23. rész

- Yongguk ébredj. – bökdöstem meg vállát immáron századjára. Telt ajkait összezárva cuppogott néhánya, majd kezeit szorosabbá fonva derekam körül húzott magához. Lomha mozdulattal oldalra fordult így gyakorlatilag rám feküdve aludt tovább. Derekára szorítva kezeimet próbáltam legurítani magamról, de próbálkozásom sikertelennek bizonyult. A fiú a legnagyobb nyugodtsággal aludt tovább.  – Bang Yongguk! – motyogtam fülébe. – Kelj fel. – nyöszörögtem. – Kilapítasz… - erőlködtem a kiszabadulással, még egy darabig majd egy megadó sóhaj szakad fel ajkaim közül. – Kelj fel, kelj fel, kelj fel… - mondogattam, de mindhiába, mintha egy süketnek beszélnék.  – Tegnap találkoztam Kaival. – mondtam ki hangosan, ami eddig bűntudatot keltett bennem. Tegnap este nem mondam el neki…

- Mi? – pattantak ki a szemei. Kezeire támaszkodva tolt el magát tőlem így szemeibe nézve kerekedett fölé.
- Hát ö.. –motyogtam zavarodottan.

- És ezt csak most mondod? – dühöngött azonnal.

- Látom egyből felébredtél… - mosolyogtam kínomban.

-Ne tereld a témát Nicole! – sújtotta rám szigorú tekintetét. – Mikor találkoztál vele?

- Tegnap iskola után… - motyogtam halkan.

- És hol?

- Az iskola előtt…

- A mi iskolánk előtt? – kerekedtek ki a szemei.  Aprókat bólintottam válasz gyanánt, mire ajkai azonnal egy vonallá szűkültek. – Mit akart az a… És te meg mégis miért csak most szólsz?

- Yongguk nyugodj meg kérlek. – fogtam kezeim közé az arcát. – Amint kiléptem az ajtón Tao jött velem szembe és vele volt Kai. Krisre vártak és valami találkozóra mentek, ha jól emlékszem…  De amilyen gyorsan csak tudtam eljöttem onnan…

- Ja hogy többen voltak. Ez egyre jobb. – lökte magát el az ágytól, majd felpattant és járkálni kezdett a szobában. – Találkozóra… - fújtatott, majd idegesen a hajába túrt. – Most már több mint biztos, hogy az iskolába is vannak emberei.

- Yongguk… - emeltem fel a takarót, majd kimásztam az ágyból. Lassan odasétáltam hozzá és átöleltem. Tenyerem alatt éreztem, ahogy szabálytalanul veszi a levegőt, nyakamon éreztem meleg leheletét.  – Nyugodj meg.
- Hogy nyugodnék már meg? – pufogott. – Így esély sincs rá, hogy felvállalhassuk, hogy együtt vagyunk.
- Kai nem olyan amilyennek gondolod…

- De igen Nicole. Neked fogalmad sincs róla, hogy milyen. – akadt ki. – Kerüld el. –tagolta a szavakat. – Jó messzire került el. Nem vehet rólunk tudomást.

- Kit érdekel, ha megtudja? – motyogtam pólójába.

- Engem! – fáradtan tekintettem fel arcára, tekintete szigorú volt, percek múlva sem lágyult el pillantása.

- Jó hagyjuk. Kár volt bármit is elmondanom. – engedtem el, majd cuccaimmal a kezemben a fürdőbe trappoltam. A megszokottnál lassabban készültem el az indulásra, percekig csak nézte alakomat a tükörben. Ez a reggeli dolog teljesen elvette a kedvem mindentől.
- Nicole? – halottam meg egy mély hangot az ajtón kívülről, majd halk kopogtatás hangja lengte be a fürdőt.
- Mindjárt megyek. – kötöttem fel copfba a hajamat, majd a masnimat megigazítva kinyitottam az ajtót. Megtorpanás nélkül mentem el a fiú mellett, aki azonnal kezem után nyúlt ezzel megállítva engem.

- Hé… – nyúlt állam alá, ezzel kényszerítve, hogy rá nézzek. – Sajnálom. – motyogta bűnbánóan. – Csak féltelek. – karolta át a derekam és szorosan maghoz húzott.
- Tudom… - dünnyögtem durcásan.

- Szeretlek. – hajolt le hozzám és egy gyengéd csókot lehelt ajkaimra.

- Én is téged. – fogtam meg a kezét. – Mehetünk? – mosolyogtam rá.

- Igen. – bólintott, majd felkapta a táskáját az enyémet pedig odanyújtotta nekem. – Majd az iskola előtt kiteszlek, és bent találkozunk. – puszilt homlokon és már indultunk is. Anyáék hamarabb elmentek így Yongguk nem óvatoskodott az elindulással. Kerék csikorgatva tolatott le a feljáróból, majd nekem időt sem adva az elhelyezkedésre máris az ülésbe préselt. Szinte megkönnyebbültem mikor a park előtt lelassított és kiszállhattam mellőle. Miután boldogan felfogtam, hogy ezt az utat is túléltem, lassan elindultam az iskolába. Épp beértem becsöngetés előtt így sietősen pakoltam le a könyveimet padtársam, Yongguk mellé. Éppen leültem mikor a tanár bejött az ajtón, így a padra támaszkodva toltam fel magam ismét állásba. Yongguk zsebre tett kezekkel támasztotta a padot mellettem, unottnak tűnő tekintetével a termet kémlelte, de észrevehetetlenül minden percben rám pillantott.
- Akkor a mai órán pármunkát csináltok. – szólalt meg Han tanárúr. – Minden párból egy ember vegyen ki egy mikroszkópot a szekrényből. Mozgás emberek! – kíváncsian Yonggukra pillantottam, aki alig láthatóan megrázta a fejét.

- Hajrá McCart. – ült le a székére, majd hátradőlve kényelembe helyezte magát. Szemeimet forgatva ballagtam el a szekrényhez, majd egy mikroszkópot magamhoz ragadva visszamentem a helyemre. Óvatosan letettem a törékeny tárgyat az asztalra, majd leültem a fiú mellé.

- Akkor a feladat az lesz, hogy az üvegcsékbe helyezett anyagokat kell a mikroszkóppal megfigyelnetek, majd a lehető legpontosabban lerajzolnotok azt, a házi az anyagok beazonosítása lesz. Jó munkát.

- Akkor akár kezdheted is. – toltam a fiú elé a mikroszkópot, majd a csipesszel lecsíptem az első anyagból egy darabot és két üveglap közé helyeztem. Nagy óvatossággal elhelyeztem az üveglapokat a mikroszkóp alatt, majd egy üres lapot és egy ceruzát raktam az asztalra a fiú elé. A fiú áthajolva az asztalon a könyvemért nyúlt, így arcunk pár centire került egymástól.

- Mondtam ma már, hogy mennyire gyönyörű vagy? – búgta mély hangján.

- Yongguk, így le fogunk bukni. – sziszegtem halkan. Lehunyta szemeit, majd hangosan felsóhajtott és visszadőlt a helyére. Lomhán a mikroszkóphoz hajolt, majd belenézett. Pár tollvonással lerajzolta, amit látott, majd elém tolta az eszközt és a lapot. Azonnal kicseréltem az anyagot, majd én is belenéztem. A lapot magam elé kapva akartam lerajzolni, amit láttam, de ekkor egy nem várt dolog várt rám a lapon.  Egy szó volt a kis rajz mellé írva. Elegáns betűkkel, Yongguk írásával. Szeretlek. Mosolyogva ráztam meg a fejem, majd lerajzoltam a látottakat.

- Én is téged. – suttogtam magam elé nem nézve a fiúra. Periférikus látásommal láttam, ahogy a fiú elmosolyodott, majd folytatta a feladatot.

- Yongguk? – fordult hátra Hyosung az előttünk lévő sorból.

- Mondjad. – emelte fel tekintetét a lapról a fiú.

- Pénteken házibulit tartok. – kacsintott rá a lány, majd fogsorát megvillantva mosolyodott el. – Gyere el.

- Hát nem is tudom…. – ásítozott feltűnően.

- Naaa… - nyúlt hátra a lány és a kezét a fiúéra tette. – Gyere el. – nyávogott. Próbáltam nemtörődömséget színlelni, de ez elég nehéz volt, úgy hogy az a lány Yongguk kezét fogta.

- De Hyosung nincs kedvem.

- Mivel tudnám meghozni a kedved? – harapott bele alsó ajkába a lány.

- Hát nem is tudom…

- Mi van veled Yongguk? – pislogott nagyokat a lány. – Régen benne voltál az ilyenekbe…

- Jó oké, majd meggondolom. – motyogta a fiú.

- Nagyszerű. – tapsikolt a lány, majd rám pillantott.

- Nicole te is gyere. És hozz fürdőruhát. A nemet nem fogadom el válasznak. – vetette oda ellentmondást nem tűrően, majd visszafordult.

- M..Mi? – pislogtam kikerekedett szemekkel.  – Bikinis buli? – értetlenkedtem.

- Jól fog állni a bikini McCart. Lehet, mégis elmegyek megnézni ahogy habfürdőzöl… - kacsintott rám Yongguk.

- Nem vagy vicces. – nyújtottam ki rá a nyelvemet.

- Várom a pénteket. – mosolygott önelégülten, majd karjaira támasztva homlokát leborult a padra. Fejét oldalra billentve pillantott rám, majd arcomat nézve bambult el.

- Otthon kell aludni. – kuncogtam a fiúra pillantva.

- Ezt mond a barátnőmnek. – húzta féloldalas mosolyra ajkait. – Nem hagy este aludni… A maradék energiámat is elveszi. – nyavalygott.

- Jaj te szegény. – biggyesztettem le az ajkaimat, majd suttogóra fogtam. – Majd Hyosung segít kilábalni a dologból. – kacsintottam a fiúra. Azonnal rám kapta a tekintetét, majd fogait megvillantva mosolyodott el.

- Csak nem féltékeny vagy? – suttogta.

- Én? – néztem rá hitetlenkedve. – Ugyan dehogy… Ne butáskodj… - hadartam.

- Hmmm… - dörmögött még mindig mosolyogva. – Komolyan?

- Hát persze. – kezdtem el hajam végét piszkálni.

- Hát jó. – kuncogott a fiú. – Hyosung. – szólt előre.

- Igen? – fordult hátra csillogó szemekkel a lány.

- Megyek pénteken. – mosolygott a lányra, majd a szemeibe nézett.

- Jaj reméltem, hogy jönni fogsz.  – Tudod, anyáék nincsenek itthon két hétig és üres lesz a szobám… - húzta el a száját. – Nem szeretek egyedül aludni…szóval ha van kedved, majd velem aludhatsz. – kacsintott a fiúra. Ha rám nézett volna, biztosan megijedt volna a pillantásomtól, amivel nézem őt. Tekintetemet a padra szegezve próbáltam nem odafigyelni a beszélgetésükre.

- Majd meglátom. – kuncogott a fiú.

- A lényeg hogy jössz. – lelkendezett tovább a lány. – Hozd a többieket is. – simított végig a fiú kezén, majd újra előrefordult.

- Hogyne. Miért is ne aludnál rögtön vele… - dünnyögtem.

- Mégis féltékeny vagy? – kuncogott, majd a pad alatt megkereste a kezem és összekulcsolta ujjainkat.

- Ne Yongguk, meglátják. – próbáltam elengedni a kezét, de nem engedte.

- Nem figyel senki. – motyogta, majd körbenézett az osztályban. Mikor látta, hogy mindenki vagy alszik, vagy a rajzokkal van elfoglalva tarkómra csúsztatta a kezét és egy pillanat alatt hozzám hajolt. Telt ajkait már másodpercre az enyémekre szorította, majd elengedett. Fejét újra lehajtva a padra nézett tovább, úgy hogy senki se lássa meg.
- Ugye Hyosung és közted… - motyogtam.

- Nincs semmi. – fejezte be a mondatomat azonnal.

- Láthatóan akar valamit. – húzta el a szám.

- Édes vagy amikor féltékenykedsz. – kuncogta.

- Ez nem vicces… - durcáztam csendben.

- Látod ilyen, amikor féltékeny az ember… - komolyodott el az arca. – Csak neked nincs rá okod.

- Már hogy ne lenne. – emeltem fel a szemöldököm. – Eleget hallottam ahhoz, hogy legyen rá okom.

- Ő már nagyon régóta ilyen. – pillantott a lányra. – De sosem történt köztünk több egy csóknál.

- Mi? – sziszegtem a lehető leghalkabban.

- Épp nem volt senkim. – vonta meg a vállát a fiú.

- Te meg ő? – mutogattam. – És ezt én miért csak most tudom meg?

- Ismerős a szituáció? – kacsintott rám.

- De azt a csókot én nem akartam. – fújtattam.

-  Én meg részeg voltam… majdnem ugyanaz.

- Csak egy csók. – nyugtatgattam magam. – Semmi több igaz? – pillantottam rá bizakodva.

- Hát vele nem. – gondolkozott látványosan.

- Mi?! – szisszentem fel.

- Baj van Nicole? – emelte rám tekintetét a tanár.

- Semmi tanárúr, csak… - hadartam. – Yonggukkal van egy kis ellentmondás az ábrázolásunkban, de megoldjuk. – mosolyogtam rá, mire bólintott párat és vissza is tért az iratai tanulmányozásához.  – Mi az hogy vele nem? – sziszegem a fiúra.

- Viccelem nyugi. – nevetgélt halkan.

- Ez nem vicces Yongguk. – biggyesztettem le az alsó ajakamat sértődötten.

- Ha láttad volna az arcod, annak tartanád. – kuncogott.

- És mégis kivel csináltál még ezt azt?

- Aj Nicole. Felejtsd el. – lágyult el a tekintete, amint rám nézett. – Régen volt.

- De engem érdekel…

- Nem fontos. A múlt az múlt. – motyogta.

- De…

- Semmi de. – mosolygott rám. – Egyébként Naeunnal, majdnem történt köztünk valami csak aztán mégse… - ráncolta össze a homlokát az emlékeibe mélyedve.

- Jesszus Yongguk. – tátottam el a szám. – Mégis hányadik vagyok a listán?

- Te az első és egyetlen vagy a listámon. – csücsörített telt ajkaival. Mikor látta, hogy nem értékelem a dolgot óvatosan átcsúsztatta kezét lábamra az asztal alatt és simogatni kezdte azt. – Szeretlek, nincs okod féltékenynek lenni..

- Hát persze… - dünnyögtem.

- Nicole McCart. – motyogta, mire rápillantottam. – Szeretlek. – tagolta lassan a szavakat. Csokoládébarna szemei az enyémeket keresve fürkészték pillantásom, majd rabul ejtve tekintetem nézett a szemembe.

- Én is téged. – sóhajtottam fel, majd gyorsan körbepillantottam a teremben. Mikor láttam, hogy senki sem figyel, gyorsan lehajoltam hozzá hogy egy újabb csókot lehelhessek ajkaira.