen.
- Ebbe mégis mit élveznek ennyire? – motyogtam, mikor már a
sokadik gyökérben botlottam meg. Hála Zelo gyors reflexeinek mindig idejében
elkapta a kezem, így eddig megúsztam esés nélkül. Homlokomat ráncolva húztam
magam összébb pulóverem, mikor az erdőn végigsöprő hideg szél engem is elért. A
fák levelei nem túl barátságos hangokat adva tiltakoztak a szél ereje ellen,
miközben a különböző álltatok szüntelenül kisebb zajokat csapva kergettek az
őrületbe.
- Hogy neked semmi sem tetszik. – nevetett a fiú, majd a
fákra irányítva a zseblámpa fényét pásztázni kezdett a törzsek között. – Szólj
ha látsz valamit. – szűkültek össze a szemei.
- Mégis mit kellene látnom? – kerekedtek ki a szemeim, majd
közelebb simulva a fiúhoz megszorítottam a kezét.
- Ne félj már. – kuncogott. – Jimint keresem.
- A fák között? – emelkedtek meg a szemöldökeim.
- Aha. Valahol itt beszéltük meg a találkozót. – motyogta a
fiú. Alig telt el pár másodperc egy nagy puffanás hallatszott mellőlem.
Hangosan sikítva ugrottam Zelo mögé, aki szinte a földön fetrengve a nevetéstől
lepacsizott az imént, majdnem rám ugró Jiminnel.
- Te hülye vagy? – sziszegtem, s mellkasomra tapasztva a
kezemet próbáltam lenyugtatni zakatoló szívemet.
- Sajnálom, de ezt nem hagyhattam ki. – nevetgélt tovább a
fiú, majd bocsánatkérő tekintettel megsimogatta a hajam. – Na Zelo akkor innentől átveszem.
- Rendben. Aztán vigyázz rá vagy Yongguk kicsinál. –
kacsintott rá a fiúra Zelo, majd visszafordulva elsietett.
- Ti meg mégis mit csináltok? – fontam keresztbe kezemet
mellkasom előtt.
- Nem hagyjuk, hogy elvessz. – karolta át vállamat a fiú, s
lassan elindult velem tovább az ösvényen.
- Miért nem megyünk szimplán az osztállyal? –
értetlenkedtem. – Miért kell rám külön figyelni?
- Kwon úgy tudja, hogy rosszul lettél ezért visszafordult
pár ember veled a táborba. Ezért nem leszel ott a közös kocsmázáson sem amit ma
este tartunk. – magyarázott a fiú. – Ezért nem megyünk az osztállyal. Még
valami?
- Miért hazudtatok neki? – néztem a fiúra, aki nagyot
sóhajtva állt meg.
- Hogy ne keressen este és Yonggukkal lehess? – tette fel a
kérdést, amire a hangjából ítélve nem várt választ. Hihetetlen hogy egy ilyen
kis dolgot is így túlbonyolítanak.
- És akkor most hova megyünk? – tettem fel az utolsó
kérdésem.
- Most egy másik ösvényen megyünk vissza a tábor felé. –
szólalt meg a fiú. Jimin elégedetten bólintott, mikor látta rajtam, hogy
megértem a dolgot, majd lökve egy kicsit a hátamon ismét elindított. Elég
elveszettnek éreztem magam a teljes sötétségben abban bízva, hogy nem esek
hasra semmiben, mikor az összes fényt az a kis zseblámpa szolgálta, amit
magammal hoztam. Ügyetlenül lépkedtem a fák gyökerei között, hol itt, hol ott
Jiminbe kapaszkodva.
- Várj itt egy fa ki
van dőlve. – jelentette ki Jimin.
- Mivan? – kaptam fel a fejem, majd zseblámpámmal magam elé
világítottam. Egy elég termetes fa hevert keresztbe a kijelölt ösvényen, amiről
nem szerettünk volna letérni, így ha tovább akartunk menni mindkettőnknek át
kellett rajta mászni.
- Segítek. – mosolygott rám a fiú, majd egy könnyed
mozdulattal fellendült a fatörzs tetejére. Óvatosan leguggolt, majd a kezemért
nyúlt. Kezébe kapaszkodva pár perc szenvedés után nekem is sikerült
felkapaszkodnom a fára, ahonnan egy nőies mozdulattal csúsztam is tovább így a fenekemen
landolva érkeztem meg a poros földre.
- Már csak ez hiányzott az életemből. – morogtam, majd
felpattantam a földről. Jimin nevetését visszafojtva próbált lekecmeregni a
fáról, majd minden hozzáfűzés nélkül megveregette a vállamat.
- Zseniális földetérés. – kuncogott.
- Ne nevess… - puffogtam. – Amúgy is. Mi van, ha már nem is
az ösvényen vagyunk. – estem kétségbe. - Én nem akarok eltévedni.
- Nem fogsz. – érkezett egy hang magam elől, majd egy
zseblámpa fénye villant fel egy fa törzse mellől.
- Yongguk te vagy az? – motyogtam ijedten. Nem tetszett ez a
sötétség.
- Ki más lenne? – érkezett a válasz. Jimin a fiú felé
irányította a zseblámpáját, mire Yongguk szemeit összeszorítva odajött
hozzánk. – A szememet azért ne égessétek
ki ha kérhetem. – morogta a fiú. – Jimin te utoléred a többieket. Nem messze
vannak innen.
- Rendben. – bólogatott hevesen a fiú és már meg is indult
volna, ha Yongguk ne állítja meg.
– Tudod mire kell figyelned ugye?
– Tudod mire kell figyelned ugye?
- Igen Yongguk tudom. – mosolyodott el a fiú. – Hívlak ha
baj van, de ez nem hiszem, hogy elő fog fordulni. – kuncogott, majd futva a
többiek után indult.
- Milyen baj? Mire kell figyelnie? Mi van? – értetlenkedtem.
- Miért vagy ennyire kíváncsi? – nevetett fel a fiú, majd nekitámaszkodott
a fának. – Inkább gyere ide. – nyújtotta ki felém a kézét és egy mosollyal
ajkain várta, hogy odamenjek hozzá.
- Inkább mond meg, hogy mi volt ez a dolog. – fontam
keresztbe a kezeimet a mellkasom előtt. – Ugye nem megint Kaival van valami?
Megint megfigyelteted? – kérdésemre
azonnal felnevetett, majd felém hajolva a kezemért nyúlt és magához húzott.
- Nem most nem. – kuncogott a hajamba.
- Akkor? – erősködtem tovább.
- Hyerinre kell figyelnie. – motyogta a fiú, majd a derekam
köré fonta karjait.
- Minek? – kerekedtek ki a szemeim.
- Hogy ne zavarjon minket. – mosolyodott el a fiú. – Na de
ne kínozz tovább. – sóhajtott fel, majd lehajolt, hogy megcsókolhasson, de
elhúzódtam tőle.
- Te meg ez a megfigyelési mániád. – ráztam meg a fejem
kuncogva. –Engem is meg szoktál figyeltetni?
- Ez egy nem is rossz ötlet. – bólogatott elismerően.
- Yongguk! – tátottam el a számat, majd a vállába ütöttem.
- Nem gondoltam komolyan. – nevetett fel a fiú, majd egyik
kezével elengedte derekam és az állam alá nyúlt. – Téged én tartalak szemmel. –
mosolygott rám, majd feljebb emelte a fejem. Habozás nélkül tapadt ajkaimra,
amiket gyengéden kezdett el simogatni a sajátjával. Kirázott a hideg
érintésétől, amit ő is észrevett. Egy halk sóhaj kíséretében nyaka köré fontam
a karjaimat, majd közelebb lépve hozzá teljesen hozzá simultam. Halk morgás
tört fel ajkai közül, s kezeit fenekemre simítva belemarkolt idomaimba.
Óvatosan kezeim közé vettem az arcát, majd kínzó lassúsággal végigvezettem
nyelvem ajkainak vonalán, s gyengéden ráharaptam alsó ajkára.
- Uhhh… - sóhajtott fel a fiú, majd megfordulva velem
nekitolt a fának. – Menjünk haza. – búgta rekedten, de ettől függetlenül
továbbra is szorosan állt előttem. Lassan elszakadtam tőle, de pillantásunk találkozott.
Barna szemeiben láttam a vágyat.
- Ennyire sietsz? – kuncogtam.
- Ha nem akarod, hogy itt tegyek magamévá akkor elindulsz. –
dörmögte mély hangján. A hideg is kirázott szavai hallatán, majd kipirulva
megragadtam a kezét és visszahúztam magamhoz. Lágy csókot nyomott ajkaimra, s
kezével a hajamba túrva óvatosan meghúzta a tincseimet. Ajkai mohón tépték az
enyémeket, miközben kezei vadul simogatták bőröm mindenhol ahol csak ért. Percekig
téptük egymás ajkait, mikor a fiú a kezemet megfogva elindult visszafelé. Az
utat lerövidítve a fák között vágott át, ahol néha-néha megállva vad csókokat
váltott velem, majd perceken belül beértünk a táborba.
- Biztos vagy benne, hogy nincs itt senki? – túrtam bele
hajába, mikor nekiszorított az egyik ház falának.
- Teljesen biztos. – suttogta nyakamba, majd szívogatni
kezdte a bőrömet. Végigcsókolta kulcscsontomat, majd forró nyelvét végigvezette
a nyakam vonalán. Kezeivel végigsimított hátamon, majd fenekemen végigsimítva
derekára húzta az egyik lábam, amit rövid időn belül követett a másik is. Könnyedén
felemelt a földről, majd magabiztos léptekkel egészen a faházig vitt. Óvatosan
letett az ajtóba, hogy kinyithassa azt, majd szinte belökött a kis szobába.
Ahogy elfordította a kulcsot a zárban és behúzta a függönyöket rám pillantott.
Kiéhezett tekintettel mért végig, majd kínzó lassúsággal levette magáról a
pulcsiját és lerúgta cipőit.
- Tudod te, hogy mióta várok erre? – búgta, ahogy hozzám
lépve újra felemelt a földről, s az ágyhoz lépve óvatosan lefektetett rá.
- Tudnom kellene? – kuncogtam, majd hajába vezetve az
ujjaimat magamhoz húztam.
- Majd rájössz. – lehelte a számba, s egy apró puszit
nyomott párnáimra. Ajkait nyakamra tapasztva csókokkal halmozta el bőröm, majd
arcát nyakhajlatomba fúrva végigvezette a kezeit az oldalamon. Ujjbegyei bordáimon
zongoráztak végig, ahogy egyre feljebb tolta pulcsimat, majd egy hirtelen
mozdulattal felült az ágyon. Csalódottan sóhajtottam fel, mikor elszakadt
tőlem, de ő csak mosolyogva az ölébe húzta a lábaimat. Gyors mozdulatokkal
vette le rólam cipőimet, majd kigombolva a nadrágom, lefelé kezdte azt húzni a
derekamon. Készségesen emeltem meg csípőm, hogy segítsek a fiúnak, aki egy
elégedett mosollyal értékelte cselekedetem. Leült lábaimhoz, majd derekam alá
csúsztatva kezeit felemelt és az ölébe ültetett. Erősen tartva derekamat közel húzott magához, s ajkait homlokomra tapasztva egy puszival jutalmazott. Percekig csak bámultam a fiú
boldogságtól csillogó szemeibe, majd arcára vezetve a kezeimet végigsimítottam
puha bőrén.
- Tetszik, amit látsz? – mosolyodott el önelégülten, s ujjbegyivel végigsimítva oldalamon apró libabőröket csalt bőrömre.
- Nagyon. – búgtam halkan, majd a nyakához hajoltam. Apró csókokat
hintettem bőrére, majd fogaimmal végigkarcoltam az érzékeny területen. Yongguk
kezei felsőm aljára vándoroltak, majd lassan lehúzta azt rólam és a nadrágom
mellé dobta. Alsó ajkába harapva tekintett végig rajtam, s kezeivel lassan
végigsimítva derekamon kezeit melleimre vezette. Apró morgás hagyta el a
száját, ahogy kikapcsolta fehérneműm, majd felém hajolva az ágyra nyomott. Lábaim közé fészkelve magát fölém tornyosult, s kezeivel fejem mellett megtámaszkodva fölém hajolt. Kezét lassú mozdulatokkal vezette fel oldalamról egészen a nyakamig, majd ujjait melltartóm pántjába akasztva lehúzta
a vállamról az egyiket amit azonnal követett a párja. Elégedett mosoly futott át ajkain ahogy végignézett maga alatt elnyúló testemen, majd egy gyengéd mozdulattal megszabadított a csipkés anyagú melltartómtól. Halk sóhaj hagyta el telt ajkát, ahogy alkarjára támaszkodva arcomhoz hajolt, s párnáit enyémekre szorítva gyengéden csúsztatta át nyelvét a számba, hogy elmélyítse csókunkat. Legnagyobb
csalódásomra nem időzött el számon túl sokáig, egy apró puszit követően
nyakamat kezdte kényeztetni, majd forró csókjaival egyre lejjebb haladt.
Kezeibe vette a melleimet, majd végignyalt mindkét mellemen. Megremegtem
érintése miatt, s hajába túrva markoltam meg puha tincseit. Arcát mellkasomba
fúrva lepte el csókokkal melleimet, majd megragadva bugyim pántját, egy
mozdulattal levette rólam az utolsó rajtam maradt ruhadarabot is. Lassan még
lejjebb haladva végigcsókolta a hasam, s egyik lábam a vállára húzva
feltekintett rám.
- Bízol bennem? – búgta a bőrömbe. Izgatottan haraptam alsó
ajkamba, majd apró bólintottam.
- Akkor lazulj el bébi. – húzódtak ajkai félmosolyra. Lábaim
közé könyökölt, s átnyúlt combjaim fölött, hogy lefogja a csípőmet. Szaporán
véve a levegőt könyököltem fel, hogy lássam, mire készül, de Yongguk azonnal
visszatolt az ágyra. – Dőlj hátra és lazíts. – mordult fel, majd ajkát
belsőcombomra szorítva puszikat lehelt a bőrömre, s egyre lejjebb haladva
sóhajokat csikart ki belőlem. Ujjaim automatikusan markoltak tincsei közé, s
alsó ajkamba harapva hunytam le a szemei.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése