15. rész

Az oldalamon végigsikló puha kezek, gyengéd simogatása kizökkentett édes álmomból. Fáradtam mormoltam el szokásos még öt percemre vonatkozó könyörgésemet, majd a takaróm szegélyéhez nyúlva húztam fel azt egészen orromig. Nagyot szippantva a puha anyagból éreztem meg orromban azt az illatot, amit máris a legjobban imádtam. Mosoly kúszott ajkaimra, majd lassan megfordultam a derekamat ölelő karok között és alvótársam mellkasába temetve arcomat sóhajtottam fel.
- Mennem kell Nicole. Lassan felkelnek a szüleid, és ha apád itt talál, azt hiszem nekem végem. – puszilgatta homlokomat, majd vonakodva ugyan, de elengedte derekamat és felült. A köztünk keletkező résen beáramló hideg levegő hatására libabőr jelent meg fedetlen bőrömön. Megborzongva fúrtam fejem a párnába, majd lassan nyitogatva pilláimat szoktam meg a szemeimet bántó világosságot. Fejemet a fiú irányába billentve tekintettem fel rá, egyik kezemet felé nyújtva tettem tenyerem combjára. Yongguk mosolyogva hajolt le hozzám. Kezével fejem mellett megtámaszkodva préselte ajkait enyémekhez, majd lomhán mozgatva száját enyémen, vette birtokba ajkaimat. Pár perc elteltével homlokát enyémnek támasztotta, majd szemeimbe nézve végigsimított arcomon. - Az iskolában találkozunk. – motyogta. 
- Jó. – bólintottam párat fáradtan. Egy utolsó puszit lehet számra, majd az ablakhoz lépett. Kikerekedett szemekkel néztem, ahogy kimászik a párkányra és egy határozott mozdulattal leugrik onnan. Ijedten pattantam ki az ágyból és rohantam az ablakhoz, de mire odaértem már csak egy fekete, óriási terepjáróba beszálló alakját láthattam. Az autó lámpái villantak párat, majd a kocsi eltűnt látóteremből. Egy megkönnyebbül sóhaj szakadt fel ajkaim közül, majd álmosan visszadőlve az ágyra aludtam vissza még egy órára… korán volt még a felkeléshez.

Hihetetlen gyorsasággal szaladtam végig az iskola folyosóján. Már csak két perc volt a becsengetésig. Ismét tovább aludtam a kelleténél. Magamban bosszankodva szedtem a lábaimat a már ürességtől kongó folyosókon, azonban mikor az osztályomtól elválasztó folyosó sarkán befordultam beleütköztem valamibe… vagy valakibe. 
- Au. – szisszentem fel homlokomat tapogatva, majd lassan az előttem ácsorgó személyre tekintettem. Alig emeltem fel fejemet, hogy láthassam az arcát máris valaki száját érezhettem sajátomon. Kikerekedett szemekkel bámultam támadómra, de amint tudatosult bennem ki áll előttem azonnal megnyugodtam, tétlenkedés nélkül csókoltam vissza. Kezeimet nyaka köré fonva léptem hozzá közelebb, majd hogy ne kelljen annyira lehajolnia, lábujjhegyre emelkedve könnyítettem dolgán. Kezeit derekamra szorítva segített az állásban, hiszen pipiskedésem miatt elég ingataggá vált lényem. Yongguk fogai játékosan cirógatták végig alsó ajkamat, majd egyik kezét hajamba vezetve túrt tincseim közé. 
- Ne tedd tönkre a hajam. – suttogtam telt ajkaiba.
- Sajnálom, de nem tudtam neked ellenállni. – mormolta két puszi között. – Épp téged kerestelek mikor belém rohantál. – egy határozott mozdulattal billentett ki egyensúlyomból, magabiztosan lépet egyet oldalra és hátamat a falnak tolta. Kezeit fejem mellett megtámasztva zárta el az utat köztem és a külvilág között. Azonnal oldalára csúsztattam kezeimet és magamhoz húztam. Hozzám simuló teste nem segített a gondolkozásban, kezdtem elfelejteni, hogy egy iskola folyosóján vagyunk. Vadul kaptam ajkai után, amit egyáltalán nem ellenzett. Nyelvemmel végigszántva ajkain nyertem bebocsájtást szájába, majd nyelvét megkeresve mélyítettem el csókunkat. Kezeim szüntelenül oldalát simogatták, majd körmeimmel is végigrajzoltam ruhával fedett bőrét. Egy halk morgás hagyta el ajkait, kezeit derekamra csúsztatva megfordult velem, így ő támasztotta hátát a falnak. Egyik kezét hátamon tartotta, másikkal tarkómat támasztotta, míg csókunk egyre szenvedélyesebbé vált. Kezeim megindultak felfedezni mellkasát, mikor egy szűnni nem akaró csengés szétugrasztott minket. Zihálva léptem el a fiútól, majd gyorsan körülnéztem. Miután láttam, hogy senki sem volt tanúja reggeli köszönésünknek, a fiúra pillantva elmosolyodtam. Azonnal viszonozta gesztusomat, ajkai felfelé indultak majd hófehér fogait kivillantva rám vigyorgott.
- Menjünk. – nyújtottam ki felé kezemet mosolyogva. Pár másodpercig méregetett majd megvakarta tarkóját és megrázta fejét.
- Valamit a szekrényemben hagytam. – motyogta. – De te menj csak, én is mindjárt megyek. – hajolt hozzám, hogy megpusziljon majd futva elindult a folyosón. Mosolyogva néztem elhaladó alakját ameddig láthattam, majd mikor bekanyarodott a folyosón én is elindultam. Megigazítva hajamat és ruhámat léptem be az osztályterem ajtaján. Boldogan ballagtam helyemre majd előszedve a cuccaimat vártam a tanárra. Alig telt el pár perc a tanár érkezése után, Yongguk berontott az ajtón.
- Bang Yongguk. Késtél. – mormolta a tanár háttal állva az ajtónak. Nem látta ki lépett be rajta, mégis pontosan tudta ki az.
- Elnézést. – motyogta a fiú, majd becsukta az ajtót és a helye felé vette az irányt. Mosolyogva néztem fel rá mikor elhaladt mellettem, de legnagyobb meglepetésemre nem nézett felém. Unottan leült a helyére, majd kipakolt az asztalára. Állát megtámasztva kezeivel, bámulta az előtte ülő hátát. Értetlenül néztem rá egy darabig, de mivel egyszer sem nézett felém, így egy idő után feladtam. Számolva a perceket vártam a csengőre, hogy végre odamehessek hozzá így mikor meghallottam a várva várt jelzést azonnal felpattantam. Könyveimet a táskámba söpörve pakoltam el asztalomról, majd megfordulva tengelyem körül mentem volna oda a fiúhoz, de ő már nem volt a teremben. Egész nap próbáltam vele lenni, ha pár percre is de beszélni vele, azonban sehol sem találtam. Az órákra késve érkezett és midig gyorsabban ment ki a teremből, mit hogy én odaérem volna hozzá. Fáradtan pakoltam be szekrényemből a cuccaimat órák után, a folyosók már üresek voltak, mivel nem sok szerencsés diák élvezheti a töri tanár társaságát a 8. órában. Épp csuktam volna be szekrényem ajtaját, mikor valamit éreztem a derekamon végigsiklani, majd újra csak most felfelé. Ijedten fordultam meg, hogy szembe találjam magam látogatómmal, de amint tekintetem egy csokoládébarna szempárral találkozott azonnal megnyugodtam.
- Kint vártalak, de nem jöttél szóval be kellett érted jönnöm. – dünnyögte, majd kezeit derekam köré kulcsolva ölelt magához. Mosolyogta karoltam át nyakát és fúrtam bele arcom mellkasába. Egész nap erre vártam. – Eljönnek hozzám a többiek és úgy gondoltam, hogy te is jöhetnél. Ideje lenne nekik is elmondani, hogy együtt vagyunk. – motyogta a hajamba.
- Persze, hogy megyek. – néztem fel arcára. Tekintete az enyémet kereste, majd azonnal rabul ejtette azt. – Mikor indulunk?
- Mindjárt. – suttogta, majd lehajolt ajkaimhoz. Párnái gyengéden simogatták enyémeket pár percig, majd egy nagy cuppanással elvált ajkaimtól. Ujjainkat összekulcsolva fogta meg kezemet, majd az autójához sétáltunk. Kinyitotta előttem az ajtót, majd segített beszállni a hatalmasnak mondható kocsiba. Amint beültem az ülésre bekapcsoltam az övemet és megkapaszkodtam az ülés szegélyébe. Mikor a fiú beült mellém nevetve pillantott rám.
- Ne izgulj. – kuncogta. – Tudok vezetni. Nem lesz bajod, vigyázok rád. – hajolt át az én felemre, hogy egy puszit lehelhessen ajkaimra, majd beindította az autót. Pont, ahogy vártam, úgy száguldozott mintha üldöznének minket. Az egész utat az ülésbe préselve töltöttem, becsukott szemeimet csak akkor mertem kinyitni mikor már a házuk előtt parkoltunk. Azonnal kikapcsoltam maga és szinte feltépve az ajtót ugrottam ki az autóból. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel mikor talpaim szilárd talajt értek. Még élek.
- Na mi van? – pislogott rám Yongguk értetlenül.
- Veled. Ezzel. – mutogattam az autóra. – Soha többé nem megyek. Sehova. – jelentettem ki határozottan. A fiú mit sem törődve komolyságomon nevetve fogta meg a kezem és indult meg velem a ház irányába. Mivel nem ez volt első látogatásom, már nagyjából mindent tudtam, hogy hol van.
- Van itthon valaki? – pillantottam a fiúra, mikor beértünk az ajtón.
- Nem hinném. – vette le cipőjét. – Sziasztok. – kiabált fel az emeltre majd hallgatózni kezdett. Miután nem jött válasz biztosak lehettünk abban, hogy egyedül vagyunk a házban. Teljesen egyedül… Akaratlanul is eszembe jutott legutolsó látogatásom vége. A hideg is kirázott emlékeim hatására, szinte magamon éreztem a fiú érintését. Láthatóan Yongguknak is pont ez az alkalom jutott eszébe, ugyanis egy lépéssel megszüntette a köztünk lévő távolságot és egy kézzel leemelte a vállaimra nehézkedő táskámat. Amint kezét újra szabaddá tette, tarkómra csúsztatva tenyerét túrt bele hajamra. Keze derekamat simogatta, ameddig ajkai számat vették birtokba. Lassan tolta le vállaimról kabátomat, majd hagyta azt a földre hullani. Azonnal átkaroltam nyakát és nyelvemet szájába vezetve tettem szenvedélyesebbé csókunkat. Derekamon nyugvó keze a fenekemre siklott, majd gyengéden belemarkolt. Percekkel később másik keze követte ezt a példát azonban ez alkalommal lejjebb hajolva combomra helyezte tenyereit és egy határozott mozdulattal elemelt a földről. Csak akkor vettem észre, hogy már a szobájában vagyunk mikor hátam alatt megéreztem ágyneműjének puhaságát. Óvatosan feküdt lábaim közé, majd alkarjára támaszkodva hajolt le hozzám ismét. Már épp kezdem megfeledkezni Yonggukon kívül mindenről mikor megszólalt a csengő. A fiú elmormolt pár nem túl szép dolgot, majd egy utolsó puszit hintett ajkaimra. Lemászott rólam, majd kezét felém nyújtva felsegített az ágyról. Ujjainkat összekulcsolva mentünk az ajtóhoz, hogy beengedjük a többieket. Nagyot sóhajtottam majd a fiúra néztem. Mosolyogva nézett rám, majd hozzám fordulva megpuszilta homlokomat.
- Örülni fognak nekünk. – suttogta a bőrömbe.
- Biztos? – pillantottam rá bizonytalanul.
- Egészen biztos. – simított végig arcomon, majd kezét a kilincsre téve nyomta le az ezzel kitárva az ajtót látogatóink előtt. Nyeltem egy nagyot mikor az ajtó tovább nyílt ezzel felfedve engem, amint a fiú mellett ácsorgok. Félénken pillantottam fel a velem szembeálló fiúk tömegére.