16. rész

Bizonytalanul tekintettem fel a teraszon ácsorgó fiúk ismerős arcára. Pár pillanatig mindegyikük arcán látható volt a meglepettség, de megkönnyebbülésemre ez bíztató mosolyba ment át.
- Na végre már. – sóhajtott fel Daehyun, majd a mellettem álló fiú vállát megveregetve elment mellettünk. Ledobta a táskáját és a konyha felé vette az irányt. A fiú példáját követve a legtöbben bevonultak a házba, és céltudatosan megtámadták a hütőt. Mikor a fiúk nagy része már a házban volt, csak Zelo és Yongnam maradt hátra a betolongó tömegből. A fiatal fiú arcára kiülő öröm egy szempillantás alatt elfeledtette velem korábbi aggodalmamat és az én arcomra is mosolyt csalt.
- Örülök, hogy végre elmondtad neki Yongguk. – nézett a fiúra. – El s hiszed milyen nehéz volt titokban tartani. Sokszor majdnem elmondtam neki. Csak úgy kicsúszott a számon pár dolog. Aztán kimagyarázni magamat…na az nem volt könnyű. És-
- Zelo nyugi. – nevetett fel Yongnam. Kezét a fiú vállára téve zökkentette ki a megkezdett monológjából, majd kezeit a hátára tapasztva tolta be az ajtón. – Be nem áll a szája. – pillantott testvérére mikor elment mellettünk.
- Te is tudod milyen, hiperaktív. – forgatta meg szemeit Yongguk, majd becsukta az ajtót.
Mikor a hátra maradt két fiú is hallótávolságon kívülre ért, azonnal a fiú felé fordultam.
- Ilyen sokan leszünk? – pillantottam fel rá kétségbeesetten. – A legtöbb emberről azt sem tudom, hogy kicsodák. – néztem a konyha irányába. A helységben vagy tizenöt fiú próbált helyet túrni a tányérjuknak. Ki az asztalnál, ki a konyhapultnál ácsorgott, habzsolva a szendvicseket. – Azt hittem csak a többiek lesznek itt. – vezettem vissza tekintetemet a fiúra. Mosolyogva fonta karjait keresztbe a mellkasa előtt, majd nekidőlt a falnak.
- Nem tudtam, hogy ilyen szégyenlős vagy ismeretlen társaságban. –kuncogta.
- Nem vagyok csak… - haraptam bele alsó ajkaimba zavaromban.
- Akkor mi a baj? – vonta fel szemöldökét Yongguk.
- Én vagyok itt az egyedüli lány. – nyávogtam. – Össze vagyok zárva egy tucat fiúval. Még jó, hogy nem ugrálok be közéjük egyből lepacsizni….
- Ahogy ismerlek, nem esik gondodra szóba állni a fiúkkal. – húzta ajkait féloldalas mosolyra. – Csak alkalmazd a technikát, amit nálam vagy Kainál használtál és imádni fognak. – kacsintott rám.
- Nem vagy vicces ezt most megsúgom. – dünnyögtem.
- Nem is viccnek szántam. – nézett szemeimbe. Fekete íriszei az enyémbe fúródva ejtettek rabul.
- Akkor meg azt szeretnéd, ha olyan jóba lennék velük, mint mondjuk veled, vagy mint Jonginnel? – vontam kérdőre. Nem tetszett, hogy nem vesz komolyan.
- Hmmm… - engedte le karjait maga mellé. Ellökte magát a faltól, majd egy lépéssel megszüntette kötünk a távolságot. Arcomat kezei közé fogta, míg tovább lépkedve tolt neki a falnak. Kezeimet az alkarjára téve pillantottam fel arcára. Közel hajolva nézett szemeimbe, meleg lehelete súrolta ajakaimat. – Van különbség a jóban vagyok valakivel és az együtt vagyok valakivel között kedves Nicole McCart. Valamint remélem a kapcsolatoddal velem és a Jonginel való kapcsolatod között is van különbség. – morogta az utolsó szavakat. – Eleget féltékenykedtem eddig is, most már azt akarom, hogy csak én legyek számodra. – lejjebb hajolva ajkait az enyémekhez érintette. – Csak az enyém. – suttogta párnái közé.
- Csak a tiéd. – motyogtam a szavat, majd pilláimat lehunyva adtam át magam a csókjának. Percek telhettek el mikor valaki megzavart minket. Egy határozott köhintés csendült fel az előtérben, mire mindketten elszakadtunk a másiktól.
- Nem akarok zavarni. Csak annyit akartam… – kezdett bele Himchan a magyarázásba. Tarkóját vakargatta a kellemetlen helyzet miatt. -… hogy rendelek pizzát, de nem tudom, mennyien jönnek még. – nézett Yonggukra. Még jönnek? Mi lesz itt te jó ég…
- Nem jön más. A többieket ráállítottam a megfigyelésre.
- Milyen megfigyelésre? – kerekedtek ki a szőke fiú szemei. Yongguk nem szólt semmit csak meredt a fiúra percekig. – Jaaaa, hogy a megfigyelésre. – csapott homlokára a fiú, majd zavarodottan nevetgélni kezdett.
- Milyen megfigyelés?- tekintettem hol Yongukra, hol Himchanra.
- Semmi, semmi. Nem fontos. – mosolygott rám Yongguk, majd Himchan felé pillantott. – Akkor szerintem, ha huszonöt pizzát rendelsz, azzal csak jóllakik mindenki, mert gondolom a hűtőt már kiettétek. – a szőke fiú csak elmosolyodott, majd telefonját a füléhez emelve arrébbállt. Épp csak szólásra nyitottam volna a számat, hogy kiszedjem a fiúból ezt a megfigyelés dolgot, amikor valaki hangosan caplatva rontott nekünk.
- Bocs, de most el kell rabolnom Yonggukot. – ragadta meg a fiú kezét, akit azonnal kihúzott a teraszra. Pár percig vártam rájuk, majd feladtam ezt a dolgot. Előbb utóbb úgy is oda kell mennem a többiekhez. A tükörbe nézve megigazítottam a hajamat, majd lassú léptekkel mentem a konyhába. A hangos ricsajban, ami fogadott, meghallottam egy ismerős hangot. Yongnam hangját. Azonnal felé siettem azonban mikor észrevettem, hogy épp pár olyan fiúval beszélget, akiket nem ismerek közel voltam ahhoz, hogy inkább visszaforduljak és visszamenjek eredeti helyemre. Azonban mielőtt még lassítani tudtam volna lépteimen, a fiú észrevett.
- Nicole! Gyere ide. – mosolygott rám, majd pár lépést arrébb lépve helyet adott nekem a kialakult körben.
- Sziasztok. – mosolyogtam az engem méregető fiúkra.
- Szia. – jött az egyhangú válasz szinte egyszerre.
- Jimin vagyok. – nyújtotta felém a kezét egyikük.
- Nicole. - viszonoztam köszönését boldogan.
- Te tényleg nagyon szép vagy. – kacsintott rám a fiú amitől azonnal zavarba jöttem.
- Jimin csak óvatosan. – kuncogott Yongnam, majd kezét vállamra helyezve karolt át. – Yongguk barátnője.
- Jó ez már akkor leesett, amikor egymás kezét fogták. – forgatta meg a szemeit a fiú. – De ha bármikor is szükséged van valakire, hozzám jöhetsz. – kacsintott rám. Hitetlenkedve néztem a fiúra, most ha ez az, amire gondolok… – Viccelek amúgy. – nevetett fel. – Engem nem kell mindig komolyan venni. Nem úgy, tényleg meghallgatlak bármikor, de eszemben sincs elszedni Yongguktól. Bár ugye tudjuk, hogy bármikor megtehetném…
- Hát hogyne. – nevettem el magam én is. – Látom nem véletlen vagytok Yongnammel barátok.
- Nem is értem miért mondod. – kuncogott mellettem a fiú, majd megbökte az oldalamat, ami egy kisebb sikítást csalt ki belőlem. – Csak nem csikis a királylányunk? – csillant fel Yongnam szeme.
- Ne. Ezt most felejtsd el. – bújtam ki karja alól és kezdtem hátrálni előle. Ő lassú léptekkel közeledett felém, arcán gonosz mosoly ékeskedett. – Yongnam ne. Hallod. – hadartam. Kezeimet magam elé téve próbáltam magamtól távol tartani. Egyre csak hátráltam a fiú elől mikor hátam valaminek neki ütközött. Amint beleütköztem az akadályba, azonnal két kéz ragadta meg a vállaimat.
- Buu. – hallottam meg egy dörmögő hangot fülemben. Ha nem lenne ennyi ember a szobában most biztos felsikítottam volna, de így csak testem egy kisebb összerándulása jelezte ijedségemet. A mögöttem álló személy reakcióm láttán nevetésbe tört ki, mély hangja bezengte a szobát. Yongguk te áruló… Vállaimról keze derekamra csúszott le, majd mega felé fordítva ölelt meg. Arcát nyakamba fúrva kuncogott még egy darabig, majd egy apró puszit lehelt arcomra és elengedett.
- Látom azért mégsem vagy olyan elveszett. – mosolygott rám, majd kezemet megfogva mutatott be mindenkinek, aki számomra új volt. Órák elteltével már jelentősen csökkent a létszám. Sokaknak haza kellett mennie és voltak, akiknek hirtelen közbe jött valami. Már jócskán este volt mikor eszembe jutott, hogy otthon nem tudják, hogy eljöttem.
- Yongguk haza kell mennem. – motyogtam szomorúan. Szívem szerint maradtam volna.
- Miért? Hívtak? – húzta el a száját a fiú.
- Nem csak nem tudják, hogy eljöttem és biztos aggódnak…
- Mond nekik, hogy itt alszol, úgy is üzleti úton vannak apámék. – csillant fel a szeme.
- Hogyne akkor még el is jönnek értem. – nevettem fel.
- Jó akkor…mond azt, hogy Zelonál alszol. Együtt készülök valami dolgozatra vagy valami. – gondolkozott hangosan.
- Lehet, így megengedik. – bólintottam elismerősen, majd már tárcsáztam is anya számát. Nem kellett sokat várnom, pár sípolás után fel is vette a telefont.
- Te meg hol vagy és miért nem vagy itthon? – szólt bele a telefonba idegesen.
- Zelonál vagyok. – kezdtem bele a hazugságomba, remélve, hogy nem gabalyodok bele a sajt történetembe. – Egy dolgozatra készülünk együtt, de még mindig lenne mit megtanulni…. Nem maradhatnék itt estére? – beszívva alsó ajkamat vártam a válaszra, ami egy kisebb hallgatás után érkezett csak meg.
- Jó maradhatsz. De legközelebb hamarabb hazatelefonálsz, ha ilyen van. Értve vagyok?
- Igen anya. Szeretlek. Szia. – tettem le a telefont, majd boldogan ugráltam a fiú előtt.
- Ez gondolom, azt jelenti, hogy elhitte, amit mondtál és ma itt alszol. – mosolygott rám, majd kezeit vállamra téve szüntette meg pattogásomat. Nevetgélve hajolt hozzám, hogy megpuszilhasson, majd visszavezetett a többiekhez. Az itt maradt emberek már az étkezőasztal körül ültek, kiosztott kártyákkal és zsetonokkal felszerelkezve.
- Yongguk neked is osztottunk. – szólt oda Minhyuk. – Nicole te nem tudom, hogy szoktál-e pókerezni…
- Nem. Én majd csak nézlek titeket. – mosolyogtam a fiúkra. Yongguk leült a neki fenntartott helyen, majd kicsit hátrébb tolta a székét.
- Nicole. – kereste meg tekintetem, majd megpaskolva a combját jelezte, hogy mit szeretne. – Nem ülsz ide? – nézett rám kérlelő pillantással.
- Jaj emberek ne itt. – nyávogott Yongnam.
- Neked csend. –nevetett fel testvére, majd kezemért nyúlva húzott oda magához. Óvatosan ültem bele az ölébe, próbáltam nem teljes súlyommal ránehezedni amit észre is vett. –Nem vagy nehéz, ne aggódj. – puszilt bele a nyakamba. Egyik kezével átölelte a derekam, míg másikkal a számomra jelentéktelen lapokat tartotta. Pár körnek le kellett folynia mire megértettem a játék lényegét. Gondolkodás nélkül vettem magamhoz a dealer szerepét, majd egy-két bűvész trükkel az asztal alatt valahogy mindig elértem, hogy Yongguk nyerjen. Mikor már akkora zsetonkupac tornyosult előttem, hogy szinte alig láttam tőle a velem szemben ülő fiúkat, úgy döntöttünk, hogy befejezzük a játékot. Idővel a megfogyatkozott csapat többi tagja is lassan haza szállingózott, így csak hárman maradtunk. Yongnam,Yongguk és én. Yongnam valószínűleg lefárasztotta saját magát az idióta vicceivel, ugyanis amint nem beszéltem hozzá két percig, azonnal elaludt a kanapén. Yongguk jó testvér módjára betakargatta az alsó fiút, majd a szobája felé terelgetett.
- Majd egy pólót szeretnék kérni. – magyaráztam az ágy szélére lehuppanva. – Semmi cuccom nincs itt.
- Jó, persze. – lépett a szekrényéhez, majd hosszas keresgélés után sikerült megtalálnia a neki megfelelő pólót. Mindegyikben volt valami kivetnivalója. Nem túl puha, túl nagy, rossz a színe, mintha nem lenne teljesen mindegy.
- És egy törölközőt is szeretnék. – hadartam mielőtt még becsukta volna a szekrényajtót. Bólintott, majd egy a számomra elérhetetlen magasságban lévő polchoz felnyúlva levett onnan egy törölközőt és odaadta nekem.
- Tudod hol a fürdő ugye? – pillantott rám érdeklődve.
- Igen. – szedtem össze a cuccaimat. Táskámból kitúrtam egy hajgumit, majd összefogtam hajamat és mentem is fürdeni. Ruháimat lepakoltam az ezt a célt szolgáló állványra, majd az időre való tekintettel a kád helyett a zuhanykabinba állva kezdtem magamra engedni a meleg vizet. Jól esett a vízcseppek simogatása bőrömön, ha otthon lettem volna órák hosszat képes lettem volna itt állni. Egy gyors pillantást vetettem a felsorakoztatott tusfürdőkre, majd kiválasztottam azt ami szemlátomást nők számára készült. Óvatosan kinyitottam a tubust, majd orromhoz emeltem azt és beleszagoltam. Kellemes virágillat lengte be a zuhanykabint, ami a kis tubusból származott. Elégedetten nyomtam a kezembe egy kis adagot, majd eloszlattam ezt bőrömön. Épp karom mosásába voltam elveszve mikor hideg levegő csapta meg a hátamat, majd egy tenyeret éreztem meg derekamon. Ijedten fordultam meg tengelyem körül, mire tekintetem egy csokibarna szempárral találkozott.
- Ne haragudj. Nem bírtam ki, hogy ne jöjjek be. – motyogta a fiú cseppet sem bűnbánóan, majd hozzám hajolva megcsókolt. Gondolkodás nélkül viszonoztam csókját, kezeimet nyaka köré fonva húztam magamhoz. Megborzongott tenyerem alatt mikor a meleg víz elérte fedetlen bőrét, a csaphoz nyúlva állította kicsit melegebbre a vizet. Kezei megállás nélkül simogatták hol az oldalam, hol a hátam, éppen ahol ért. Jólesően sóhajtottam ajkaiba, majd elszakadva tőle a tusfürdőért nyúltam. Nyomtam a kezembe a hideg zseléből, majd mellkasára téve kezeimet, kezdtem el behabozni testét. Mikor végeztem hátával visszafordult felém és kíváncsian kezdett méregetni. Lassan ereszkedtem térdeimre, majd újabb adagot juttatva kezembe nekifogtam lábai habozásába. Alsó ajkába harapva nézte végig munkálkodásom, majd mikor felegyenesedtem egy csókkal jutalmazott.
- Valamit kihagytál. – motyogta ajkaimba.
- Milyen figyelmetlen vagyok. – búgtam párnái közé, ajkamat néha az övének érintve.
- Azám. – dörmögte. Ujjait csuklóm köré fűzve vezette le kezemet a mellkasától, a hasán át egészen a férfiasságáig. Egy hangos sóhaj szakadt fel ajkai közül, mikor kezem közé vettem ékességét és gyors mozdulatokkal végighúzta rajta párszor kezemet. Elégedetlenül felmordult, mikor megálltam kezem mozgatásában, majd magam felé fordítva a zuhanyrózsát hagyta, hogy a víz lemossa rólam a habokat. Mikor végeztem kinyitottam a zuhanykabin ajtaját, majd kiléptem a puha szőnyegre. A hideg levegő gyorsaságra késztetett, így azonnal törölközőmért nyúltam és magam köré tekertem azt.
- Te nem jössz? – pillantottam hátra vállam felett a fiúra, aki még mindig a víz alatt állt. Szúrós szemekkel méregetett, majd elzárta a csapot és ő is kiszállt a párával telt kabinból. A mosdókagylóhoz sétált szemügyre vettem magam a tükörben. Hajamból kihúztam a gumit, így tincseim lágyan omlottak vállamra. Láttam a tükörben, hogy Yongguk felém közelít így nem ért váratlanul, mikor arrébb terelgette kósza tincseimet vállamról és az így szabaddá tett nyakamba csókolt. Ajkai szinte perzseltek bőrömön. Becsukott szemekkel billentettem hátra fejemet, még nagyobb teret adva neki, míg kezeim utat találtak puha tincsei közé. Egy mozdulattal maga felé fordított, majd fenekem alá nyúlva feltett a mosdókagylóra. Kezeivel megtámaszkodott derekam mellett, majd apró puszikkal egyre feljebb és feljebb haladt nyakamon. Lábaimat dereka köré kulcsolva tartottam magamhoz a lehető legközelebb, kezeim egyre erősebben markolászták haját. Mikor ajkai megtalálták enyémeket, tétlenkedés nélkül vezette nyelvét számba, megkeresve enyémet, amellyel azonnal heves csatába kezdett. Combom alá vezetve kezeit emelt fel a kemény pultról, majd kezében velem a szobájába sétált.