Kikerekedett szemekkel figyeltem a tőlem nem messze ácsorgó fiút. Csokoládébarna íriszeit félig eltakarta sapkája, mégis pontosan láttam, hogy szikrákat szórnak szemei. Tekintetével dühösen pillantott hol rám, hol a még mindig engem ölelő fiúra, kinek karjai egyre szorosabban fonódtak derekam köré. Telt ajkai szinte egy vonallá szűkültek, minden arcvonása ridegséget árasztott. Kezeit ökölbe szorította oldala mellett, majd azokat maga elé emelve kiropogtatta ujjait. Ijesztő volt.
- Jongin. – szűrte fogai között.
- Szia Yongguk. – húzta féloldalas mosolyra ajkai a fiú. - Rég láttalak, már szinte hiányoztál. – hangjából áradó gúny még nekem is feltűnt. Nagyot nyelve próbáltam megbirkózni a torkomban keletkező gombóccal, ami úgy éreztem majd megfolyt. Kezeimet Kai mellkasának támasztva próbáltam meg eltolni magamtól a fiút, de mind hiába. Ő mereven állt előttem akár egy kőoszlop, ellenállva minden próbálkozásomnak. Értetlenül néztem fel arcára. Tekintetét nagy nehezen elszakította a másik fiú tekintetének fogságából, majd lenézve rám elmosolyodott.
- Jaj, ne haragudj Nicole. Nem vettem észre, hogy te itt próbálkozol. – mosolyodott el, majd enyhített karjai szorításán, míg végül kezei oldalamon végigsimítva, visszahullottak maga mellé.
- Semmi baj. – motyogtam halkan, a fiú arcát fürkészve. Láthatóan ideges volt. Nem telt el perc, hogy szeme ne villant volna az idősebbik fiú irányába.
- Már hogy ne lenne baj. – csattant fel Yongguk mögülem. Hangosodó hangjából tudtam, hogy közelebb jött. – Nem megmondtam, hogy ne találkozz vele? – ragadta meg a kezem és rántott magához.
- Yongguk ez fáj! – szisszentem fel, mire azonnal elengedte csuklómat. Idegesen dörzsöltem ujjainak helyét bőrömön mikor hangos nevetés csapta meg a füleimet. Kai felé tekintettem, aki látszólag jót mulatva méregetett minket.
- Nem vagy az apja. Azt csinál, amit akar, és azzal, akivel akar. – nézett a fiú szemeibe. Magabiztosságot sugárzó hangja csak tovább hergelte a fiút.
- De nem veled. – indult meg irányába Yongguk, elkapta ingének szegélyét majd nagyot taszított a fiún. Kai kissé megtántorodott, de amint visszatért egyensúlya nem tétlenkedve lendült a fiú felé.
- Elég! – ugrottam kettejük közé. Hátamat Jongin irányába fordítva néztem szembe Yonggukkal. – Nem fogtok most itt verekedni, nem, ha én itt vagyok. – erőltettem határozottságot félelemtől reszkető hangomba. Tekintetemmel a fiúét kerestem, aki nagyokat fújtatott egy darabig, majd kezem felé nyúlt.
- Gyere el innen Nicole. – suttogta gondterhelten. Szemei az enyémbe fúródva ejtették rabul tekintetem. – Gyere el velem.
- Nem akar veled lenni. – hallatszott a hátam mögül. A fiú mit sem törődve az imént elhangzottakkal fogta meg kezemet, majd húzott lassan magához. Elém lépve elállt az utat köztem és Kai között, de kezemet nem engedte el.
- Hagyd őt Jongin. – hangja komolyan csengett.
- Annyira szánalmas vagy Yongguk. – nevetett fel a fiú, majd megigazította összegyűrődött igét. – Nicole, amint tudsz, hívj. – pillantott rám a fiú válla felett. – Holnap látjuk egymást. – fordult meg tengelye körül majd eltűnt a park sötétjében. Percekig álltunk csendben, mozdulatlanul a fiúval. Kezemet fogva meredt a fák irányába, ahol az imént Kai eltűnt. Csak mos tűnt fel, hogy már besötétedett. Az imént még gyerekek vidám nevetésétől hangos parkot beborította a sötétség. A lámpák fénye alig talált utat magának a sűrűn sorakozó fák között kialakult kis réseken. A hideg szél fuvallatai csípték fedetlen bőrömet, testemet néha meg-megrázó remegés tudatta velem mennyire fázom. A fák leveleinek halk susogása kísérteties hangként járta be a már megüresedett parkot. Yongguk ujjait szorosabban fonta kezem köré így visszahúzta gondolataimból a valóságba. A fiú lassú léptekkel megfordult, majd egyre közelebb hajolva hozzám csökkentette a köztünk lévő távolságot. Meglepetten pislogtam a közeledő fiúra, aki egy hirtelen mozdulattal szabad kezét derekamra szorítva magához húzott, arcát nyakhajlatomba temetve ölelt magához. A levegő is tüdőmbe szorult hirtelen mozdulatától, amint felfogtam tettét apró mosoly kúszott ajkamra. Szívem azonnal, örült hajszába kezdett, vadul dobogott mellkasomban. Nem értettem miért van rám ilyen hatással a fiú, de tagadhatatlanul örültem közeledésének. Kezeimet lassan hátára simítva simogattam őt, hátha megnyugtatja, arcomat kissé oldalra fordítva szívtam be finom illatát. Kirázott a hideg közelsége miatt.
- Yonnguk? - pislogtam értetlenül ölelő karjai között. Nem értettem a cselekedetét.
- Annyira féltettelek. - suttogta hajamba. Kezei szorosabban öleltek, mintha sosem akarna elengedni. Percekig öleltük egymást szótlanul, majd engedett szorításán. Ujjait enyémekbe kulcsolva indult el. Hazafelé vettük az irányt, lassan sétálva a hangulatos utcákon. Értetlenül ballagtam a fiú mellett egy darabig majd mikor már nem bírtam kíváncsiságomnak ellenállni, lassítottam lépéseimen, végül megálltam. Ő is megtorpant, tekintetét a földre szegezte, majd egy sóhaj szakadt fel ajkai közül. Pillantását rám vezette, beszívva alsó ajkát fürkészte arcomat.
- Nicole én... - motyogta halkan.
- Megijesztesz. Yongguk. Sosem láttalak még ilyennek. - néztem a fiúra. - Baj van?
- Nem. - rázta meg a fejét.
- Akkor? - léptem hozzá közelebb, hogy rám nézzen.
- Én... - vett egy nagy levegőt. - Sosem éreztem még ilyet azelőtt. Soha.
- Milyet? - értetlenkedtem.
- Én szerelmes vagyok beléd. - mondta ki lassan, érthetően a szavakat közben szemeimbe nézve. Kezdeti határozatlansága teljesen megszűnt. Hitetlenkedve néztem a fiúra. Nem tudtam felfogni azt, ami elhagyta a száját.
- Tessék? - suttogtam. Lassan közelebb lépett hozzám, majd kezei közé vette arcomat. Kikerekedett szemekkel pislogtam rá, de nem mozdultam. Mikor látta, hogy nem tiltakozom, telt ajkait az enyémekre szorította. Érintése következtében pilláim elnehezülve csukódtak le, majd ajkaimat egy jóleső sóhaj hagyta el, ami megmosolyogtatta a fiút. Hátán pihenő kezeimet nyaka köré fonva simultam hozzá közelebb, míg viszonoztam csókját. Azonnal határozottabbá vált. Kezeit derekam köré vont magához közel, ajkai szüntelenül enyémeket simogatták. Hosszú percek telhettek el, mire levegő hiánya miatt elszakadt tőlem. Homlokát enyémnek támasztva zihált egy darabig, majd arcát hajamba fúrva ölelt magához.
- Sosem hittem volna, hogy pont te fogsz nekem ilyeneket mondani. - motyogtam mellkasába mosolyogva. – Nem voltál velem túl… barátságos a megismerkedésük óta. - suttogtam halkan. Szóval Zelonak igaza volt és Yongnam elszólása sem indokolatlan volt, mégsem értem, hogy ez hogy lehetséges. Yongguknak csak egy alkalomra kellettem…
- Tartanom kellett magamat a kemény bandavezér szerepemhez. Nem tehettem veled sem kivételt. - húzódott el kissé, hogy szemeimbe nézhessen. - Szóval ezért viselkedtél így. - emeltem arcához kezeimet. Gyengéden végigvezettem ujjaimat arcán, arcélén, mire fejét tenyerembe döntve nézett rám bűnbánóan.
- Sajnálom. - biggyesztette le alsó ajkát. Nevetve emelkedtem lábujjhegyre, hogy egy újabb csókban forrhassak össze a fiúval, ami azonnal elnyerte tetszését. Mosolyogva kapott ajkaim után ismét, mikor kellő közelségbe értem hozzá.
- Aludj ma velem. - suttogtam ajkaiba. Magamat is megleptem kijelentésemmel, ám már nem szívhattam vissza azt, ami elhagyta számat. Hogy lehet rám ilyen hatással…
- Nem hinném, hogy a szüleid örülnének neki. - dörmögte elhajolva tőlem. Arcomat simogatva nyugtatta le őrült sebességben dobogó szívemet.
– Nem kell tudniuk róla. - kacsintottam rá, majd kezét megfogva ismét elindultunk. - Majd az ablakon bemászol este. - pusziltam meg arcát a bejárati ajtónk előtt, majd mielőtt még reagálhatott volna beléptem az ajtón. - Szia Yongguk. - integettem neki, majd becsuktam az ajtót a ledöbbent arcú fiú orra előtt.
- Merre voltál? - hallottam meg apa hangját mögülem.
- Suli után Kaival találkoztam, utána pedig Yonggukkal tanultam. - hazudtam könnyedén. Nem szerettem hazudni a szüleimnek, de vannak dolgok, amiket egyszerűen nem kell megtudniuk. Elvégre, amiről nem tudnak, az nem fáj nekik.
- Örülök, hogy Jonginnel jóban vagytok. - mondta anya vacsora közben. Érdeklődő pillantással néztem fel rá tányéromról, ami folytatásra sarkallta. - Helyes fiú. - motyogta ábrándozva. - Meg persze kedves is...és illedelmes. - lelkendezett. - Ha jól hallottam táncol. Nem csavargással üti el a szabadidejét. - kuncogva hallgattam anya beszédét Kai tökéletességéről, viszont az utolsó mondatára nem számítottam. - Összeillenétek. - jelentette ki hirtelen. Az éppen lenyelt korty víz meghökkenésem következtében a rossz utat választotta torkomban, ezzel fulladás közeli állapotba sodorva engem. Köhögő rohamom végeztével csak egy mondatot tudtam kipréselni a számon.
- Megyek fürdeni és lefekszek. - motyogtam rekedten, mire csak nevetve bólintottak. Felballagva szobába azonnal az ablakhoz mentem és amilyen szélesre csak lehetett kinyitottam azt. Pizsamámnak használt pólómat megragadva vetetten be magam a fürdőszobába ahol vagy fél órát eltöltöttem. Arcomat törölgetve mentem vissza a szobámba, ahol lábammal belöktem az ajtót.
- Te aztán lassú vagy. - ütötte meg fülemet egy mély hang. Azonnal összerezzentem, majd a hang irányába kaptam a fejem. A kislámpám nem égett így teljes sötétség lepte el a szobát, nem látta ki a látogatóm.
- Yongguk? - suttogtam a szoba csöndjébe.
- Nem, a cukros bácsi. - kuncogott aranyosan, mire megnyugodtam. Mocorgást hallottam az ágyam felől, majd az éjjeli lámpa fénye világosságot adott a szobának. Yongguk mosolyogva ült az ágyam szélén. Egy szürke melegítőnadrág és egy fekete izompóló fedte testét. Kinyújtotta kezét felém, mire én kezeimből az eddig tartogatott ruháimat kiejtve léptem oda hozzá. Barna szemei végigfutottak az előtte ácsorgó lényemen, kezeit végigvezette fedetlen lábaimon, majd magához húzott. Lábaimat dereka két oldalára csúsztatva ültem ölébe, majd kezeimmel végigszántva puha haján vezettem ujjaim tarkójához. Alig érintettem hozzá ajkaimat övéihez máris számban éreztem nyelvét, ami enyémet keresve mélyítette el csókunkat. Yongguk hátrébb csúszott az ágyon, majd csókunkat meg nem szakítva fordult át velem. Gyengéden simogatta derekát átkulcsoló lábaimat, oldalamat. Halk cuppogások és sóhajaim töltötték be a szoba csendjét. Yongguk ajkai elszakadtak az enyémektől, majd még pár apró puszit elhintve párnáimon szakította meg csókunkat. Homlokát enyémnek támasztva zihált egy darabig, majd mellém dőlt. Alaposan betakargatott, figyelve arra nehogy egy porcikám is kilógjon a takaró alól.
- Aludj jól. - puszilta meg homlokomat, majd lekapcsolta a lámpát. Elhelyezkedett mellettem, majd kitárta karjait így hagyva, hogy közéjük feküdjek.
- Te is. - suttogtam nyakába, majd egy apró puszit leheltem puha bőrére. Karjait derekam köré fűzve ölelt magához, majd elégedetten felsóhajtott. Még percekig hallgattam egyenletes szuszogását, majd lehunytam szemeimet és hagytam, hogy elnyomjon az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése