Idegesen méregettem sápadt alakomat a falra felakasztott
tükörben. A mosdókagylóra támaszkodva ácsorogtam a mosdóban immáron 15 perce, a
többi lány lassan kiszivárgott a helységből. Csak én maradtam itt. Lassan hideg vizet engedtem apró tenyereimbe
majd megmostam arcomat hátha ez némi felfrissülést nyújt ez után a fárasztó nap
után. Tompán hallottam az ajtó recsegő
nyílását és csukódását, de nem igazán érdekelt, az iskola után már nem sokan
lézengtek az épületben, biztosan csak a takarítónő jött a cuccaiért. Halkan
elkezdtem pakolni a mosdókagylóra kitett dolgaimat majd a táskámba gyűrtem
őket. Már épp indulni készültem, amikor egy erős kar megragadta derekamat és a
mosdókagylónak nyomott. Számat sikításra nyitottam azonban a támadóm gyorsabbnak
bizonyult, tenyerét a számra tapasztva tartotta bennem segélykérő kiáltásaimat.
- Shhh Nicole. Csak én vagyok az. –suttogta az idegen mély hangján a fülembe, amitől kirázott a hideg. Óvatosan elvette kezét a szám elől majd maga felé fordított, így láthattam, hogy kivel állok szemben.
- Te meg mi a francot keresel itt Yongguk? - förmedtem rá idegesen, rosszalló pillantásaim kíséretében. Ő rezzenéstelenül állt velem szemben, ajkait féloldalas mosolyra húzta majd a mosdókagylóba támaszkodott derekam két oldalán ezzel csökkentve köztünk a távolságot. Nyakkendője, mint mindig most is meglazítva lógott nyakába, hófehér ingjének felső gombjait ki gombolva hagyta, így szabadon hagyta kidolgozott mellkasának egy részét. Csokoládébarna pillantása szüntelenül az én tekintetemet keresve pásztázott, meleg lehelete csiklandozta ajkaimat.
- Kívánlak McCart… - búgta halkan majd hajamat a vállamról elsöpörve a nyakamhoz hajolt és gyengéden végigkarcolt fogaival érzékeny bőrömön.
- Ezt most azonnal fejezd be. – löktem el magamtól egy határozott mozdulattal majd felháborodva magamra kaptam a táskámat és az ajtó felé viharzottam. Pár lépést sem sikerült tennem, máris elkapta csuklómat és visszarántott. Egy koppanás jelezte fejemnek a falhoz csapódását, ahogy nekiszorított a hideg burkolatnak. Kezeimet a fejem fölött lefogva tette lehetetlenné a védekezésem.
- Jobban járnál, ha nem ellenkeznél. – nézett rám szúrós tekintettel majd szabad kezével az arcomat kezdte el simogatni. – Tegnap sem ellenkeztél, és azokból a hangokból ítélve, amiket kiadtál még élvezted is. – ajkai mosolyra húzódtak majd elengedte foglyul tartott kezeimet. Amint megéreztem, hogy szorítása enyhül nagy lendületet vettem és teljes erőmből pofon vágtam. A hirtelen jött ütéstől kissé hátratántorodott majd arcára tette kezét és kikerekedett szemekkel bámult rám.
- Ez meg ne próbált még egyszer! – kiáltottam rá idegesen majd az ajtó felé trappoltam.
- Ugyan már Niccole. Le se tagadhatod, hogy mennyire élvezted. – nevetett fel. Amint kimondtam a szavakat megtorpantam és felé fordultam.
- Legszívesebben hánynék tőled Yongguk. – ejtettem ki a szavakat tisztán, érthetően majd bevágtam az ajtót magam mögött. Még akkor sem tudtam teljesen lenyugtatni magam amikor a bejárati ajtó zárjával bajlódtam. Vettem pár mély levegőt majd lenyomtam a zárat és egy erőltetett mosollyal arcomon beléptem az ajtón.
- Anya, megjöttem… - kiáltottam be a konyhába, de meglepetésemre nem jött válasz. Benéztem a nappaliba és a fürdőbe is hátha fellelem anyámat azonban a ház üresnek mutatkozott. Gyomrom korása rántott ki a gondolkozásomból ezért táskám és cipőm elpakolása után a hűtő felé vettem az irányt. Amint odaértem egy kis cetlit találtam az ajtaján.
,,Nicole, elmentem bevásárolni. Este vendégek jönnek vacsorára. Úgy csináld a dolgaidat, hogy 6-ra kész legyél. Sietek haza.
Anya. „
- Vendégek? Hétköznap ugyan miért jönnek vendégek vacsorára… - motyogtam magamba miközben mohón lapátoltam a gőzölgő húslevest. Telefonomért nyúltam, hogy megnézzem, milyen nap van, hiszen az elmúlt időben eléggé összefolytak számomra a napok. Meglepetten tapasztaltam, hogy ma péntek van. Máris eltelt még egy hét. Így már nem tűnt olyan szürreálisnak, hogy miért ma várunk vendégeket, bár elképzelésem sincs, hogy szüleim kikkel tudtak máris ilyen szoros kapcsolatot kiépíteni.
Az egész délutánom a készülődéssel ment el, anya egy órával hazaérkezésem után betoppant az ajtón több zacskó élelmiszerrel és az óta is azok elkészítésén ügyködött. Én épp a tükör előtt ácsorogva vittem fel utolsó simításként egy kis pirosítót arcomra majd nagyokat cuppogva oszlattam el szájfényemet ajkaimon. Elégedetten pásztáztam végig alakomat a tükörben. A koptatott, testez simuló farmernadrág kiemelte lábam vékonyságát, még a pánt nélküli fekete csőtop erős kontrasztot adott szőke hajammal szemben. Sminkem tökéletesen mutatott rajtam, felhívta a figyelmet kék szemeimre. Annak ellenér, hogy semmi hibát nem találtam sem öltözékemben, sem sminkemben mégis éreztem, hogy valami hiányzik. Bevetettem magam a fürdőszobába és pár perc alatt loknikat varázsoltam hajamba. Elégedetten lépdeltem vissza a tükörhöz és néztem meg magam újra. Sokkal jobb volt így az összehatás. Szőke loknijaim lágyan omlottak vállamra majd folytatták útjukat egészen derekamig. Előre terelgettem tincseimet majd pár csattal a megfelelő helyre rögzítettem őket. Boldog mosollyal mentem le a konyhába hogy megmutassam magam szüleimnek, akik már a terítés utolsó simításait végezték, amint meghallották érkezésem felpillantottak a tökéletesen megterített asztalról és rám szegezték tekintetüket.
- Szóval ezért nem hallottuk a hangodat egész délután. – mosolygott rám apa majd elismerően bólintott párat. – Meg kell hagyni, jól áll ez a haj. – jött oda hozzám hogy gyengéden megtapogassa puha fürtjeimet.
- Akkor máris megérte az a tíz perc, amit rászántam. – nevettem el magam majd az asztal közepén heverő vörös szalvétakupac után nyúltam. Több-kevesebb sikerrel sikerült összehajtogatnom őket, majd óvatosan az evőeszközök alá helyeztem az anyagot. Meglepve vettem észre a megszokott evőeszközök mellé elhelyezett pálcikákat. Tehát koreai vendégeket várunk. Bár ennek elég egyértelműnek kellett volna lennie. Épphogy végeztem az utolsó evőeszköz helyretételéve máris csöngettek. Kíváncsian pillantottam fel a faliórára, aminek mutatói tudatosították bennem, hogy mennyire elrepült az idő és máris itt a vacsora ideje. Gyorsan anyám mellé szökdécseltem és kezeimet hátam mögött összekulcsolva vártam látogatóinkat. Apa az ajtóhoz sietett majd szélesre kitárta azt. Meglepetésemre nem egy csapat öltönybe öltözött idős férfi állt velem szemben, hanem egy háromtagú család. A férfinak rövidre nyírt haja még karakteresebbé tette sármos arcát. Mosolya miatt mandulavágású szemei holdacska alakban szűkültek össze. Hófehér fogai szinte világítottak a sötét verandán. Egy egyszerű fehér inget és egy fekete nadrágot viselt ami tökéletesen illet felesége fekete öltözékéhez. Az anyagát első ránézésre nem tudnám megmondani, talán néhol csipke lehetett. Lágy ívű nyakkivágása nem volt merész, így a ruha egy amolyan visszafogott megjelenést kölcsönzött viselőjének. Kissé hullámos haja lágyan omlott a vállaira néhol keresztezte kerekded arcát. Kedves mosolya barátságossá tette az egész kisugárzását. Szemei izgalomtól csillogtak. Amint tovább fürkésztem látogatóinkat szemem megakadt egy éppen engem pásztázó ébenfekete szempáron. A fiú amint észrevette, hogy figyelem féloldalas mosolyra húzta telt ajkait és oldalra billentette fejét, így homlokára lógó fekete haja arra az oldalra terelődött. Eszméletlen jóképű volt. A bőre a legtöbb koreaiéval ellentétben enyhén barna volt. Fekete V kivágású pólója szabadon hagyta mellkasának egy részét, aminek látványa miatt akaratlanul is kirázott a hideg. Szemei alatt található apró karikák csak még jobban felhívták a figyelmet gyönyörű tekintetére. Kezeit farmernadrágjának zsebében tartva, laza tartással állt egyik lábáról a másikra.
- Örülök, hogy végre megjöttetek. – zökkentett ki apám hangja a merengésemből. Kezet nyújtott a férfinak majd a nő felé fordult.
- Richard McCart. Örvendek. – hajolt meg, ahogy a koreai hagyományban szokás. A nő felnevetett majd megrázta kicsiny kezeit.
- Ugyan miattam ne hajoljon meg, mi vagyunk itt a vendégek szóval majd mi alkalmazkodunk a maguk szokásaihoz. – mosolyodott el kedvesen majd kezet nyújtott apának. - Kim Suneun. – rázta meg apa kezét. Apa megmosolyogta tettét majd felénk invitálta vendégeinket még ő a legfiatalabb felé fordult, azonban a beszélgetésükből már nem hallottam semmit, hiszen addigra a házaspár odaért hozzánk.
- Elisabeth, nagyon csinos vagy ma. – dicsérte meg a férfi anyámat miközben két baráti puszit adtak egymásnak. Lassan a férfire emeltem tekintetem, aki mosolyogva odalépett hozzám.
- Biztosan te vagy Nicole. Apád már nagyon sokat mesélt rólad. – mosolygott rám miközben velem is kezet fogott. Meg kell hagyni kedves tőlük, hogy nem várják el a hajlongást. - Kim Taehyun vagyok.
- Örülök, hogy megismerhetem. – ráztam meg határozottan felém nyújtott kezét majd felfogtam, amit az előbb mondott. – Apa mesélt rólam? Te jó ég. Remélem nem mondott semmi rosszat. –kerekedek ki a szemeim.
- Nem, nem. –nevette el magát Taehyun. – Csak jókat hallok rólad. Egy szorgalmas és gyönyörű lányról mesélt Richard, és ahogy látom semmiben sem hazudott. – mosolygott rám majd anyámat követve a konyhába ment. Ahogy ellépett előlem felesége azonnal helyettesítette őt.
- Kim Suneun vagyok. Örülök, hogy végre megismerhetlek Nicole. – adott két puszit arcomra.
- Én is örvendek. – mosolyogtam rá kedvesen.
- Igaza volt apádnak, tényleg gyönyörű egy teremtés vagy. És milyen szépek a szemeid. – hajolt arcomhoz egész közel, amitől kissé zavarba jöttem.
- Anya, kérlek. Ne égess le minket. – hallottam meg egy mély hangot mellőlem. Azonnal odakaptam a fejem így ismét megpillantottam azokat a gyönyörű fekete szemeket.
- Én nem égetek le senkit. – háborodott fel kissé a nő majd elnevette magát. – De te sem tagadhatod le hogy Nicolenak gyönyörűek a szemei.
- Az egész lány gyönyörű szóval erről nem fogok vitát nyitni. –nézett az anyjára komoly tekintettel majd mosolyra húzta ajkait és felém fordult. Összeszűkült szemmel méregetett egy darabig majd az eddiginél szélesebben mosolyogva kivillantotta hófehér fogait. Kezét felém nyújtva lépett hozzám közelebb.
- Kim Jongin. - nézett a szemembe egy féloldalas mosoly kíséretében.
- Shhh Nicole. Csak én vagyok az. –suttogta az idegen mély hangján a fülembe, amitől kirázott a hideg. Óvatosan elvette kezét a szám elől majd maga felé fordított, így láthattam, hogy kivel állok szemben.
- Te meg mi a francot keresel itt Yongguk? - förmedtem rá idegesen, rosszalló pillantásaim kíséretében. Ő rezzenéstelenül állt velem szemben, ajkait féloldalas mosolyra húzta majd a mosdókagylóba támaszkodott derekam két oldalán ezzel csökkentve köztünk a távolságot. Nyakkendője, mint mindig most is meglazítva lógott nyakába, hófehér ingjének felső gombjait ki gombolva hagyta, így szabadon hagyta kidolgozott mellkasának egy részét. Csokoládébarna pillantása szüntelenül az én tekintetemet keresve pásztázott, meleg lehelete csiklandozta ajkaimat.
- Kívánlak McCart… - búgta halkan majd hajamat a vállamról elsöpörve a nyakamhoz hajolt és gyengéden végigkarcolt fogaival érzékeny bőrömön.
- Ezt most azonnal fejezd be. – löktem el magamtól egy határozott mozdulattal majd felháborodva magamra kaptam a táskámat és az ajtó felé viharzottam. Pár lépést sem sikerült tennem, máris elkapta csuklómat és visszarántott. Egy koppanás jelezte fejemnek a falhoz csapódását, ahogy nekiszorított a hideg burkolatnak. Kezeimet a fejem fölött lefogva tette lehetetlenné a védekezésem.
- Jobban járnál, ha nem ellenkeznél. – nézett rám szúrós tekintettel majd szabad kezével az arcomat kezdte el simogatni. – Tegnap sem ellenkeztél, és azokból a hangokból ítélve, amiket kiadtál még élvezted is. – ajkai mosolyra húzódtak majd elengedte foglyul tartott kezeimet. Amint megéreztem, hogy szorítása enyhül nagy lendületet vettem és teljes erőmből pofon vágtam. A hirtelen jött ütéstől kissé hátratántorodott majd arcára tette kezét és kikerekedett szemekkel bámult rám.
- Ez meg ne próbált még egyszer! – kiáltottam rá idegesen majd az ajtó felé trappoltam.
- Ugyan már Niccole. Le se tagadhatod, hogy mennyire élvezted. – nevetett fel. Amint kimondtam a szavakat megtorpantam és felé fordultam.
- Legszívesebben hánynék tőled Yongguk. – ejtettem ki a szavakat tisztán, érthetően majd bevágtam az ajtót magam mögött. Még akkor sem tudtam teljesen lenyugtatni magam amikor a bejárati ajtó zárjával bajlódtam. Vettem pár mély levegőt majd lenyomtam a zárat és egy erőltetett mosollyal arcomon beléptem az ajtón.
- Anya, megjöttem… - kiáltottam be a konyhába, de meglepetésemre nem jött válasz. Benéztem a nappaliba és a fürdőbe is hátha fellelem anyámat azonban a ház üresnek mutatkozott. Gyomrom korása rántott ki a gondolkozásomból ezért táskám és cipőm elpakolása után a hűtő felé vettem az irányt. Amint odaértem egy kis cetlit találtam az ajtaján.
,,Nicole, elmentem bevásárolni. Este vendégek jönnek vacsorára. Úgy csináld a dolgaidat, hogy 6-ra kész legyél. Sietek haza.
Anya. „
- Vendégek? Hétköznap ugyan miért jönnek vendégek vacsorára… - motyogtam magamba miközben mohón lapátoltam a gőzölgő húslevest. Telefonomért nyúltam, hogy megnézzem, milyen nap van, hiszen az elmúlt időben eléggé összefolytak számomra a napok. Meglepetten tapasztaltam, hogy ma péntek van. Máris eltelt még egy hét. Így már nem tűnt olyan szürreálisnak, hogy miért ma várunk vendégeket, bár elképzelésem sincs, hogy szüleim kikkel tudtak máris ilyen szoros kapcsolatot kiépíteni.
Az egész délutánom a készülődéssel ment el, anya egy órával hazaérkezésem után betoppant az ajtón több zacskó élelmiszerrel és az óta is azok elkészítésén ügyködött. Én épp a tükör előtt ácsorogva vittem fel utolsó simításként egy kis pirosítót arcomra majd nagyokat cuppogva oszlattam el szájfényemet ajkaimon. Elégedetten pásztáztam végig alakomat a tükörben. A koptatott, testez simuló farmernadrág kiemelte lábam vékonyságát, még a pánt nélküli fekete csőtop erős kontrasztot adott szőke hajammal szemben. Sminkem tökéletesen mutatott rajtam, felhívta a figyelmet kék szemeimre. Annak ellenér, hogy semmi hibát nem találtam sem öltözékemben, sem sminkemben mégis éreztem, hogy valami hiányzik. Bevetettem magam a fürdőszobába és pár perc alatt loknikat varázsoltam hajamba. Elégedetten lépdeltem vissza a tükörhöz és néztem meg magam újra. Sokkal jobb volt így az összehatás. Szőke loknijaim lágyan omlottak vállamra majd folytatták útjukat egészen derekamig. Előre terelgettem tincseimet majd pár csattal a megfelelő helyre rögzítettem őket. Boldog mosollyal mentem le a konyhába hogy megmutassam magam szüleimnek, akik már a terítés utolsó simításait végezték, amint meghallották érkezésem felpillantottak a tökéletesen megterített asztalról és rám szegezték tekintetüket.
- Szóval ezért nem hallottuk a hangodat egész délután. – mosolygott rám apa majd elismerően bólintott párat. – Meg kell hagyni, jól áll ez a haj. – jött oda hozzám hogy gyengéden megtapogassa puha fürtjeimet.
- Akkor máris megérte az a tíz perc, amit rászántam. – nevettem el magam majd az asztal közepén heverő vörös szalvétakupac után nyúltam. Több-kevesebb sikerrel sikerült összehajtogatnom őket, majd óvatosan az evőeszközök alá helyeztem az anyagot. Meglepve vettem észre a megszokott evőeszközök mellé elhelyezett pálcikákat. Tehát koreai vendégeket várunk. Bár ennek elég egyértelműnek kellett volna lennie. Épphogy végeztem az utolsó evőeszköz helyretételéve máris csöngettek. Kíváncsian pillantottam fel a faliórára, aminek mutatói tudatosították bennem, hogy mennyire elrepült az idő és máris itt a vacsora ideje. Gyorsan anyám mellé szökdécseltem és kezeimet hátam mögött összekulcsolva vártam látogatóinkat. Apa az ajtóhoz sietett majd szélesre kitárta azt. Meglepetésemre nem egy csapat öltönybe öltözött idős férfi állt velem szemben, hanem egy háromtagú család. A férfinak rövidre nyírt haja még karakteresebbé tette sármos arcát. Mosolya miatt mandulavágású szemei holdacska alakban szűkültek össze. Hófehér fogai szinte világítottak a sötét verandán. Egy egyszerű fehér inget és egy fekete nadrágot viselt ami tökéletesen illet felesége fekete öltözékéhez. Az anyagát első ránézésre nem tudnám megmondani, talán néhol csipke lehetett. Lágy ívű nyakkivágása nem volt merész, így a ruha egy amolyan visszafogott megjelenést kölcsönzött viselőjének. Kissé hullámos haja lágyan omlott a vállaira néhol keresztezte kerekded arcát. Kedves mosolya barátságossá tette az egész kisugárzását. Szemei izgalomtól csillogtak. Amint tovább fürkésztem látogatóinkat szemem megakadt egy éppen engem pásztázó ébenfekete szempáron. A fiú amint észrevette, hogy figyelem féloldalas mosolyra húzta telt ajkait és oldalra billentette fejét, így homlokára lógó fekete haja arra az oldalra terelődött. Eszméletlen jóképű volt. A bőre a legtöbb koreaiéval ellentétben enyhén barna volt. Fekete V kivágású pólója szabadon hagyta mellkasának egy részét, aminek látványa miatt akaratlanul is kirázott a hideg. Szemei alatt található apró karikák csak még jobban felhívták a figyelmet gyönyörű tekintetére. Kezeit farmernadrágjának zsebében tartva, laza tartással állt egyik lábáról a másikra.
- Örülök, hogy végre megjöttetek. – zökkentett ki apám hangja a merengésemből. Kezet nyújtott a férfinak majd a nő felé fordult.
- Richard McCart. Örvendek. – hajolt meg, ahogy a koreai hagyományban szokás. A nő felnevetett majd megrázta kicsiny kezeit.
- Ugyan miattam ne hajoljon meg, mi vagyunk itt a vendégek szóval majd mi alkalmazkodunk a maguk szokásaihoz. – mosolyodott el kedvesen majd kezet nyújtott apának. - Kim Suneun. – rázta meg apa kezét. Apa megmosolyogta tettét majd felénk invitálta vendégeinket még ő a legfiatalabb felé fordult, azonban a beszélgetésükből már nem hallottam semmit, hiszen addigra a házaspár odaért hozzánk.
- Elisabeth, nagyon csinos vagy ma. – dicsérte meg a férfi anyámat miközben két baráti puszit adtak egymásnak. Lassan a férfire emeltem tekintetem, aki mosolyogva odalépett hozzám.
- Biztosan te vagy Nicole. Apád már nagyon sokat mesélt rólad. – mosolygott rám miközben velem is kezet fogott. Meg kell hagyni kedves tőlük, hogy nem várják el a hajlongást. - Kim Taehyun vagyok.
- Örülök, hogy megismerhetem. – ráztam meg határozottan felém nyújtott kezét majd felfogtam, amit az előbb mondott. – Apa mesélt rólam? Te jó ég. Remélem nem mondott semmi rosszat. –kerekedek ki a szemeim.
- Nem, nem. –nevette el magát Taehyun. – Csak jókat hallok rólad. Egy szorgalmas és gyönyörű lányról mesélt Richard, és ahogy látom semmiben sem hazudott. – mosolygott rám majd anyámat követve a konyhába ment. Ahogy ellépett előlem felesége azonnal helyettesítette őt.
- Kim Suneun vagyok. Örülök, hogy végre megismerhetlek Nicole. – adott két puszit arcomra.
- Én is örvendek. – mosolyogtam rá kedvesen.
- Igaza volt apádnak, tényleg gyönyörű egy teremtés vagy. És milyen szépek a szemeid. – hajolt arcomhoz egész közel, amitől kissé zavarba jöttem.
- Anya, kérlek. Ne égess le minket. – hallottam meg egy mély hangot mellőlem. Azonnal odakaptam a fejem így ismét megpillantottam azokat a gyönyörű fekete szemeket.
- Én nem égetek le senkit. – háborodott fel kissé a nő majd elnevette magát. – De te sem tagadhatod le hogy Nicolenak gyönyörűek a szemei.
- Az egész lány gyönyörű szóval erről nem fogok vitát nyitni. –nézett az anyjára komoly tekintettel majd mosolyra húzta ajkait és felém fordult. Összeszűkült szemmel méregetett egy darabig majd az eddiginél szélesebben mosolyogva kivillantotta hófehér fogait. Kezét felém nyújtva lépett hozzám közelebb.
- Kim Jongin. - nézett a szemembe egy féloldalas mosoly kíséretében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése