18. rész

Álmosan nyitogattam pilláimat, mikor a nap sugarai utat találva a függöny résein egyenesen arcomig kúsztak a puha lepedőn. Nagyot ásítva juttattam friss oxigént tüdőmbe, majd végignyúlva az ágyon lazítottam el elgémberedett végtagjaimat. Mosolyogva szippantottam be a szobában lengő férfias illatot, Yongguk illatát. Óvatosan fordultam hasamra az ágyon, majd fejemet a fiú felé billentve nyertem pillantást alvó arcára. Vonásaiból áradt a nyugalom. Telt ajkai résnyire kinyitva váltak el egymástól, míg haja lágyan keresztezve arcát hullott a párnára. Óvatosan arcára tettem kezemet, majd végigsimítottam puha bőrén. Homlokát ráncolva sóhajtott fel, majd kezeit szorosabbra fogta derekam körül, így közelebb húzva magához. Mosolyogva tekintettem magam mögé, az óra irányába, majd úgy döntöttem, hagyom még egy kicsit aludni. Visszatekintve alvó arcára néztem még percekig, majd mellkasába fúrva arcomat kezdtem ébresztgetni.
- Yongguk… - suttogtam bőrébe. Kezeimet hátára tapasztva bújtam hozzá.
- Hmmm… - dörmögte álmosan. A szokásosnál is mélyebb hangja megmosolyogtatott.
- Ébresztő. – engedtem el, majd feljebb csúszva az ágyon apró puszit leheltem ajkaira.
- Ennyi? – nyitotta résnyire szemeit. - Csak egy puszi?  - biggyesztette le alsó ajkát.
- De telhetetlen vagy. – kuncogtam, majd vállához nyúlva lenyomtam az ágyra. Kezeimmel megtámaszkodtam feje mellett, majd fölé hajolva forrtam össze vele egy csókban. Kezeit azonnal megéreztem oldalamon, megnyugtatóan simogatta bőrömet.
- Reggelt emberek. – üvöltött a folyosón egy ismerős hang.
- Basszus. – szisszentem fel. – Nincs rajtam semmi. - lefordultam a fiúról, majd hátamra feküdve húztam a takarót az orromig. Az ajtót szuggerálva vártam mikor toppan be a látogatónk. Yongnam nem váratott sokat magára, az ajtó nagy hangzavarral vágódott ki, majd a fiú sprintelve ugrott be közénk az ágyba. Eszeveszetten próbáltam magamon tartani a takarót. Görcsösen kapaszkodva az anyagba pillantottam a fiúra.
- Ja, hogy ti már ébren vagytok. – kuncogta. Felpattant, majd az ablakhoz lépett és egy mozdulattal szétrántotta a függönyöket ezzel utat engedve a nap sugarainak.
- Te idióta. – nyöszörgött Yongguk a szemeit takargatva. – Kiégeted a szemem.

- Jaj ne nyávogj már. – nevette el magát Yongnam. – Ha én este elviseltem, hogy itt nyögdécseltetek akkor ennyi jár nekem. – kacsintott ránk. Amint mondata eljutott a fülemig a vér azonnal felfelé áramlott testemben ezzel teljesen vörössé téve arcomat. Nagyokat pislogva néztem a fiúra pár pillanatig, majd a takarót fejem fölé húzva csúsztam le a párnákon. Legszívesebben elsüllyedtem volna.
- Nem mondjátok, hogy tényleg dugtatok. – tört ki nevetésbe a fiú. – Én ezt csak viccnek szántam, de ahogy látom nagyon betalált. – magyarázta szaggatott lélegzetvételeivel fűszerezve. – Legközelebb ne akkor, ha én is itthon vagyok.
- Elég leszel mára Yongnam. – sziszegte mellőlem Yongguk.
- Öltözzetek inkább, mert fél óra múlva elindulok, ha nem jöttök, akkor elviszem a kocsit. – hallottam meg a hangját mellőlem, gondolom kifelé tartott a szobából.
- Na ezt meg se próbáld! – emelte fel a hangját Yongguk, az ágy megemelkedett alattam, takaró susogását hallottam, majd újra Yongnam nevetése töltötte be a szobát.
- Yongguk vegyél már fel valamit, mert ez bántja a szemeimet. – röhögött. Nevetését még hallottam a folyosón csengeni, majd minden elhalkult. Lassan leengedtem a takarót arcom elől, még mindig vörös arccal pillantottam a szekrény előtt álló fiúra. Nem segített helyzetemen, hogy nem viselt semmit, a már eddig is vörös arcom most még vörösebbe ment át. Gyorsan elkaptam a tekintetem Yonggukról, majd a takarót mellkasom előtt összefogva szálltam ki az ágyból. Táskámhoz lépve előkerestem ruháimat, majd a lehető leggyorsabban magamra tornáztam őket. Egy fogkefével és egy hajgumival ballagtam a fürdőbe. Miután frissességet kölcsönöztem fogaimnak, gyorsan copfba fogtam hajamat és visszamentem Yonggukhoz, aki már elkészülve várt a szobában.
- Mehetünk? – mosolygott rám kedvesen.

- Persze. – bólintottam, majd táskámat a vállamra lendítve jeleztem neki, hogy indulásra kész vagyok. 
Nem lepődtem meg Yongnam vezetési készségein, pont ugyanolyan elvetemülten vezet, mint a testvére. Az iskolába vezető utat az ülésbe préselődve töltöttem. Meglepetésemre a fiú megállt az iskolától nem messze egy bolt előtt, majd testvérére pillantott a visszapillantó tükörben.
- Nekem még e kell ugranom a boltba, de majd megyek utánatok. – nézett rám Yongguk, majd egy puszit nyomott homlokomra és már nyitotta is az ajtót.
- Várj, várj! Bemegyek veled. – kapcsoltam ki a biztonsági övemet, e elkapta kezem.
- Nem kell. Tényleg nem nagy dolog. Nehogy a végén miattam elkéss. – mosolygott rám.
- És mit kell venned, ami nem ér rá iskola után? – húztam a számat.
- Ööö… - ráncolta a homlokát. – Csokit. – vágta rá hirtelen.
- Csokit? – emeltem fel szemöldököm értetlenül.

- Igen. Reggel úgy megkívántam a csokit. Muszáj vennem. – hadarta.
- Az iskolába is lehet csokit venni. – pillantottam rá értetlenül.
- Igen csak… Nem ilyet. Na, sietek. A suliba találkozunk. Sziasztok.- intett, majd bevágta az ajtót. Yongnam azonnal a gázra lépett így még esélyem se volt mégis vele menni. A nap további részében nem találkoztam Yonggukkal. Nem voltak közös óráink, az iskolában pedig hiába keretem, mindenki csak azt tudta megmondani, hogy hol volt percekkel ezelőtt, ne pedig azt hogy hol van jelenleg. Hiába hívtam nem vette fel, az üzeneteimre nem válaszolt. Kezdtem komolyan aggódni miatta. Mielőtt hazaindultam volna még utoljára felhívtam, de pár csörgés után egy hangos sípolás jelezte, hogy próbálkozásom ismét sikertelennek bizonyult. Egy hangos sóhaj hagyta el ajkaimat, mikor megpillantottam a parkolóban álló óriási fekete terepjárót. Ezek szerint itt van az iskolában, akkor mégsem történt vele semmit. De hát akkor miért nem válaszol? Pár percnyi várakozás után feladtam a parkolóban való álldogálást és haza indultam, a hazaút a megszokottnál is hosszabbnak bizonyult.  Mire hazaértem az egésznapi fáradtság teljes súlyával nehezedett vállaimra. Hulla fáradtan estem be az ajtón beleütközve apába.
- Szia apa. – nyöszörögtem. Ledobtam cuccaimat, majd azonnal a konyhába mentem, hogy lelhessek végre.

- Beteg vagy? – pillantott rám anya az újságpapír fölött rám pillantva. – Elég fáradtnak tűnsz.
- Annak is érzem magam. – sóhajtottam. Kezeimet az asztalra támasztva borultam rá a kemény fára. Homlokomat tenyerembe temetve tettem kényelmesebbé a helyzetet.
- Hogy sikerült a dolgozat? – érkezett a kérdés apától.

- Milyen dolgozat? – motyogtam az asztal lapjába.
- Amire tegnap este az osztálytársadnál tanultál. – magyarázta.
- Ja hogy az. – kapta fel a fejem. – Nem írtuk meg. – hadartam mentegetőzve. Mikor láttam rajtuk, hogy elhiszik azt, amit mondtam és nem kérdezgetnek tovább a dologról azonnal megnyugodtam. Közel voltam a lebukáshoz.
- Felmegyek tanulni jó? – pillantottam anyára.
- Először eszel. – mosolygott rám, majd elém tolt egy tányér gőzölgő levest. Finom illata csiklandozta az orrom. Gondolkodás nélkül kezdtem enni a forró levest, mit sem törődve azzal, hogy milyen meleg. Az egész napos aggódás elterelte a figyelmem az evésről, így csak most éreztem meg, hogy mennyire éhes voltam. 
- És mi a helyzet Kaival? – mosolygott rám anya.
- Nem tudom. – motyogtam tele szájjal. – Nem beszéltem vele már pár napja.
- Miért? Összevesztetek? – emelte fel a szemöldökét.
- Nem, semmi ilyesmi csak…elfoglaltak vagyunk.
- Értem. – bólintott. – Tudod Nicole, nekem nagyon szimpatikus az a fiú.

- Igen anya ezt ár említetted…

- Neked mi a véleményed róla? – meglepett kérdése. A levest, majdnem kiköpve kezdte el köhögni.
- Hogy az én véleményem? – pislogtam rá.
- Igen.

- Kedves fiú. – motyogtam.

- Ennyi?

- Ööö…igen? – néztem anyára értetlenül.

- Jó akkor a lényegre térek. Tetszik neked?

- Anya! – hökkentem meg.
- Látszott rajta, hogy mennyire odáig van érted mikor itt volt. Állandóan téged nézett. – csillantak fel a szemei. – Olyan édesek lennétek együtt.

- Anya! – nyávogtam ismét.

- Én örülnék a legjobban, ha összejönnétek. – kacsintott rám.

- Mi csak barátok vagyunk. – szögeztem le a dolgot határozottan. 

- Még. – nézett a szemembe mosolyogva majd újra az újság felé terelte figyelmét.

- Na még mit nem… - dünnyögtem, miközben felfelé mentem  lépcsőn. Mégis hogy mutassam be nekik Yonggukot, ha Kai megszállottja… Különben is a mai nap után nem tudom, hogy mi van Yonggukkal…

17. rész

Mikor beértünk a szobába, óvatosan letett az ágyra és mellém bújt olyan szorosan, amilyen szorosan csak tudott. Egymás felé néztünk, arcát vizslattam. Szememmel bejártam férfias arcának összes szegletét. Íves, és egyben csókos ajkai tökéletesen illeszkedtek egymásra. Hibátlan arcbőrét, amire ránéztem, már a kezem bizsergett csak hogy megérinthessem. Enyhén nedves, tökéletes vágású haja, precízen díszített már az amúgy is csodálatos fejét. Majd tekintetem csokoládébarna íriszein állapodott meg, mire csak pár lehengerelő pillantást kaptam vissza. Az ágyon feküdtünk, szorosan egymás mellet, én törülközőbe bugyolálva, ő pedig anyaszült meztelen. A hangulatosan bevilágított szobában csend honolt. Mi pedig csak néztük, és néztük egymást. A világ megszűnt körülöttem. Mintha a mennyországba kerültem volna. Egyszerűen semmit sem érzékeltem a külvilágból, csak őt. Ő volt a minden. Lassan kezét felvezette a vállamra, majd végigcirógatta mutatóujjával a bőrömet. Ennek hatására megremegtem és kirázott a hideg. Ezt a folyamatot megismételte még párszor, ezzel egy szelíd mosolyt kicsalva belőlem. Válaszként én is egy mosolyt kaptam cserébe. A világ legszebb mosolyát. Kezét továbbvezette egészen a nyakamig, ahol ugyanúgy végigsimított lágy bőrömön, majd ugyanezt az arcomon is megismételte. Szótlanul tűrtem tevékenységét, miközben egész végig csak az arcára meredtem, várva, hogy mit fog tenni az elkövetkezendő pillanatokban. Kulcscsontomon is végigsimított, majd törölközőm korcához vezette az ujjait, ezt követve óvatosan levarázsolta rólam a törölközőt. Amint elé tárult testem látványa, alsó ajkát kéjesen beharapta.
- Annyira gyönyörű vagy. – suttogta, majd ujjait végigfutatta bordámon, az oldalamon és ezt követve megállapodott keze a medencecsontomnál. Óvatosan a hátamra fordított, s fölém mászott, majd befeküdt a lábaim közé. Úgy bánt velem, mint egy selyemszállal. Gyengéd volt és óvó. Egy gyenge lepedőt ránk húzva könyökölt fejem mellé minkét karjával és ismét a szemeimbe nézett.
- Nicole? – dörmögte halkan, míg végigsimított arcomon.
- Tessék? – vetettem rá egy aprócska mosolyt.
- Szeretkeznél velem? – tette fel a kérdést, miközben csípőjével egy aprót lökött, így férfiassága és alfelem találkoztak. Eleresztettem egy halk nyögést.
- Igen, nagyon szeretnék. – bólintottam.
- Szeretném, ha úgy gondolnál erre, mintha az első együttlétünk lenne. – nyomott egy apró csókot a homlokomra.
- Szeretlek, Yongguk. – simítottam végig izmos hátán.
- Én is szeretlek Nicole. – amint kimondta, már bennem is volt. De nem mozgott, hogy szokjam a méretét. Kezei megindultak testemen ismét. Lassan masszírozó és simogató mozgással szántották ujjai mellkasomat, majd a melleimet is. Egy jól eső sóhaj hagyta el a számat minden egyes érintésénél. A mámorulatba ejtett. Ajkait nyakamra tapasztotta és kéjesen szívni kezdte azt, mire légzésem egyre és egyre szaporább lett. Közben kebleimmel játszott. Olykor-olykor csak simogatta őket, majd bimbóimmal játszadozott, ami még jobban emelte bennem a vágyat. Ahogy az ajkaival és a kezeivel összedolgozott, az teljesen megbabonázott. Lehet, hogy ez csak azért van, mert Yongguk teszi, de akkor is csodálatos érzés. Nyakamon egy lilás foltot hagyva vette birtokba ajkaimat, először csak gyengéd puszikat nyomott rá, majd nyelvét is használva megfűszerezte a csókunkat. Karjaimat nyakán átdobva adtam át magamat az érzésnek, amit Yongguk érintései, csókja, és alfelemben pihenő férfiassága nyújtott. Ebben a pillanatban minden olyan jó volt. Azt akartam, hogy sose érjen véget. Mikor már teljesen ellazultam és kitágultam, férfiassága mozgásnak indult bennem, ami még nagyobb vágyfokozóként hatott rám. Lassan mozgott bennem, egyáltalán nem gyorsított. Jóleső sóhajok hada hagyta el ajkaimat. Csukott szemmel adtam át magam teljes mértékben Yongguknak. Nedves tincseibe túrtam és hátán játszadoztam ujjaimmal, miközben ő ugyanolyan érzékien és kéjesen mozgott bennem. Néha mikor olyan pontra tévedt, egy nagyobbat nyögtem, és körmeimet hátába véstem.

- Nicole, nyisd ki a szemed! – suttogta fülembe és gyengéden beleharapott, miközben ismét lökött egyet csípőjével. Kinyitottam a szemem, de nem bántam meg, hiszen két gyönyörű szempárral találtam szembe magam. Tekintetünk összeforrt és így folytatta tovább a mozgást. Megértettem, hogy miért akarta, hogy ránézzek. Így sokkal mélyebb és jelentőségteljesebb volt minden.

- Ahhh. – nyögtem fel hirtelen, mikor egy érzékenyebb pontomra mérte a lökést. – E-ezt, még egyszer. – markoltam vállába. Megint eltalálta a legérzékenyebb pontomat, ami csakugyan egy nagyobb nyögést váltott ki belőlem. Teljesen feltüzelt. – Kérlek, gyorsíts! – kulcsoltam lábaimat dereka köré és hátradobtam a fejemet, amit egyből ki is használt, hisz nyakamra tapadt és kéjesen falni kezdte azt.
- Ahogy a hercegnő óhajtja. – villantott egy kaján mosolyt, és emelt a tempón. Nyögéseim sűrűsödtek, és ezzel egy időben Yonggukéval keveredtek. Hasamban egy idő után, megéreztem az ismerős bizsergést, ami abban a tempóban erősödött, ahogy Yongguk gyorsult csípőmozgásával. Én is mozgásnak engedtem csípőmet, így megtaláltuk azt a ritmust, hogy ellentétesen tudjunk mozogni. Ezzel együtt sokkal izgatóbb volt minden. A hasamból induló érzés elkezdett az egész testemre terjedni. Lábaim és kezeim remegtek, és erre még rátett Yongguk morajló nyögése is.
- Aaaaaaaaaaaaaaah jesszuuuuuus. - az utolsó lökésnél egy hatalmas robbanás éreztem, és egy hatalmas eltorzult nyögéssel adtam Yongguk tudatára, hogy átkeltem életem legjobb orgazmusán. Utánam csaknem rögtön ő is elélvezett, egy hangos morgás kíséretében eresztette belém forró nedvét. Mellkasomra hajtotta fejét és lihegve pihentünk együtt, míg én eljátszadoztam tincseivel.
- Ez valami csodálatos volt. – nyomott egy puszit a mellkasomra, mielőtt felemelte volna a fejét. – Sőt, csodálatos vagy. – majd nyomott egy puszit ajkaimra is.
- Jobb nem is lehetett volna. – mosolyogtam kimerülten.
- Ennél még lesz ezerszer jobb is. – hajtotta vissza fejét mellkasomra.
- Hát, sok mindenre van még idő. – mosolyogtam és megcsókoltam a feje búbját.
- Hogy érted? – kérdezte.
- Úgy, hogy mindig is szeretni foglak. – haraptam be alsó ajkamat.
- Örökre? – nézett föl rám.
- Örökre. - összekulcsolta ujjainkat és újabb csókban forrtunk össze.

16. rész

Bizonytalanul tekintettem fel a teraszon ácsorgó fiúk ismerős arcára. Pár pillanatig mindegyikük arcán látható volt a meglepettség, de megkönnyebbülésemre ez bíztató mosolyba ment át.
- Na végre már. – sóhajtott fel Daehyun, majd a mellettem álló fiú vállát megveregetve elment mellettünk. Ledobta a táskáját és a konyha felé vette az irányt. A fiú példáját követve a legtöbben bevonultak a házba, és céltudatosan megtámadták a hütőt. Mikor a fiúk nagy része már a házban volt, csak Zelo és Yongnam maradt hátra a betolongó tömegből. A fiatal fiú arcára kiülő öröm egy szempillantás alatt elfeledtette velem korábbi aggodalmamat és az én arcomra is mosolyt csalt.
- Örülök, hogy végre elmondtad neki Yongguk. – nézett a fiúra. – El s hiszed milyen nehéz volt titokban tartani. Sokszor majdnem elmondtam neki. Csak úgy kicsúszott a számon pár dolog. Aztán kimagyarázni magamat…na az nem volt könnyű. És-
- Zelo nyugi. – nevetett fel Yongnam. Kezét a fiú vállára téve zökkentette ki a megkezdett monológjából, majd kezeit a hátára tapasztva tolta be az ajtón. – Be nem áll a szája. – pillantott testvérére mikor elment mellettünk.
- Te is tudod milyen, hiperaktív. – forgatta meg szemeit Yongguk, majd becsukta az ajtót.
Mikor a hátra maradt két fiú is hallótávolságon kívülre ért, azonnal a fiú felé fordultam.
- Ilyen sokan leszünk? – pillantottam fel rá kétségbeesetten. – A legtöbb emberről azt sem tudom, hogy kicsodák. – néztem a konyha irányába. A helységben vagy tizenöt fiú próbált helyet túrni a tányérjuknak. Ki az asztalnál, ki a konyhapultnál ácsorgott, habzsolva a szendvicseket. – Azt hittem csak a többiek lesznek itt. – vezettem vissza tekintetemet a fiúra. Mosolyogva fonta karjait keresztbe a mellkasa előtt, majd nekidőlt a falnak.
- Nem tudtam, hogy ilyen szégyenlős vagy ismeretlen társaságban. –kuncogta.
- Nem vagyok csak… - haraptam bele alsó ajkaimba zavaromban.
- Akkor mi a baj? – vonta fel szemöldökét Yongguk.
- Én vagyok itt az egyedüli lány. – nyávogtam. – Össze vagyok zárva egy tucat fiúval. Még jó, hogy nem ugrálok be közéjük egyből lepacsizni….
- Ahogy ismerlek, nem esik gondodra szóba állni a fiúkkal. – húzta ajkait féloldalas mosolyra. – Csak alkalmazd a technikát, amit nálam vagy Kainál használtál és imádni fognak. – kacsintott rám.
- Nem vagy vicces ezt most megsúgom. – dünnyögtem.
- Nem is viccnek szántam. – nézett szemeimbe. Fekete íriszei az enyémbe fúródva ejtettek rabul.
- Akkor meg azt szeretnéd, ha olyan jóba lennék velük, mint mondjuk veled, vagy mint Jonginnel? – vontam kérdőre. Nem tetszett, hogy nem vesz komolyan.
- Hmmm… - engedte le karjait maga mellé. Ellökte magát a faltól, majd egy lépéssel megszüntette kötünk a távolságot. Arcomat kezei közé fogta, míg tovább lépkedve tolt neki a falnak. Kezeimet az alkarjára téve pillantottam fel arcára. Közel hajolva nézett szemeimbe, meleg lehelete súrolta ajakaimat. – Van különbség a jóban vagyok valakivel és az együtt vagyok valakivel között kedves Nicole McCart. Valamint remélem a kapcsolatoddal velem és a Jonginel való kapcsolatod között is van különbség. – morogta az utolsó szavakat. – Eleget féltékenykedtem eddig is, most már azt akarom, hogy csak én legyek számodra. – lejjebb hajolva ajkait az enyémekhez érintette. – Csak az enyém. – suttogta párnái közé.
- Csak a tiéd. – motyogtam a szavat, majd pilláimat lehunyva adtam át magam a csókjának. Percek telhettek el mikor valaki megzavart minket. Egy határozott köhintés csendült fel az előtérben, mire mindketten elszakadtunk a másiktól.
- Nem akarok zavarni. Csak annyit akartam… – kezdett bele Himchan a magyarázásba. Tarkóját vakargatta a kellemetlen helyzet miatt. -… hogy rendelek pizzát, de nem tudom, mennyien jönnek még. – nézett Yonggukra. Még jönnek? Mi lesz itt te jó ég…
- Nem jön más. A többieket ráállítottam a megfigyelésre.
- Milyen megfigyelésre? – kerekedtek ki a szőke fiú szemei. Yongguk nem szólt semmit csak meredt a fiúra percekig. – Jaaaa, hogy a megfigyelésre. – csapott homlokára a fiú, majd zavarodottan nevetgélni kezdett.
- Milyen megfigyelés?- tekintettem hol Yongukra, hol Himchanra.
- Semmi, semmi. Nem fontos. – mosolygott rám Yongguk, majd Himchan felé pillantott. – Akkor szerintem, ha huszonöt pizzát rendelsz, azzal csak jóllakik mindenki, mert gondolom a hűtőt már kiettétek. – a szőke fiú csak elmosolyodott, majd telefonját a füléhez emelve arrébbállt. Épp csak szólásra nyitottam volna a számat, hogy kiszedjem a fiúból ezt a megfigyelés dolgot, amikor valaki hangosan caplatva rontott nekünk.
- Bocs, de most el kell rabolnom Yonggukot. – ragadta meg a fiú kezét, akit azonnal kihúzott a teraszra. Pár percig vártam rájuk, majd feladtam ezt a dolgot. Előbb utóbb úgy is oda kell mennem a többiekhez. A tükörbe nézve megigazítottam a hajamat, majd lassú léptekkel mentem a konyhába. A hangos ricsajban, ami fogadott, meghallottam egy ismerős hangot. Yongnam hangját. Azonnal felé siettem azonban mikor észrevettem, hogy épp pár olyan fiúval beszélget, akiket nem ismerek közel voltam ahhoz, hogy inkább visszaforduljak és visszamenjek eredeti helyemre. Azonban mielőtt még lassítani tudtam volna lépteimen, a fiú észrevett.
- Nicole! Gyere ide. – mosolygott rám, majd pár lépést arrébb lépve helyet adott nekem a kialakult körben.
- Sziasztok. – mosolyogtam az engem méregető fiúkra.
- Szia. – jött az egyhangú válasz szinte egyszerre.
- Jimin vagyok. – nyújtotta felém a kezét egyikük.
- Nicole. - viszonoztam köszönését boldogan.
- Te tényleg nagyon szép vagy. – kacsintott rám a fiú amitől azonnal zavarba jöttem.
- Jimin csak óvatosan. – kuncogott Yongnam, majd kezét vállamra helyezve karolt át. – Yongguk barátnője.
- Jó ez már akkor leesett, amikor egymás kezét fogták. – forgatta meg a szemeit a fiú. – De ha bármikor is szükséged van valakire, hozzám jöhetsz. – kacsintott rám. Hitetlenkedve néztem a fiúra, most ha ez az, amire gondolok… – Viccelek amúgy. – nevetett fel. – Engem nem kell mindig komolyan venni. Nem úgy, tényleg meghallgatlak bármikor, de eszemben sincs elszedni Yongguktól. Bár ugye tudjuk, hogy bármikor megtehetném…
- Hát hogyne. – nevettem el magam én is. – Látom nem véletlen vagytok Yongnammel barátok.
- Nem is értem miért mondod. – kuncogott mellettem a fiú, majd megbökte az oldalamat, ami egy kisebb sikítást csalt ki belőlem. – Csak nem csikis a királylányunk? – csillant fel Yongnam szeme.
- Ne. Ezt most felejtsd el. – bújtam ki karja alól és kezdtem hátrálni előle. Ő lassú léptekkel közeledett felém, arcán gonosz mosoly ékeskedett. – Yongnam ne. Hallod. – hadartam. Kezeimet magam elé téve próbáltam magamtól távol tartani. Egyre csak hátráltam a fiú elől mikor hátam valaminek neki ütközött. Amint beleütköztem az akadályba, azonnal két kéz ragadta meg a vállaimat.
- Buu. – hallottam meg egy dörmögő hangot fülemben. Ha nem lenne ennyi ember a szobában most biztos felsikítottam volna, de így csak testem egy kisebb összerándulása jelezte ijedségemet. A mögöttem álló személy reakcióm láttán nevetésbe tört ki, mély hangja bezengte a szobát. Yongguk te áruló… Vállaimról keze derekamra csúszott le, majd mega felé fordítva ölelt meg. Arcát nyakamba fúrva kuncogott még egy darabig, majd egy apró puszit lehelt arcomra és elengedett.
- Látom azért mégsem vagy olyan elveszett. – mosolygott rám, majd kezemet megfogva mutatott be mindenkinek, aki számomra új volt. Órák elteltével már jelentősen csökkent a létszám. Sokaknak haza kellett mennie és voltak, akiknek hirtelen közbe jött valami. Már jócskán este volt mikor eszembe jutott, hogy otthon nem tudják, hogy eljöttem.
- Yongguk haza kell mennem. – motyogtam szomorúan. Szívem szerint maradtam volna.
- Miért? Hívtak? – húzta el a száját a fiú.
- Nem csak nem tudják, hogy eljöttem és biztos aggódnak…
- Mond nekik, hogy itt alszol, úgy is üzleti úton vannak apámék. – csillant fel a szeme.
- Hogyne akkor még el is jönnek értem. – nevettem fel.
- Jó akkor…mond azt, hogy Zelonál alszol. Együtt készülök valami dolgozatra vagy valami. – gondolkozott hangosan.
- Lehet, így megengedik. – bólintottam elismerősen, majd már tárcsáztam is anya számát. Nem kellett sokat várnom, pár sípolás után fel is vette a telefont.
- Te meg hol vagy és miért nem vagy itthon? – szólt bele a telefonba idegesen.
- Zelonál vagyok. – kezdtem bele a hazugságomba, remélve, hogy nem gabalyodok bele a sajt történetembe. – Egy dolgozatra készülünk együtt, de még mindig lenne mit megtanulni…. Nem maradhatnék itt estére? – beszívva alsó ajkamat vártam a válaszra, ami egy kisebb hallgatás után érkezett csak meg.
- Jó maradhatsz. De legközelebb hamarabb hazatelefonálsz, ha ilyen van. Értve vagyok?
- Igen anya. Szeretlek. Szia. – tettem le a telefont, majd boldogan ugráltam a fiú előtt.
- Ez gondolom, azt jelenti, hogy elhitte, amit mondtál és ma itt alszol. – mosolygott rám, majd kezeit vállamra téve szüntette meg pattogásomat. Nevetgélve hajolt hozzám, hogy megpuszilhasson, majd visszavezetett a többiekhez. Az itt maradt emberek már az étkezőasztal körül ültek, kiosztott kártyákkal és zsetonokkal felszerelkezve.
- Yongguk neked is osztottunk. – szólt oda Minhyuk. – Nicole te nem tudom, hogy szoktál-e pókerezni…
- Nem. Én majd csak nézlek titeket. – mosolyogtam a fiúkra. Yongguk leült a neki fenntartott helyen, majd kicsit hátrébb tolta a székét.
- Nicole. – kereste meg tekintetem, majd megpaskolva a combját jelezte, hogy mit szeretne. – Nem ülsz ide? – nézett rám kérlelő pillantással.
- Jaj emberek ne itt. – nyávogott Yongnam.
- Neked csend. –nevetett fel testvére, majd kezemért nyúlva húzott oda magához. Óvatosan ültem bele az ölébe, próbáltam nem teljes súlyommal ránehezedni amit észre is vett. –Nem vagy nehéz, ne aggódj. – puszilt bele a nyakamba. Egyik kezével átölelte a derekam, míg másikkal a számomra jelentéktelen lapokat tartotta. Pár körnek le kellett folynia mire megértettem a játék lényegét. Gondolkodás nélkül vettem magamhoz a dealer szerepét, majd egy-két bűvész trükkel az asztal alatt valahogy mindig elértem, hogy Yongguk nyerjen. Mikor már akkora zsetonkupac tornyosult előttem, hogy szinte alig láttam tőle a velem szemben ülő fiúkat, úgy döntöttünk, hogy befejezzük a játékot. Idővel a megfogyatkozott csapat többi tagja is lassan haza szállingózott, így csak hárman maradtunk. Yongnam,Yongguk és én. Yongnam valószínűleg lefárasztotta saját magát az idióta vicceivel, ugyanis amint nem beszéltem hozzá két percig, azonnal elaludt a kanapén. Yongguk jó testvér módjára betakargatta az alsó fiút, majd a szobája felé terelgetett.
- Majd egy pólót szeretnék kérni. – magyaráztam az ágy szélére lehuppanva. – Semmi cuccom nincs itt.
- Jó, persze. – lépett a szekrényéhez, majd hosszas keresgélés után sikerült megtalálnia a neki megfelelő pólót. Mindegyikben volt valami kivetnivalója. Nem túl puha, túl nagy, rossz a színe, mintha nem lenne teljesen mindegy.
- És egy törölközőt is szeretnék. – hadartam mielőtt még becsukta volna a szekrényajtót. Bólintott, majd egy a számomra elérhetetlen magasságban lévő polchoz felnyúlva levett onnan egy törölközőt és odaadta nekem.
- Tudod hol a fürdő ugye? – pillantott rám érdeklődve.
- Igen. – szedtem össze a cuccaimat. Táskámból kitúrtam egy hajgumit, majd összefogtam hajamat és mentem is fürdeni. Ruháimat lepakoltam az ezt a célt szolgáló állványra, majd az időre való tekintettel a kád helyett a zuhanykabinba állva kezdtem magamra engedni a meleg vizet. Jól esett a vízcseppek simogatása bőrömön, ha otthon lettem volna órák hosszat képes lettem volna itt állni. Egy gyors pillantást vetettem a felsorakoztatott tusfürdőkre, majd kiválasztottam azt ami szemlátomást nők számára készült. Óvatosan kinyitottam a tubust, majd orromhoz emeltem azt és beleszagoltam. Kellemes virágillat lengte be a zuhanykabint, ami a kis tubusból származott. Elégedetten nyomtam a kezembe egy kis adagot, majd eloszlattam ezt bőrömön. Épp karom mosásába voltam elveszve mikor hideg levegő csapta meg a hátamat, majd egy tenyeret éreztem meg derekamon. Ijedten fordultam meg tengelyem körül, mire tekintetem egy csokibarna szempárral találkozott.
- Ne haragudj. Nem bírtam ki, hogy ne jöjjek be. – motyogta a fiú cseppet sem bűnbánóan, majd hozzám hajolva megcsókolt. Gondolkodás nélkül viszonoztam csókját, kezeimet nyaka köré fonva húztam magamhoz. Megborzongott tenyerem alatt mikor a meleg víz elérte fedetlen bőrét, a csaphoz nyúlva állította kicsit melegebbre a vizet. Kezei megállás nélkül simogatták hol az oldalam, hol a hátam, éppen ahol ért. Jólesően sóhajtottam ajkaiba, majd elszakadva tőle a tusfürdőért nyúltam. Nyomtam a kezembe a hideg zseléből, majd mellkasára téve kezeimet, kezdtem el behabozni testét. Mikor végeztem hátával visszafordult felém és kíváncsian kezdett méregetni. Lassan ereszkedtem térdeimre, majd újabb adagot juttatva kezembe nekifogtam lábai habozásába. Alsó ajkába harapva nézte végig munkálkodásom, majd mikor felegyenesedtem egy csókkal jutalmazott.
- Valamit kihagytál. – motyogta ajkaimba.
- Milyen figyelmetlen vagyok. – búgtam párnái közé, ajkamat néha az övének érintve.
- Azám. – dörmögte. Ujjait csuklóm köré fűzve vezette le kezemet a mellkasától, a hasán át egészen a férfiasságáig. Egy hangos sóhaj szakadt fel ajkai közül, mikor kezem közé vettem ékességét és gyors mozdulatokkal végighúzta rajta párszor kezemet. Elégedetlenül felmordult, mikor megálltam kezem mozgatásában, majd magam felé fordítva a zuhanyrózsát hagyta, hogy a víz lemossa rólam a habokat. Mikor végeztem kinyitottam a zuhanykabin ajtaját, majd kiléptem a puha szőnyegre. A hideg levegő gyorsaságra késztetett, így azonnal törölközőmért nyúltam és magam köré tekertem azt.
- Te nem jössz? – pillantottam hátra vállam felett a fiúra, aki még mindig a víz alatt állt. Szúrós szemekkel méregetett, majd elzárta a csapot és ő is kiszállt a párával telt kabinból. A mosdókagylóhoz sétált szemügyre vettem magam a tükörben. Hajamból kihúztam a gumit, így tincseim lágyan omlottak vállamra. Láttam a tükörben, hogy Yongguk felém közelít így nem ért váratlanul, mikor arrébb terelgette kósza tincseimet vállamról és az így szabaddá tett nyakamba csókolt. Ajkai szinte perzseltek bőrömön. Becsukott szemekkel billentettem hátra fejemet, még nagyobb teret adva neki, míg kezeim utat találtak puha tincsei közé. Egy mozdulattal maga felé fordított, majd fenekem alá nyúlva feltett a mosdókagylóra. Kezeivel megtámaszkodott derekam mellett, majd apró puszikkal egyre feljebb és feljebb haladt nyakamon. Lábaimat dereka köré kulcsolva tartottam magamhoz a lehető legközelebb, kezeim egyre erősebben markolászták haját. Mikor ajkai megtalálták enyémeket, tétlenkedés nélkül vezette nyelvét számba, megkeresve enyémet, amellyel azonnal heves csatába kezdett. Combom alá vezetve kezeit emelt fel a kemény pultról, majd kezében velem a szobájába sétált.

15. rész

Az oldalamon végigsikló puha kezek, gyengéd simogatása kizökkentett édes álmomból. Fáradtam mormoltam el szokásos még öt percemre vonatkozó könyörgésemet, majd a takaróm szegélyéhez nyúlva húztam fel azt egészen orromig. Nagyot szippantva a puha anyagból éreztem meg orromban azt az illatot, amit máris a legjobban imádtam. Mosoly kúszott ajkaimra, majd lassan megfordultam a derekamat ölelő karok között és alvótársam mellkasába temetve arcomat sóhajtottam fel.
- Mennem kell Nicole. Lassan felkelnek a szüleid, és ha apád itt talál, azt hiszem nekem végem. – puszilgatta homlokomat, majd vonakodva ugyan, de elengedte derekamat és felült. A köztünk keletkező résen beáramló hideg levegő hatására libabőr jelent meg fedetlen bőrömön. Megborzongva fúrtam fejem a párnába, majd lassan nyitogatva pilláimat szoktam meg a szemeimet bántó világosságot. Fejemet a fiú irányába billentve tekintettem fel rá, egyik kezemet felé nyújtva tettem tenyerem combjára. Yongguk mosolyogva hajolt le hozzám. Kezével fejem mellett megtámaszkodva préselte ajkait enyémekhez, majd lomhán mozgatva száját enyémen, vette birtokba ajkaimat. Pár perc elteltével homlokát enyémnek támasztotta, majd szemeimbe nézve végigsimított arcomon. - Az iskolában találkozunk. – motyogta. 
- Jó. – bólintottam párat fáradtan. Egy utolsó puszit lehet számra, majd az ablakhoz lépett. Kikerekedett szemekkel néztem, ahogy kimászik a párkányra és egy határozott mozdulattal leugrik onnan. Ijedten pattantam ki az ágyból és rohantam az ablakhoz, de mire odaértem már csak egy fekete, óriási terepjáróba beszálló alakját láthattam. Az autó lámpái villantak párat, majd a kocsi eltűnt látóteremből. Egy megkönnyebbül sóhaj szakadt fel ajkaim közül, majd álmosan visszadőlve az ágyra aludtam vissza még egy órára… korán volt még a felkeléshez.

Hihetetlen gyorsasággal szaladtam végig az iskola folyosóján. Már csak két perc volt a becsengetésig. Ismét tovább aludtam a kelleténél. Magamban bosszankodva szedtem a lábaimat a már ürességtől kongó folyosókon, azonban mikor az osztályomtól elválasztó folyosó sarkán befordultam beleütköztem valamibe… vagy valakibe. 
- Au. – szisszentem fel homlokomat tapogatva, majd lassan az előttem ácsorgó személyre tekintettem. Alig emeltem fel fejemet, hogy láthassam az arcát máris valaki száját érezhettem sajátomon. Kikerekedett szemekkel bámultam támadómra, de amint tudatosult bennem ki áll előttem azonnal megnyugodtam, tétlenkedés nélkül csókoltam vissza. Kezeimet nyaka köré fonva léptem hozzá közelebb, majd hogy ne kelljen annyira lehajolnia, lábujjhegyre emelkedve könnyítettem dolgán. Kezeit derekamra szorítva segített az állásban, hiszen pipiskedésem miatt elég ingataggá vált lényem. Yongguk fogai játékosan cirógatták végig alsó ajkamat, majd egyik kezét hajamba vezetve túrt tincseim közé. 
- Ne tedd tönkre a hajam. – suttogtam telt ajkaiba.
- Sajnálom, de nem tudtam neked ellenállni. – mormolta két puszi között. – Épp téged kerestelek mikor belém rohantál. – egy határozott mozdulattal billentett ki egyensúlyomból, magabiztosan lépet egyet oldalra és hátamat a falnak tolta. Kezeit fejem mellett megtámasztva zárta el az utat köztem és a külvilág között. Azonnal oldalára csúsztattam kezeimet és magamhoz húztam. Hozzám simuló teste nem segített a gondolkozásban, kezdtem elfelejteni, hogy egy iskola folyosóján vagyunk. Vadul kaptam ajkai után, amit egyáltalán nem ellenzett. Nyelvemmel végigszántva ajkain nyertem bebocsájtást szájába, majd nyelvét megkeresve mélyítettem el csókunkat. Kezeim szüntelenül oldalát simogatták, majd körmeimmel is végigrajzoltam ruhával fedett bőrét. Egy halk morgás hagyta el ajkait, kezeit derekamra csúsztatva megfordult velem, így ő támasztotta hátát a falnak. Egyik kezét hátamon tartotta, másikkal tarkómat támasztotta, míg csókunk egyre szenvedélyesebbé vált. Kezeim megindultak felfedezni mellkasát, mikor egy szűnni nem akaró csengés szétugrasztott minket. Zihálva léptem el a fiútól, majd gyorsan körülnéztem. Miután láttam, hogy senki sem volt tanúja reggeli köszönésünknek, a fiúra pillantva elmosolyodtam. Azonnal viszonozta gesztusomat, ajkai felfelé indultak majd hófehér fogait kivillantva rám vigyorgott.
- Menjünk. – nyújtottam ki felé kezemet mosolyogva. Pár másodpercig méregetett majd megvakarta tarkóját és megrázta fejét.
- Valamit a szekrényemben hagytam. – motyogta. – De te menj csak, én is mindjárt megyek. – hajolt hozzám, hogy megpusziljon majd futva elindult a folyosón. Mosolyogva néztem elhaladó alakját ameddig láthattam, majd mikor bekanyarodott a folyosón én is elindultam. Megigazítva hajamat és ruhámat léptem be az osztályterem ajtaján. Boldogan ballagtam helyemre majd előszedve a cuccaimat vártam a tanárra. Alig telt el pár perc a tanár érkezése után, Yongguk berontott az ajtón.
- Bang Yongguk. Késtél. – mormolta a tanár háttal állva az ajtónak. Nem látta ki lépett be rajta, mégis pontosan tudta ki az.
- Elnézést. – motyogta a fiú, majd becsukta az ajtót és a helye felé vette az irányt. Mosolyogva néztem fel rá mikor elhaladt mellettem, de legnagyobb meglepetésemre nem nézett felém. Unottan leült a helyére, majd kipakolt az asztalára. Állát megtámasztva kezeivel, bámulta az előtte ülő hátát. Értetlenül néztem rá egy darabig, de mivel egyszer sem nézett felém, így egy idő után feladtam. Számolva a perceket vártam a csengőre, hogy végre odamehessek hozzá így mikor meghallottam a várva várt jelzést azonnal felpattantam. Könyveimet a táskámba söpörve pakoltam el asztalomról, majd megfordulva tengelyem körül mentem volna oda a fiúhoz, de ő már nem volt a teremben. Egész nap próbáltam vele lenni, ha pár percre is de beszélni vele, azonban sehol sem találtam. Az órákra késve érkezett és midig gyorsabban ment ki a teremből, mit hogy én odaérem volna hozzá. Fáradtan pakoltam be szekrényemből a cuccaimat órák után, a folyosók már üresek voltak, mivel nem sok szerencsés diák élvezheti a töri tanár társaságát a 8. órában. Épp csuktam volna be szekrényem ajtaját, mikor valamit éreztem a derekamon végigsiklani, majd újra csak most felfelé. Ijedten fordultam meg, hogy szembe találjam magam látogatómmal, de amint tekintetem egy csokoládébarna szempárral találkozott azonnal megnyugodtam.
- Kint vártalak, de nem jöttél szóval be kellett érted jönnöm. – dünnyögte, majd kezeit derekam köré kulcsolva ölelt magához. Mosolyogta karoltam át nyakát és fúrtam bele arcom mellkasába. Egész nap erre vártam. – Eljönnek hozzám a többiek és úgy gondoltam, hogy te is jöhetnél. Ideje lenne nekik is elmondani, hogy együtt vagyunk. – motyogta a hajamba.
- Persze, hogy megyek. – néztem fel arcára. Tekintete az enyémet kereste, majd azonnal rabul ejtette azt. – Mikor indulunk?
- Mindjárt. – suttogta, majd lehajolt ajkaimhoz. Párnái gyengéden simogatták enyémeket pár percig, majd egy nagy cuppanással elvált ajkaimtól. Ujjainkat összekulcsolva fogta meg kezemet, majd az autójához sétáltunk. Kinyitotta előttem az ajtót, majd segített beszállni a hatalmasnak mondható kocsiba. Amint beültem az ülésre bekapcsoltam az övemet és megkapaszkodtam az ülés szegélyébe. Mikor a fiú beült mellém nevetve pillantott rám.
- Ne izgulj. – kuncogta. – Tudok vezetni. Nem lesz bajod, vigyázok rád. – hajolt át az én felemre, hogy egy puszit lehelhessen ajkaimra, majd beindította az autót. Pont, ahogy vártam, úgy száguldozott mintha üldöznének minket. Az egész utat az ülésbe préselve töltöttem, becsukott szemeimet csak akkor mertem kinyitni mikor már a házuk előtt parkoltunk. Azonnal kikapcsoltam maga és szinte feltépve az ajtót ugrottam ki az autóból. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel mikor talpaim szilárd talajt értek. Még élek.
- Na mi van? – pislogott rám Yongguk értetlenül.
- Veled. Ezzel. – mutogattam az autóra. – Soha többé nem megyek. Sehova. – jelentettem ki határozottan. A fiú mit sem törődve komolyságomon nevetve fogta meg a kezem és indult meg velem a ház irányába. Mivel nem ez volt első látogatásom, már nagyjából mindent tudtam, hogy hol van.
- Van itthon valaki? – pillantottam a fiúra, mikor beértünk az ajtón.
- Nem hinném. – vette le cipőjét. – Sziasztok. – kiabált fel az emeltre majd hallgatózni kezdett. Miután nem jött válasz biztosak lehettünk abban, hogy egyedül vagyunk a házban. Teljesen egyedül… Akaratlanul is eszembe jutott legutolsó látogatásom vége. A hideg is kirázott emlékeim hatására, szinte magamon éreztem a fiú érintését. Láthatóan Yongguknak is pont ez az alkalom jutott eszébe, ugyanis egy lépéssel megszüntette a köztünk lévő távolságot és egy kézzel leemelte a vállaimra nehézkedő táskámat. Amint kezét újra szabaddá tette, tarkómra csúsztatva tenyerét túrt bele hajamra. Keze derekamat simogatta, ameddig ajkai számat vették birtokba. Lassan tolta le vállaimról kabátomat, majd hagyta azt a földre hullani. Azonnal átkaroltam nyakát és nyelvemet szájába vezetve tettem szenvedélyesebbé csókunkat. Derekamon nyugvó keze a fenekemre siklott, majd gyengéden belemarkolt. Percekkel később másik keze követte ezt a példát azonban ez alkalommal lejjebb hajolva combomra helyezte tenyereit és egy határozott mozdulattal elemelt a földről. Csak akkor vettem észre, hogy már a szobájában vagyunk mikor hátam alatt megéreztem ágyneműjének puhaságát. Óvatosan feküdt lábaim közé, majd alkarjára támaszkodva hajolt le hozzám ismét. Már épp kezdem megfeledkezni Yonggukon kívül mindenről mikor megszólalt a csengő. A fiú elmormolt pár nem túl szép dolgot, majd egy utolsó puszit hintett ajkaimra. Lemászott rólam, majd kezét felém nyújtva felsegített az ágyról. Ujjainkat összekulcsolva mentünk az ajtóhoz, hogy beengedjük a többieket. Nagyot sóhajtottam majd a fiúra néztem. Mosolyogva nézett rám, majd hozzám fordulva megpuszilta homlokomat.
- Örülni fognak nekünk. – suttogta a bőrömbe.
- Biztos? – pillantottam rá bizonytalanul.
- Egészen biztos. – simított végig arcomon, majd kezét a kilincsre téve nyomta le az ezzel kitárva az ajtót látogatóink előtt. Nyeltem egy nagyot mikor az ajtó tovább nyílt ezzel felfedve engem, amint a fiú mellett ácsorgok. Félénken pillantottam fel a velem szembeálló fiúk tömegére.

14. rész

Kikerekedett szemekkel figyeltem a tőlem nem messze ácsorgó fiút. Csokoládébarna íriszeit félig eltakarta sapkája, mégis pontosan láttam, hogy szikrákat szórnak szemei. Tekintetével dühösen pillantott hol rám, hol a még mindig engem ölelő fiúra, kinek karjai egyre szorosabban fonódtak derekam köré. Telt ajkai szinte egy vonallá szűkültek, minden arcvonása ridegséget árasztott. Kezeit ökölbe szorította oldala mellett, majd azokat maga elé emelve kiropogtatta ujjait. Ijesztő volt.
- Jongin. – szűrte fogai között.
- Szia Yongguk. – húzta féloldalas mosolyra ajkai a fiú. - Rég láttalak, már szinte hiányoztál. – hangjából áradó gúny még nekem is feltűnt. Nagyot nyelve próbáltam megbirkózni a torkomban keletkező gombóccal, ami úgy éreztem majd megfolyt. Kezeimet Kai mellkasának támasztva próbáltam meg eltolni magamtól a fiút, de mind hiába. Ő mereven állt előttem akár egy kőoszlop, ellenállva minden próbálkozásomnak. Értetlenül néztem fel arcára. Tekintetét nagy nehezen elszakította a másik fiú tekintetének fogságából, majd lenézve rám elmosolyodott.
- Jaj, ne haragudj Nicole. Nem vettem észre, hogy te itt próbálkozol. – mosolyodott el, majd enyhített karjai szorításán, míg végül kezei oldalamon végigsimítva, visszahullottak maga mellé.
- Semmi baj. – motyogtam halkan, a fiú arcát fürkészve. Láthatóan ideges volt. Nem telt el perc, hogy szeme ne villant volna az idősebbik fiú irányába.
- Már hogy ne lenne baj. – csattant fel Yongguk mögülem. Hangosodó hangjából tudtam, hogy közelebb jött. – Nem megmondtam, hogy ne találkozz vele? – ragadta meg a kezem és rántott magához.
- Yongguk ez fáj! – szisszentem fel, mire azonnal elengedte csuklómat. Idegesen dörzsöltem ujjainak helyét bőrömön mikor hangos nevetés csapta meg a füleimet. Kai felé tekintettem, aki látszólag jót mulatva méregetett minket.
- Nem vagy az apja. Azt csinál, amit akar, és azzal, akivel akar. – nézett a fiú szemeibe. Magabiztosságot sugárzó hangja csak tovább hergelte a fiút.
- De nem veled. – indult meg irányába Yongguk, elkapta ingének szegélyét majd nagyot taszított a fiún. Kai kissé megtántorodott, de amint visszatért egyensúlya nem tétlenkedve lendült a fiú felé.
- Elég! – ugrottam kettejük közé. Hátamat Jongin irányába fordítva néztem szembe Yonggukkal. – Nem fogtok most itt verekedni, nem, ha én itt vagyok. – erőltettem határozottságot félelemtől reszkető hangomba. Tekintetemmel a fiúét kerestem, aki nagyokat fújtatott egy darabig, majd kezem felé nyúlt.
- Gyere el innen Nicole. – suttogta gondterhelten. Szemei az enyémbe fúródva ejtették rabul tekintetem. – Gyere el velem.
- Nem akar veled lenni. – hallatszott a hátam mögül. A fiú mit sem törődve az imént elhangzottakkal fogta meg kezemet, majd húzott lassan magához. Elém lépve elállt az utat köztem és Kai között, de kezemet nem engedte el.
- Hagyd őt Jongin. – hangja komolyan csengett.
- Annyira szánalmas vagy Yongguk. – nevetett fel a fiú, majd megigazította összegyűrődött igét. – Nicole, amint tudsz, hívj. – pillantott rám a fiú válla felett. – Holnap látjuk egymást. – fordult meg tengelye körül majd eltűnt a park sötétjében. Percekig álltunk csendben, mozdulatlanul a fiúval. Kezemet fogva meredt a fák irányába, ahol az imént Kai eltűnt. Csak mos tűnt fel, hogy már besötétedett. Az imént még gyerekek vidám nevetésétől hangos parkot beborította a sötétség. A lámpák fénye alig talált utat magának a sűrűn sorakozó fák között kialakult kis réseken. A hideg szél fuvallatai csípték fedetlen bőrömet, testemet néha meg-megrázó remegés tudatta velem mennyire fázom. A fák leveleinek halk susogása kísérteties hangként járta be a már megüresedett parkot. Yongguk ujjait szorosabban fonta kezem köré így visszahúzta gondolataimból a valóságba. A fiú lassú léptekkel megfordult, majd egyre közelebb hajolva hozzám csökkentette a köztünk lévő távolságot. Meglepetten pislogtam a közeledő fiúra, aki egy hirtelen mozdulattal szabad kezét derekamra szorítva magához húzott, arcát nyakhajlatomba temetve ölelt magához. A levegő is tüdőmbe szorult hirtelen mozdulatától, amint felfogtam tettét apró mosoly kúszott ajkamra. Szívem azonnal, örült hajszába kezdett, vadul dobogott mellkasomban. Nem értettem miért van rám ilyen hatással a fiú, de tagadhatatlanul örültem közeledésének. Kezeimet lassan hátára simítva simogattam őt, hátha megnyugtatja, arcomat kissé oldalra fordítva szívtam be finom illatát. Kirázott a hideg közelsége miatt.
- Yonnguk? - pislogtam értetlenül ölelő karjai között. Nem értettem a cselekedetét.
- Annyira féltettelek. - suttogta hajamba. Kezei szorosabban öleltek, mintha sosem akarna elengedni. Percekig öleltük egymást szótlanul, majd engedett szorításán. Ujjait enyémekbe kulcsolva indult el. Hazafelé vettük az irányt, lassan sétálva a hangulatos utcákon. Értetlenül ballagtam a fiú mellett egy darabig majd mikor már nem bírtam kíváncsiságomnak ellenállni, lassítottam lépéseimen, végül megálltam. Ő is megtorpant, tekintetét a földre szegezte, majd egy sóhaj szakadt fel ajkai közül. Pillantását rám vezette, beszívva alsó ajkát fürkészte arcomat.
- Nicole én... - motyogta halkan.
- Megijesztesz. Yongguk. Sosem láttalak még ilyennek. - néztem a fiúra. - Baj van?
- Nem. - rázta meg a fejét.
- Akkor? - léptem hozzá közelebb, hogy rám nézzen.
- Én... - vett egy nagy levegőt. - Sosem éreztem még ilyet azelőtt. Soha.
- Milyet? - értetlenkedtem.
- Én szerelmes vagyok beléd. - mondta ki lassan, érthetően a szavakat közben szemeimbe nézve. Kezdeti határozatlansága teljesen megszűnt. Hitetlenkedve néztem a fiúra. Nem tudtam felfogni azt, ami elhagyta a száját.
- Tessék? - suttogtam. Lassan közelebb lépett hozzám, majd kezei közé vette arcomat. Kikerekedett szemekkel pislogtam rá, de nem mozdultam. Mikor látta, hogy nem tiltakozom, telt ajkait az enyémekre szorította. Érintése következtében pilláim elnehezülve csukódtak le, majd ajkaimat egy jóleső sóhaj hagyta el, ami megmosolyogtatta a fiút. Hátán pihenő kezeimet nyaka köré fonva simultam hozzá közelebb, míg viszonoztam csókját. Azonnal határozottabbá vált. Kezeit derekam köré vont magához közel, ajkai szüntelenül enyémeket simogatták. Hosszú percek telhettek el, mire levegő hiánya miatt elszakadt tőlem. Homlokát enyémnek támasztva zihált egy darabig, majd arcát hajamba fúrva ölelt magához.
- Sosem hittem volna, hogy pont te fogsz nekem ilyeneket mondani. - motyogtam mellkasába mosolyogva. – Nem voltál velem túl… barátságos a megismerkedésük óta. - suttogtam halkan. Szóval Zelonak igaza volt és Yongnam elszólása sem indokolatlan volt, mégsem értem, hogy ez hogy lehetséges. Yongguknak csak egy alkalomra kellettem…
- Tartanom kellett magamat a kemény bandavezér szerepemhez. Nem tehettem veled sem kivételt. - húzódott el kissé, hogy szemeimbe nézhessen. - Szóval ezért viselkedtél így. - emeltem arcához kezeimet. Gyengéden végigvezettem ujjaimat arcán, arcélén, mire fejét tenyerembe döntve nézett rám bűnbánóan.
- Sajnálom. - biggyesztette le alsó ajkát. Nevetve emelkedtem lábujjhegyre, hogy egy újabb csókban forrhassak össze a fiúval, ami azonnal elnyerte tetszését. Mosolyogva kapott ajkaim után ismét, mikor kellő közelségbe értem hozzá.
- Aludj ma velem. - suttogtam ajkaiba. Magamat is megleptem kijelentésemmel, ám már nem szívhattam vissza azt, ami elhagyta számat. Hogy lehet rám ilyen hatással…
- Nem hinném, hogy a szüleid örülnének neki. - dörmögte elhajolva tőlem. Arcomat simogatva nyugtatta le őrült sebességben dobogó szívemet.
– Nem kell tudniuk róla. - kacsintottam rá, majd kezét megfogva ismét elindultunk. - Majd az ablakon bemászol este. - pusziltam meg arcát a bejárati ajtónk előtt, majd mielőtt még reagálhatott volna beléptem az ajtón. - Szia Yongguk. - integettem neki, majd becsuktam az ajtót a ledöbbent arcú fiú orra előtt.
- Merre voltál? - hallottam meg apa hangját mögülem.
- Suli után Kaival találkoztam, utána pedig Yonggukkal tanultam. - hazudtam könnyedén. Nem szerettem hazudni a szüleimnek, de vannak dolgok, amiket egyszerűen nem kell megtudniuk. Elvégre, amiről nem tudnak, az nem fáj nekik.
- Örülök, hogy Jonginnel jóban vagytok. - mondta anya vacsora közben. Érdeklődő pillantással néztem fel rá tányéromról, ami folytatásra sarkallta. - Helyes fiú. - motyogta ábrándozva. - Meg persze kedves is...és illedelmes. - lelkendezett. - Ha jól hallottam táncol. Nem csavargással üti el a szabadidejét. - kuncogva hallgattam anya beszédét Kai tökéletességéről, viszont az utolsó mondatára nem számítottam. - Összeillenétek. - jelentette ki hirtelen. Az éppen lenyelt korty víz meghökkenésem következtében a rossz utat választotta torkomban, ezzel fulladás közeli állapotba sodorva engem. Köhögő rohamom végeztével csak egy mondatot tudtam kipréselni a számon.
- Megyek fürdeni és lefekszek. - motyogtam rekedten, mire csak nevetve bólintottak. Felballagva szobába azonnal az ablakhoz mentem és amilyen szélesre csak lehetett kinyitottam azt. Pizsamámnak használt pólómat megragadva vetetten be magam a fürdőszobába ahol vagy fél órát eltöltöttem. Arcomat törölgetve mentem vissza a szobámba, ahol lábammal belöktem az ajtót.
- Te aztán lassú vagy. - ütötte meg fülemet egy mély hang. Azonnal összerezzentem, majd a hang irányába kaptam a fejem. A kislámpám nem égett így teljes sötétség lepte el a szobát, nem látta ki a látogatóm.
- Yongguk? - suttogtam a szoba csöndjébe.
- Nem, a cukros bácsi. - kuncogott aranyosan, mire megnyugodtam. Mocorgást hallottam az ágyam felől, majd az éjjeli lámpa fénye világosságot adott a szobának. Yongguk mosolyogva ült az ágyam szélén. Egy szürke melegítőnadrág és egy fekete izompóló fedte testét. Kinyújtotta kezét felém, mire én kezeimből az eddig tartogatott ruháimat kiejtve léptem oda hozzá. Barna szemei végigfutottak az előtte ácsorgó lényemen, kezeit végigvezette fedetlen lábaimon, majd magához húzott. Lábaimat dereka két oldalára csúsztatva ültem ölébe, majd kezeimmel végigszántva puha haján vezettem ujjaim tarkójához. Alig érintettem hozzá ajkaimat övéihez máris számban éreztem nyelvét, ami enyémet keresve mélyítette el csókunkat. Yongguk hátrébb csúszott az ágyon, majd csókunkat meg nem szakítva fordult át velem. Gyengéden simogatta derekát átkulcsoló lábaimat, oldalamat. Halk cuppogások és sóhajaim töltötték be a szoba csendjét. Yongguk ajkai elszakadtak az enyémektől, majd még pár apró puszit elhintve párnáimon szakította meg csókunkat. Homlokát enyémnek támasztva zihált egy darabig, majd mellém dőlt. Alaposan betakargatott, figyelve arra nehogy egy porcikám is kilógjon a takaró alól.
- Aludj jól. - puszilta meg homlokomat, majd lekapcsolta a lámpát. Elhelyezkedett mellettem, majd kitárta karjait így hagyva, hogy közéjük feküdjek.
- Te is. - suttogtam nyakába, majd egy apró puszit leheltem puha bőrére. Karjait derekam köré fűzve ölelt magához, majd elégedetten felsóhajtott. Még percekig hallgattam egyenletes szuszogását, majd lehunytam szemeimet és hagytam, hogy elnyomjon az álom.

13. rész

Feszülten pillantottam egyik irányból a másikba, miközben belekortyoltam gőzölgő kávémba. Órámra pillantva tudatosítottam magamban az újabb öt perc eltelését. Yongnam már negyed órája késik. Már épp emeltem volna fülemhez a telefonomat, amikor egy ismerős alatt lépdelt be látóterembe. Fekete farmerje és fehér V kivágású pólójának köszönhetően teljesen beleolvadt az őt körülvevő emberek csoportjába, mégis . magabiztos kisugárzása mágnesként vonzotta a fiúra mások figyelmét, azonban testvérével ellentétben ő nem használta ki ezt a helyzetet. Egy gyors mozdulattal körbenézett a hangulatos kávézó teraszán, majd mikor tekintetével megtalált azonnal felém vette az irányt. Mosolyogva húzta ki a velem szemben elhelyezett hófehérre festet széket majd lehuppant a kényelmes párnára.

- Szia Nicole. – villantotta meg hófehér fogait, mikor mosolyra húzta ajkait. – Mi a helyzet?

- Yongnam ne húzzuk az időt, kérlek. – pillantottam rá. Mosolya azonnal eltűnt arcáról, egy kisebb sóhaj hagyta el ajkait.

- Ha Yongguk megtudja, hogy bármit is elmondtam, kitekeri a nyakam, de rendben. – ujjaival idegesen dobolt az üveg asztalon. – Mit szeretnél tudni? – emelte fel a tekintetét a fekete üvegről. Arcán aggodalom ült.

- Mindent. – vágtam rá azonnal. Yongnam lassan álla alá támasztotta kezeit, tekintetével megkereste az enyémet, majd lassan taglalva a szavakat elkezdte. - Nicole mi… - harapta be telt alsó ajkait.

- Ti? – pislogtam rá értetlenül.

- Mi embercsempészek vagyunk. – suttogta halkan. Megfagyott bennem a levegő. Kitágult szemekkel meredtem a fiúra, percekig nem tértem magamhoz.

- Tessék? – hangom remegett a feszültségtől. Embercsempészek? Yongnam ajka megrándult, majd a fiú hirtelen hangos nevetésbe tört ki.

- Ha… ha láttad volna a saját arcodat. – vihogta. Könnyeit törölgetve kuncogott még egy darabig, majd egy nagy levegővétellel összeszedte magát.

- Utállak. – szűrtem a fogaim között. Megint átvert, és én megint hittem a baromságainak.

- Sajnálom, de ezt muszáj volt. – mikor látta, hogy nem értékelem a viccét, átnyúlt az asztal fölött és megsimogatta a fejemet. – Tényleg sajnálom. Nem akartalak megijeszteni…. szó sincs embercsempészetről. Mi drogban utazunk. – nézett rám komoly tekintettel.

- Befejezted? – csattantam fel. Hogy lehet mindenből viccet formálni. Már épp álltam volna fel, hogy otthagyjam mikor ujjait csuklóm köré kulcsolva megállított.

- Ne hagyj itt. – nézett rám nagy szemekkel, alsó ajkát is lebiggyesztette a hatásosabb alakítás érdekében. – Nem hazudok többet… Ígérem. – motyogta. Lassan ereszkedtem vissza a székbe. Keresztbe tettem kezeimet a mellkasom előtt, és szótlanul néztem a fiút. - Szóval. – köszörülte meg a torkát a fiú. – Hol is kezdjem? – pár percig csendben ült. Arcán látszott, hogy gondolkozik valamin, majd bólintott egyet és elkezdte. – Gondolom azt már észrevetted, hogy Yongguk nincs odáig Kaiért. Ez nem véletlen. Tudod mi régen jóban voltunk. Kai közénk tartozott, a mi bandánk része volt. – pillantott rám a fiú. - Csak aztán elárult minket. Yongguk óriásit csalódott benne, és azóta utálják egymást. Ennyi lenne. – mosolyodott el. – Na most már én is iszok valamit. – pillantott körbe a pincért keresve.

- Na nem. Nem érem be egy kétmondatos lényeg összefoglalással. – kezeimmel megtámasztva az államat közelebb hajoltam a fiúhoz. - Szóval ti egy banda vagytok. – gondolkoztam hangosan.

- Igen.

- És Kai elárult titeket.

- Igen.

- És ezért kölcsönösen utáljátok egymást.

- Igen.

- Neki is van bandája?

- Igen. Nem találkoztál még velük? - nézett rám kíváncsian.

- Yongnam én nem tudom, ki kivel van. – magyaráztam szemeimet forgatva.

- Tao, Kris, Chen és még sokan mások. Mond neked bármit valamelyik név?

- Taoval már találkoztam. – mondtam a fiúnak. – De nem volt vele semmi bajom. Visszafogott fiú, csak épp volt egy monoklija. – kuncogtam halkan.

- Aha, azt Daehyuntól szerezte. Megtámadta Daehyunt mikor ő hazafelé ment, és verekedés lett a vége… és én kihagytam egy ilyen alkalmat. – sóhajtott fel.

- Mi? Akkor Daehyun keze ezért van bekötve? –hirtelen összeálltak a dolgok a fejemben. Mintha egy kirakóssal játszanék, de a darabok sehogy sem passzolnak össze, míg valaki fel nem fedi előttem a játék kulcsát. Azonnal összeáll a kép, a kirakós darabjai azonnal illenek egymáshoz.

- Igen. – bólintott a fiú.

- Ha jól sejtem Yongguk és Kai a bandák vezérei. – hogy nem vettem eddig észre. Olyan látványosan utálják egymást és mind a ketten vezető személyiségek.

- Igen.

- Mennyire szoktak eldurvulni ezek a… harcok a bandák között? – alsó ajkamba harapva vártam a válaszát.

- Hát… kórház is lehet belőle. – motyogta a fiú. – Nem jó dolog Jonginnal jóba lenni, hacsak nem szeretnél kedvezményes áron anyaghoz jutni.

- Úgy érted…

- Igen. Ők ilyenekkel kereskednek. Ezért veszélyes velük lenni. Ki tudja, melyiknek van fegyvere. – suttogta fiú. Elborzadtam. Ha ez tényleg igaz, akkor mibe keveredtem én bele?

- Tudod Yongna... - megkezdett mondatomat telefonom csörgése fejezte be. Kikaptam zsebemből a készüléket, majd képernyőjére meredtem. A szokásos 'Kai' név villogott a felületén. - Fel kel vennem! - s amint kimondtam, a telefonom már a fülemnél termett. - S-szia Kai. - dadogtam. A velem szemben ülő fiú szemei kétszeresükre nőttek a név hallatán.

- Tedd le, tedd le! Ne beszélj vele, Nicole! Megőrültél? - suttogta erőteljesen és a kezéből azt a tipikus telefon szimbólumot formálva csapkodott az asztalra.

- Shhhhhh! - csapkodtam a mutatóujjamat a szám elé.

- Nicole, itt vagy? - tette föl szerényen a kérdést a fiú a vonal túloldaláról.

- Persze, igen. Ne haragudj. - ráztam meg kicsit a fejem, hogy visszatérjek az eredeti témához. - Csak azért hívlak, hogy tudunk-e ma találkozni? - taglalta.

- Ma? Találkozni? - válaszomra Yongnam még jobban elkezdett kalimpálni és tiltakozni. Csaknem kiesett a székből.

- Igen ma. Ha ráérsz akkor már most eléd megyek, csak mondd meg hol vagy. - hangjából leszűrhettem, hogy mosolygott.

- Nekem megfelel a mai nap. Gyere a nagy park elé. - mondtam gyorsan, nehogy Yongnam még jobban besózzon.

- Rendben, ott leszek egy fél óra múlva. - mondta Kai.

- Áhhh, Jesszusom! - csapott az előttem ülő az asztalra és fennhangon felkiáltott. Tudtam, hogy ez lesz a vége. - Nicole, el ne merj menni! - fenyegetően megrázta előttem mutató ujját. Már megvan, hogy Yongguk kitől örökölt ennyi mindent. Nem tudtam mit tenni Yongnammal. Egyszerűen nem akarta befogni a száját, így hát hirtelen ötlettől vezérelve közelebb rángattam tarkójánál fogva, hogy kezemmel befedjem a száját.

- Itt vagy, Nicole? - kérdezte Jongin, mire föleszméltem, hogy legalább már egy perce nem beszélek hozzá. Mire szólásra nyílt volna a szám, egy hatalmas tenyérrel találkoztak az ajkaim.

- Ipfgevn itpftt vafgypok. - próbáltam kinyögni párt szót Yongnam szorítása alól, miközben a kezével harcoltam.

- Hogy mondod? Minden rendben? - kérdezősködött a fiú a vonal túloldaláról. Amint e szavakat kimondta beszédpartnerem, én föladtam a Yongnammal folytatott harcot és felálltam az asztaltól, amit egy hatalmas csörömpölés követett, majd utólag a Bang srác felé fordulva eltátogtam még egy 'idióta'-t.

- Igen, persze. Ne haragudj, kérlek! - erőltettem egy csábos mosolyt ajkaimra, amit még ha nem is látott, de biztos érzékelte.

- Örülök neki. Akkor le is teszem, hisz úgy is nemsokára találkozunk. - köszönt el megszokottan kedvesen.

- Rendben. Szia!

- Szia. - mondta ki az utolsó szót, amit egy hangos sípolás követett, jelezvén, hogy megszakította a beszélgetést.

- Hogy mehetsz el ezzel a balfékkel megint? - pattant föl helyéről Yongnam, a haját markolászva.

- Te hallod, lenyugodnál végre? - kérdeztem felháborodva. - Azt sem tudod, hogy miért találkozok vele.

- Ó bocsánat. Biztos, hogy most együtt mentek egy kis drogot kereskedni. - nevetett fel házsártosan.

- Most azonnal fogd be, te idióta. Azért találkozok vele, hogy megmondjam neki, hogy nekem ez a tempó túl gyors. Lassítani szeretnék. - próbáltam felvázolni neki az elképzelteket.

- Ne hazudj! - meregette a szemeit.

- Ahj, te nem vagy normális. - túrtam a hajamba.

- Az vagyok. Nem veszed észre, hogy vigyázunk rád? - váltott hangja lágyabb hangnembe.

- Yongnam, kérlek, bízz bennem! - sóhajtottam fel fájdalmasan.

- Hjaj... gyere ide. - tárta szét karjait, várva arra, hogy megölelem.

- Na még mit nem! - csíptem oldalba és elkezdtem kuncogni.

- Héééé! Nem utasítjuk el a sógort. - rántott ölelésébe, mire arrébb toltam az utolsó szó hallatán.

- S-sógór? - dadogtam értetlenül.

- Öööhm, úgy értem.. Mindegy, hagyjuk. - vakargatta a tarkóját idegesen. - Várjunk csak.. - pillantott órájára. - Neked menned is kell már. Siess! Nehogy elkéss! - veregetett vállba, majd lökött egyet rajtam indításképpen.

- De Yongnam.. - fordultam vissza.

- Nincs semmi de. Egy nő sohasem késik. - fordított meg tengelyem körül és előrefelé kezdett tolni. - Sziaaaaaaa.

- Hát.. szia. - motyogtam, majd saját magam is megindultam. Ahogy battyogtam ki a kávézóból, pár gondolat megfordult a fejemben. Ez furcsa volt. De nem is érdekes. Már csak egy dolog hajtott, mégpedig az, hogy minél előbb elérjem a kijelölt helyet ahol Jonginnal megbeszéltem a találkozót. Ahogy közeledtem a park felé, megpillantottam egy alakot, egy autóból kiszállni. Kócos haja koronázta fejét. Egy fekete farmernadrágot és egy fehér divatosabb inget viselt, ami csak úgy virított a rézbőrén. Nem hazudok, őrülten jól nézett ki. Amint megpillantott, egyből integetni kezdett, amit előszeretettel viszonyoztam. Középtempóban sétálni kezdett felém, egy széles mosoly kíséretében. Kai mosolya minden lépésemnél egyre szélesebb és szélesebb lett, szemei csak úgy csillogtak az izgatottságtól. Amint odaértem hozzá a fiú kezei közé vette arcomat, majd telt ajkait az enyémre szorította. Kezeim őrült gyorsasággal kerestek utat kettőnk között a fiú mellkasáig, majd megtámasztva vállait eltoltam magamtól. Lesütött szemekkel kémleltem elegáns cipőbe rejtett lábait, majd egy sóhaj kíséretében tekintetemet az arcára emeltem. Szemei értetlenül kémlelték arcomat, kezei újra arcomra vándoroltak, majd megnyugtatóan simogatni kezdték azt.
- Kai ez nekem... - motyogtam halkan. Hangom a vártnál is erőtlenebben csengett.

- Gyors. - fejezte be mondatomat a fiú, majd egy halk sóhajt elengedve ajkai közül, hátrébb lépett így teret adva nekem.

- Igen. - bólintottam párat, láttam arcán a csalódottságot, de ez pár másodperc múlva mosolyba ment át.

- Rendben akkor lassítok. - szemei kis holdacskákba szűkültek mosolya miatt. - Akkor visszaveszek kicsit, de nem adom fel. - mosolyogva lehajtotta a fejét, szégyenlősen beletúrta a hajába majd fel pillantott rám sűrű szempillái alól. Szívem szinte kihagyott egy ütemet mikor tekintetem találkozott fekete íriszeivel. Kisfiús mosolya elfelejtette velem Yongnam szavai. Hogy is lehetne Kai rossz ember? - Azért...megölelhetlek? - mélyesztette be gyengéden fogait alsó ajkába. Ajkaim mosolyra húzódtak, majd kezeimet széttárva léptem oda hozzá.

- Hát persze. - motyogtam mellkasába. Pólójának puha anyaga arcomnak préselődött, finom illata csiklandozta az orromat. Kezeit derekam köré fonva húzott közelebb magához, erős karjai biztonságot sugározva szorítottak magához. Arcát a hajamba temetve szuszogott a fülembe. Miért nem vagyok szerelmes Jonginba? Annyival egyszerűbb lenne minden...

- Nicole? - hallottam meg egy mély hangot a hátam mögül. Azonnal kizökkentett a gondolataimból. Éreztem, ahogy Kai megmerevedik ölelésemben. Izmai megfeszülnek tenyerem alatt. Fejemet lassan a hang irányába fordítva pillantottam rá látogatónkra. Tudtam, hogy ez a hang ismerős volt. Túl ismerős...