13. rész

Feszülten pillantottam egyik irányból a másikba, miközben belekortyoltam gőzölgő kávémba. Órámra pillantva tudatosítottam magamban az újabb öt perc eltelését. Yongnam már negyed órája késik. Már épp emeltem volna fülemhez a telefonomat, amikor egy ismerős alatt lépdelt be látóterembe. Fekete farmerje és fehér V kivágású pólójának köszönhetően teljesen beleolvadt az őt körülvevő emberek csoportjába, mégis . magabiztos kisugárzása mágnesként vonzotta a fiúra mások figyelmét, azonban testvérével ellentétben ő nem használta ki ezt a helyzetet. Egy gyors mozdulattal körbenézett a hangulatos kávézó teraszán, majd mikor tekintetével megtalált azonnal felém vette az irányt. Mosolyogva húzta ki a velem szemben elhelyezett hófehérre festet széket majd lehuppant a kényelmes párnára.

- Szia Nicole. – villantotta meg hófehér fogait, mikor mosolyra húzta ajkait. – Mi a helyzet?

- Yongnam ne húzzuk az időt, kérlek. – pillantottam rá. Mosolya azonnal eltűnt arcáról, egy kisebb sóhaj hagyta el ajkait.

- Ha Yongguk megtudja, hogy bármit is elmondtam, kitekeri a nyakam, de rendben. – ujjaival idegesen dobolt az üveg asztalon. – Mit szeretnél tudni? – emelte fel a tekintetét a fekete üvegről. Arcán aggodalom ült.

- Mindent. – vágtam rá azonnal. Yongnam lassan álla alá támasztotta kezeit, tekintetével megkereste az enyémet, majd lassan taglalva a szavakat elkezdte. - Nicole mi… - harapta be telt alsó ajkait.

- Ti? – pislogtam rá értetlenül.

- Mi embercsempészek vagyunk. – suttogta halkan. Megfagyott bennem a levegő. Kitágult szemekkel meredtem a fiúra, percekig nem tértem magamhoz.

- Tessék? – hangom remegett a feszültségtől. Embercsempészek? Yongnam ajka megrándult, majd a fiú hirtelen hangos nevetésbe tört ki.

- Ha… ha láttad volna a saját arcodat. – vihogta. Könnyeit törölgetve kuncogott még egy darabig, majd egy nagy levegővétellel összeszedte magát.

- Utállak. – szűrtem a fogaim között. Megint átvert, és én megint hittem a baromságainak.

- Sajnálom, de ezt muszáj volt. – mikor látta, hogy nem értékelem a viccét, átnyúlt az asztal fölött és megsimogatta a fejemet. – Tényleg sajnálom. Nem akartalak megijeszteni…. szó sincs embercsempészetről. Mi drogban utazunk. – nézett rám komoly tekintettel.

- Befejezted? – csattantam fel. Hogy lehet mindenből viccet formálni. Már épp álltam volna fel, hogy otthagyjam mikor ujjait csuklóm köré kulcsolva megállított.

- Ne hagyj itt. – nézett rám nagy szemekkel, alsó ajkát is lebiggyesztette a hatásosabb alakítás érdekében. – Nem hazudok többet… Ígérem. – motyogta. Lassan ereszkedtem vissza a székbe. Keresztbe tettem kezeimet a mellkasom előtt, és szótlanul néztem a fiút. - Szóval. – köszörülte meg a torkát a fiú. – Hol is kezdjem? – pár percig csendben ült. Arcán látszott, hogy gondolkozik valamin, majd bólintott egyet és elkezdte. – Gondolom azt már észrevetted, hogy Yongguk nincs odáig Kaiért. Ez nem véletlen. Tudod mi régen jóban voltunk. Kai közénk tartozott, a mi bandánk része volt. – pillantott rám a fiú. - Csak aztán elárult minket. Yongguk óriásit csalódott benne, és azóta utálják egymást. Ennyi lenne. – mosolyodott el. – Na most már én is iszok valamit. – pillantott körbe a pincért keresve.

- Na nem. Nem érem be egy kétmondatos lényeg összefoglalással. – kezeimmel megtámasztva az államat közelebb hajoltam a fiúhoz. - Szóval ti egy banda vagytok. – gondolkoztam hangosan.

- Igen.

- És Kai elárult titeket.

- Igen.

- És ezért kölcsönösen utáljátok egymást.

- Igen.

- Neki is van bandája?

- Igen. Nem találkoztál még velük? - nézett rám kíváncsian.

- Yongnam én nem tudom, ki kivel van. – magyaráztam szemeimet forgatva.

- Tao, Kris, Chen és még sokan mások. Mond neked bármit valamelyik név?

- Taoval már találkoztam. – mondtam a fiúnak. – De nem volt vele semmi bajom. Visszafogott fiú, csak épp volt egy monoklija. – kuncogtam halkan.

- Aha, azt Daehyuntól szerezte. Megtámadta Daehyunt mikor ő hazafelé ment, és verekedés lett a vége… és én kihagytam egy ilyen alkalmat. – sóhajtott fel.

- Mi? Akkor Daehyun keze ezért van bekötve? –hirtelen összeálltak a dolgok a fejemben. Mintha egy kirakóssal játszanék, de a darabok sehogy sem passzolnak össze, míg valaki fel nem fedi előttem a játék kulcsát. Azonnal összeáll a kép, a kirakós darabjai azonnal illenek egymáshoz.

- Igen. – bólintott a fiú.

- Ha jól sejtem Yongguk és Kai a bandák vezérei. – hogy nem vettem eddig észre. Olyan látványosan utálják egymást és mind a ketten vezető személyiségek.

- Igen.

- Mennyire szoktak eldurvulni ezek a… harcok a bandák között? – alsó ajkamba harapva vártam a válaszát.

- Hát… kórház is lehet belőle. – motyogta a fiú. – Nem jó dolog Jonginnal jóba lenni, hacsak nem szeretnél kedvezményes áron anyaghoz jutni.

- Úgy érted…

- Igen. Ők ilyenekkel kereskednek. Ezért veszélyes velük lenni. Ki tudja, melyiknek van fegyvere. – suttogta fiú. Elborzadtam. Ha ez tényleg igaz, akkor mibe keveredtem én bele?

- Tudod Yongna... - megkezdett mondatomat telefonom csörgése fejezte be. Kikaptam zsebemből a készüléket, majd képernyőjére meredtem. A szokásos 'Kai' név villogott a felületén. - Fel kel vennem! - s amint kimondtam, a telefonom már a fülemnél termett. - S-szia Kai. - dadogtam. A velem szemben ülő fiú szemei kétszeresükre nőttek a név hallatán.

- Tedd le, tedd le! Ne beszélj vele, Nicole! Megőrültél? - suttogta erőteljesen és a kezéből azt a tipikus telefon szimbólumot formálva csapkodott az asztalra.

- Shhhhhh! - csapkodtam a mutatóujjamat a szám elé.

- Nicole, itt vagy? - tette föl szerényen a kérdést a fiú a vonal túloldaláról.

- Persze, igen. Ne haragudj. - ráztam meg kicsit a fejem, hogy visszatérjek az eredeti témához. - Csak azért hívlak, hogy tudunk-e ma találkozni? - taglalta.

- Ma? Találkozni? - válaszomra Yongnam még jobban elkezdett kalimpálni és tiltakozni. Csaknem kiesett a székből.

- Igen ma. Ha ráérsz akkor már most eléd megyek, csak mondd meg hol vagy. - hangjából leszűrhettem, hogy mosolygott.

- Nekem megfelel a mai nap. Gyere a nagy park elé. - mondtam gyorsan, nehogy Yongnam még jobban besózzon.

- Rendben, ott leszek egy fél óra múlva. - mondta Kai.

- Áhhh, Jesszusom! - csapott az előttem ülő az asztalra és fennhangon felkiáltott. Tudtam, hogy ez lesz a vége. - Nicole, el ne merj menni! - fenyegetően megrázta előttem mutató ujját. Már megvan, hogy Yongguk kitől örökölt ennyi mindent. Nem tudtam mit tenni Yongnammal. Egyszerűen nem akarta befogni a száját, így hát hirtelen ötlettől vezérelve közelebb rángattam tarkójánál fogva, hogy kezemmel befedjem a száját.

- Itt vagy, Nicole? - kérdezte Jongin, mire föleszméltem, hogy legalább már egy perce nem beszélek hozzá. Mire szólásra nyílt volna a szám, egy hatalmas tenyérrel találkoztak az ajkaim.

- Ipfgevn itpftt vafgypok. - próbáltam kinyögni párt szót Yongnam szorítása alól, miközben a kezével harcoltam.

- Hogy mondod? Minden rendben? - kérdezősködött a fiú a vonal túloldaláról. Amint e szavakat kimondta beszédpartnerem, én föladtam a Yongnammal folytatott harcot és felálltam az asztaltól, amit egy hatalmas csörömpölés követett, majd utólag a Bang srác felé fordulva eltátogtam még egy 'idióta'-t.

- Igen, persze. Ne haragudj, kérlek! - erőltettem egy csábos mosolyt ajkaimra, amit még ha nem is látott, de biztos érzékelte.

- Örülök neki. Akkor le is teszem, hisz úgy is nemsokára találkozunk. - köszönt el megszokottan kedvesen.

- Rendben. Szia!

- Szia. - mondta ki az utolsó szót, amit egy hangos sípolás követett, jelezvén, hogy megszakította a beszélgetést.

- Hogy mehetsz el ezzel a balfékkel megint? - pattant föl helyéről Yongnam, a haját markolászva.

- Te hallod, lenyugodnál végre? - kérdeztem felháborodva. - Azt sem tudod, hogy miért találkozok vele.

- Ó bocsánat. Biztos, hogy most együtt mentek egy kis drogot kereskedni. - nevetett fel házsártosan.

- Most azonnal fogd be, te idióta. Azért találkozok vele, hogy megmondjam neki, hogy nekem ez a tempó túl gyors. Lassítani szeretnék. - próbáltam felvázolni neki az elképzelteket.

- Ne hazudj! - meregette a szemeit.

- Ahj, te nem vagy normális. - túrtam a hajamba.

- Az vagyok. Nem veszed észre, hogy vigyázunk rád? - váltott hangja lágyabb hangnembe.

- Yongnam, kérlek, bízz bennem! - sóhajtottam fel fájdalmasan.

- Hjaj... gyere ide. - tárta szét karjait, várva arra, hogy megölelem.

- Na még mit nem! - csíptem oldalba és elkezdtem kuncogni.

- Héééé! Nem utasítjuk el a sógort. - rántott ölelésébe, mire arrébb toltam az utolsó szó hallatán.

- S-sógór? - dadogtam értetlenül.

- Öööhm, úgy értem.. Mindegy, hagyjuk. - vakargatta a tarkóját idegesen. - Várjunk csak.. - pillantott órájára. - Neked menned is kell már. Siess! Nehogy elkéss! - veregetett vállba, majd lökött egyet rajtam indításképpen.

- De Yongnam.. - fordultam vissza.

- Nincs semmi de. Egy nő sohasem késik. - fordított meg tengelyem körül és előrefelé kezdett tolni. - Sziaaaaaaa.

- Hát.. szia. - motyogtam, majd saját magam is megindultam. Ahogy battyogtam ki a kávézóból, pár gondolat megfordult a fejemben. Ez furcsa volt. De nem is érdekes. Már csak egy dolog hajtott, mégpedig az, hogy minél előbb elérjem a kijelölt helyet ahol Jonginnal megbeszéltem a találkozót. Ahogy közeledtem a park felé, megpillantottam egy alakot, egy autóból kiszállni. Kócos haja koronázta fejét. Egy fekete farmernadrágot és egy fehér divatosabb inget viselt, ami csak úgy virított a rézbőrén. Nem hazudok, őrülten jól nézett ki. Amint megpillantott, egyből integetni kezdett, amit előszeretettel viszonyoztam. Középtempóban sétálni kezdett felém, egy széles mosoly kíséretében. Kai mosolya minden lépésemnél egyre szélesebb és szélesebb lett, szemei csak úgy csillogtak az izgatottságtól. Amint odaértem hozzá a fiú kezei közé vette arcomat, majd telt ajkait az enyémre szorította. Kezeim őrült gyorsasággal kerestek utat kettőnk között a fiú mellkasáig, majd megtámasztva vállait eltoltam magamtól. Lesütött szemekkel kémleltem elegáns cipőbe rejtett lábait, majd egy sóhaj kíséretében tekintetemet az arcára emeltem. Szemei értetlenül kémlelték arcomat, kezei újra arcomra vándoroltak, majd megnyugtatóan simogatni kezdték azt.
- Kai ez nekem... - motyogtam halkan. Hangom a vártnál is erőtlenebben csengett.

- Gyors. - fejezte be mondatomat a fiú, majd egy halk sóhajt elengedve ajkai közül, hátrébb lépett így teret adva nekem.

- Igen. - bólintottam párat, láttam arcán a csalódottságot, de ez pár másodperc múlva mosolyba ment át.

- Rendben akkor lassítok. - szemei kis holdacskákba szűkültek mosolya miatt. - Akkor visszaveszek kicsit, de nem adom fel. - mosolyogva lehajtotta a fejét, szégyenlősen beletúrta a hajába majd fel pillantott rám sűrű szempillái alól. Szívem szinte kihagyott egy ütemet mikor tekintetem találkozott fekete íriszeivel. Kisfiús mosolya elfelejtette velem Yongnam szavai. Hogy is lehetne Kai rossz ember? - Azért...megölelhetlek? - mélyesztette be gyengéden fogait alsó ajkába. Ajkaim mosolyra húzódtak, majd kezeimet széttárva léptem oda hozzá.

- Hát persze. - motyogtam mellkasába. Pólójának puha anyaga arcomnak préselődött, finom illata csiklandozta az orromat. Kezeit derekam köré fonva húzott közelebb magához, erős karjai biztonságot sugározva szorítottak magához. Arcát a hajamba temetve szuszogott a fülembe. Miért nem vagyok szerelmes Jonginba? Annyival egyszerűbb lenne minden...

- Nicole? - hallottam meg egy mély hangot a hátam mögül. Azonnal kizökkentett a gondolataimból. Éreztem, ahogy Kai megmerevedik ölelésemben. Izmai megfeszülnek tenyerem alatt. Fejemet lassan a hang irányába fordítva pillantottam rá látogatónkra. Tudtam, hogy ez a hang ismerős volt. Túl ismerős...