Hajamat laza loknikba göndörítve álltam a tükör előtt. A forró eszközt tapogatva ujjaimmal, sziszegtem néhányat, majd eligazítva göndör fürtjeimet elégedetten pillantottam a tükörből visszamosolygó énemre. A fehér mély kivágású felsőmön díszelgő gyöngyök, elegánsabbá tették az egyébként teljesen hétköznapi öltözékemet. A farmer és a szoknya közötti hezitálásom után, végül a koptatott kék farmernadrágra esett a választásom. Miután beleugráltam magam a szűk nadrágba, már meg is hallottam a csengő hangját. Amilyen gyorsan csak tudtam lerohantam az ajtóhoz így megelőzve a konyhában tolongó szüleimet.
- Kérlek titeket. – pillantottam rájuk, miközben kezem már a kilincsen pihent. – Legyetek vele kedvesek… - kérleltem őket. Mosolyogva álltak egymás mellé mögöttem, majd a fejük fölött mutogatva rajzoltak glóriákat a levegőbe. Amint lenyomtam a kilincset és az ajtó kinyílt, kiléptem rajta és becsuktam azt mögöttem. Az előttem álló fiú kikerekedett szemekkel bámulta cselekedetem, majd megköszörülte a torkát és rá mosolygott.
- Szia. – búgta mély hangján majd közelebb lépett hozzám. Kezét a derekamra csúsztatva vont magához, majd telt ajkait az enyémekre tapasztva lehelt egy csókot ajkaimra.
- Szia. – suttogtam ajkaiba. Számat az övének érintve pusziltam meg még egyszer, majd egy cuppanással elváltam tőle.
- Mehetünk? – nyúlt a kezemért, majd összekulcsolta az ujjainkat.
- Öö… – húztam vissza a kezénél fogva. – Az a helyzet… - motyogtam, miközben tekintetet a földre szegeztem.
- Baj van? – esett azonnal kétségbe. Kezeit arcomra téve emelte fel fejemet, hogy rá nézzek. Azonnal megrázta a fejem, mire kissé megnyugodott, de az aggodalom még mindig ott volt szemeiben.
- Kicsit… - köszörültem meg a torkom. – Változott a program…
- Tessék? – nézett rám értetlenül.
- Mondjuk úgy, hogy kiderült, hogy nálad aludtam egyik este…szóval anyáék tudják, hogy együtt vagyunk… - pillantottam fel rá. – Meg akarnak ismerni.
- Mi? – kerekedtek ki a szemei. – Most? Engem? A szüleid? –esett kétségbe a fiú.
- Igen. – bólintottam párat.
- De…de… - magyarázott. Megfogtam kezét ami szinte remegett az idegességtől. Megnyugtatóan simogattam felkarját.
- Yongguk ne ess pánikba. – kuncogtam.
- De mi van, ha utálnak? – borzolta össze a haját tarkójánál.
- Miért utálnának? – pislogtam rá értetlenül.
- Mert ott aludtál már akkor nálam, amikor ők nem is tudtak rólunk és miattam hazudtál nekik? – bukott ki belőle.
- Nyugi. – húztam magamhoz és egy nyugtató puszit leheltem ajkaira. – Nem lesz semmi baj. – fogtam meg a kezét. – Mehetünk?
- Igen. – vett egy mély levegőt, majd kinyitotta az ajtót. Amint kinyílt az ajtó azonnal szüleimmel találtuk szemben magunkat.
- Jó napot. – hajolt meg azonnal a mellettem álló fiú.
- Szia Yongguk. – viszonozták meghajlását szüleim, mire a fiú újra meghajolt, a tisztelete jeléül. Apa időt sem adva szegénynek azonnal előttünk termett és kezet nyújtott neki.
- Richard McCart. – rázta meg a fiú kezét határozottan.
- Bang Yongguk. – szólalt meg a fiú izgalommal a hangjában.
- Örülök, hogy megismerhetlek. – veregette vállon apa, majd anyát is odaengedte.
- Elisabeth McCart. – rázott kezet vele anya, majd biztatóan rámosolygott. – Gyertek ki az udvarra, ne itt az ajtóban ácsorogjunk. – tessékelt minket beljebb anya, majd becsukta mögöttünk az ajtót. Yongguk a kezemet szorongatva ült le mellém a teraszra elhelyezett kényelmesen kipárnázott szék egyikébe, majd rám pillantva kért biztatást tekintetével. Hüvelykujjammal kis köröket rajzoltam kézfejére, néha szorosabban fogtam kezét ez hátha megnyugtatja kissé, de úgy tűnt nagyon meg akar felelni a szüleimnek.
- Szóval nálad aludt ott Nicole szerdán… - ült le anya velünk szembe. Szemeimmel szuggerálva őt próbáltam elkapni pillantását és valahogy megkérni, hogy legyen kedves Yonggukkal de feltűnően kerülte tekintetemet.
- Igen asszonyom. – köszörülte meg a torkát a fiú.
- Nyugodtan tegezhetsz. – kuncogott anya. – Vizet? – pillantott ránk.
- Nem köszönöm. – motyogta a fiú.
- Szóval ez az ottalvás tényleg a tanulásról szólt vagy esetleg valami mást csináltatok…
- Anya kérlek. – horkantam fel kijelentésére.
- Jó. Rendben. Nem erőltetem ezt a témát. – sóhajtott fel.
- És Yongguk te merre laksz? – ült le közénk apa. Elmondhatatlanul hálás voltam amiért egy normális témát hozott fel.
- Félórányira innen. A szüleimmel és a testvéremmel lakom. – válaszolta a fiú.
- Szóval van testvéred. – mosolygott rá anya.
- Igen. Egy ikertestvérem.
- És Nicole meg tud titeket különböztetni? – nevetgélt apa.
- Először ez neki is gondot jelentett. – fordult felém mosolyogva a fiú. – De most már belejött a dologba.
- Apa, el nem tudod hinni, hogy mennyire hasonlítanak. De már találtam megoldást a megkülönböztetésre. - vigyorogtam, majd Yonggukot oldalba csíptem.
- Na, és mi lenne az? - kíváncsiskodott apa.
- Hát, Yongguk a barátom, Yongnam meg nem. - jelentettem ki büszkén.
- Jaaaj, te lány! – nézett rám apa és heves nevetésbe kezdett.
- Jó, komolyan. Annyira sokat voltam a közelükben, hogy már csukott szemmel is megy a megkülönböztetés. - mosolyogtam szüleimre.
- Na, de emberek. Ne lazsáljunk! Kezdjünk neki a sütésnek. - csapta össze anya a tenyereit. - Úgy lesz a beosztás, hogy Nicole és én a lakásban fogunk tevékenykedni, a férfiak pedig idekint a szabadban grillezni fognak. - mondta izgatottan.
- Szerintem ez egy remek ötlet. - karolt át Yongguk. - Te is így gondolod Nicole? - villantotta rám észveszejtő mosolyát.
- Nekem megfelel. - bólogattam.
- Ez a beszéd! - nyomott egy puszit Yongguk a homlokomra.
- Akkor munkára fiatalok! - kiáltotta el magát apa, mire anya és én a konyha felé vettük az irányt, apa és Yongguk pedig nekikezdtek a grillezésnek.
- Kicsim, a hűtőben vannak a sütésre váró húsok és zöldségek. Kivinnéd őket a fiúknak, ha megkérlek? - állt meg anya a mosogatónál.
- Persze, anya. - siettem a hűtőhöz, hogy kivegyem a hűtőből a hozzávalókat, ezt követően az ajtó felé vettem az irányt, majd kinyitva azt a kertben elhelyezkedő pázsitra emeltem a lábaimat, lépkedtem párat előre, hogy elérjem a kijelölt pontot.
- Yongguk, apa, meghoztam a finomságokat. - tettem le az asztalra, mire mindketten rám emelték tekintetüket.
- Köszönjük, kincsem. - vigyorgott apa.
- Esetleg kértek valamit inni?
- Egy Soju az jól esne. - bökte ki Yongguk.
- Fiam, hát te iszol? - kerekedtek ki apa szemei. Ójjajjj, Yongguk csak el ne baltázd, kérlek. Lehet, hogy ezt nem kellet volna mondanod, gondoltam magamba.
- Hát, Mr. McCart, én.. - dadogott Yongguk.
- Csapj bele fiam, derék fiú vagy te! - nevetgélt apa, majd vállba veregette barátomat. - Kettő Sojut hozz, kislányom! Hatalmas sóhajjal jeleztem ki megkönnyebbülésemet, mikor beértem anyához. Kivettem két Soyut a hűtőből, ezt követően kiszállítottam a kívánt italokat apuéknak. Visszaérve a konyhába, láttam, hogy anya épp a mosogatás végénél tart.
- Kell segítség, anya? - tipegtem oda mellé.
- Majd a sütit felvághatod. - mondta. - Egyébként.. - köszörülte meg a torkát. - Elég jó termetű ez a gyerek, már ha érted mire gondolok. - kuncogott. - Jó képű, és kellőképpen izmos is. Mellesleg intelligens!
- Mondtam, hogy jobban fog tetszeni, mint Jongin! - vigyorogtam, majd oldalba böktem. - Hol vannak a sütik?
- Az asztalon. - válaszolta anya, ezzel együtt végzett a mosogatással. Odabillegtem az asztalhoz, és neki álltam a süti szeletelésnek, mire egyszer csak hangos kacagások csapták meg a fülem.
- Úgy látom apádék jól szórakoznak. - nevetgélt anya is.
- Hála az Istennek! Lehet, hogy a Soju segített. - mondtam, majd vágtam még egy szeletet a süteményből.
- Soju? - csodálkozott.
- Igen, anya. Azt kértek apuék.
- Te jó ég! - kapott anya a fejéhez. A munka lassacskán begyorsult, kitakarítottuk a lakást, megterítettük, és a grillezésnek is véget vetettek apuék, mielőtt besötétedett volna. A teraszon ültünk, tavasziasan megterített asztalnál. Az enyhe világítás, egy kissé aranyszínűre festette az asztalt, ami még gyönyörűbbé varázsolta a szürkületben pompázó asztalt.
- Hmmm, fiúk, ennek mennyei az illata! - szimatolt anya a levegőbe.
- De még hogy az íze milyen mennyei! - vigyorgott Yongguk. - Perfetto! - csókolta meg ujjainak hegyeit egyszerre, ahogy azt a mesterszakácsok szokták, ezzel egy kis olaszos beütést véve a monológjába, ezzel mindenkit sikeresen megnevettetve. 7
- Akkor lássunk is hozzá! - nyaltam meg ajkaimat. Ezt kijelentve mindenki vett a tányérjára abból a falatból, ami szimpatikus volt neki.
- Yongguk, ez mennyei lett! Zsenik vagyunk! Adj egy ötöst az öregnek! - mondta apa teli szájjal, majd lepacsizott Yongukkal. Jó volt őket így látni. Boldoggá tett.
- Tényleg nagyon finom! - jelentettem ki, majd haraptam egy újat az ínyenc húsból, amit választottam magamnak.
-Önnek hogy ízlik, Mrs. McCart? - csillantak fel szemei barátomnak.
- Nagyon finom lett, Yongguk. Nem is tudtam, hogy főzni is tudsz! - majszolta anya is az adagját.
- Hát, van hozzá tehetségem. - mosolygott Yongguk.
- Yongguk, megtaníthatnál végre engem is főzni! Én nem tudok. - kámpicsorodtam el.
- Jaj Nicole, arra is jut majd idő! - simogatta meg a karom. - Rengeteg időnk van még addig, amíg meg nem öregszünk. - kuncogott.
- Milyen elkötelezett vagy, Yongguk! - jegyezte meg anya. - Ez tetszik!
- Tudja, én nagyon szeretem a lányukat! Bármit megtennék érte! - kortyolt Yongguk az innivalójába. - És megtiszteltetés, hogy megismerhetem magukat. - mosolygott.
- Drágám, azt hiszem, hogy jó kézben van a lányunk! - bólogatott apa.
- Teljesen egyetértek. - simogatta meg anya a hajamat. Már csak egy falat volt a tányéromon, azt bekaptam, majd a többieké is szépen lassan elfogyott. Még beszélgettünk egy kicsit, ebben a családias hangulatban, majd lassan elkezdtünk behurcolkodni és leszedni az asztalt.
- Hagyjuk magukra a fiatalokat! - ragadta meg apa kezét anya, és bementek. Mi Yongukkal lepihentünk a hintaágyra. A hold tökéletesen megvilágította Yongguk hibátlan arcát. A sötét égen lévő csillagokat kémlelte, gyönyörű barna íriszeivel. Mondhatni elrabolta tekintetemet tökéletessége. Annyira kémleltem őt, hogy észre sem vettem, hogy telik az idő, addig, amíg rám nem pillantott.
- Mi az? - mosolygott.
- Semmi. - ráztam meg fejem, majd ezt követően vállára hajtottam azt.
- Tudod, ma nagyon jól éreztem magam. - karolt át.
- Örülök, hogy jól kijössz a családommal. - kezdtem el mellkasát simogatni.
- Annyira boldog vagyok. Most minden olyan jó. Bárcsak így maradhatnánk örökre, Nicole. - mosolygott szélesen a fekete égboltra.
- Nézd, ott egy hullócsillag! - kaptam fel fejem válláról, majd hirtelen az égre mutattam.
- Kívánj valamit! - fordult felém Yongguk, mire behunytam a szemem.
- Azt kívánom, hogy... - vastag ajkakat éreztem meg ajkaimra tapadni. Gyengéden átcsaptam karjaimat Yongguk nyakán, így közelebb vonva magamhoz őt. Tenyereivel nyugtató köröket írt le a hátamra, míg édesen csókolta ajkaimat. Hajába túrtam, és kéjesen viszonozva csókját engedtem, hogy nyelve utat törjön magának a számban, ezzel elmélyítve csókunkat.
- Elfelejtettem, hogy mit akartam kívánni. - kuncogtam.
- Talán jobb is. - simogatta meg arcomat kézfejével, ami késztetést adott arra, hogy visszahajtsam a fejemet a vállára.
- Szeretlek. - mondtam ki teljes őszinteséggel, az éjszakát kémlelve.
- Én is szeretlek. - mosolygott. Bár nem láttam arcát, de tudtam, hogy mosolyog.
- Yongguk ne ess pánikba. – kuncogtam.
- De mi van, ha utálnak? – borzolta össze a haját tarkójánál.
- Miért utálnának? – pislogtam rá értetlenül.
- Mert ott aludtál már akkor nálam, amikor ők nem is tudtak rólunk és miattam hazudtál nekik? – bukott ki belőle.
- Nyugi. – húztam magamhoz és egy nyugtató puszit leheltem ajkaira. – Nem lesz semmi baj. – fogtam meg a kezét. – Mehetünk?
- Igen. – vett egy mély levegőt, majd kinyitotta az ajtót. Amint kinyílt az ajtó azonnal szüleimmel találtuk szemben magunkat.
- Jó napot. – hajolt meg azonnal a mellettem álló fiú.
- Szia Yongguk. – viszonozták meghajlását szüleim, mire a fiú újra meghajolt, a tisztelete jeléül. Apa időt sem adva szegénynek azonnal előttünk termett és kezet nyújtott neki.
- Richard McCart. – rázta meg a fiú kezét határozottan.
- Bang Yongguk. – szólalt meg a fiú izgalommal a hangjában.
- Örülök, hogy megismerhetlek. – veregette vállon apa, majd anyát is odaengedte.
- Elisabeth McCart. – rázott kezet vele anya, majd biztatóan rámosolygott. – Gyertek ki az udvarra, ne itt az ajtóban ácsorogjunk. – tessékelt minket beljebb anya, majd becsukta mögöttünk az ajtót. Yongguk a kezemet szorongatva ült le mellém a teraszra elhelyezett kényelmesen kipárnázott szék egyikébe, majd rám pillantva kért biztatást tekintetével. Hüvelykujjammal kis köröket rajzoltam kézfejére, néha szorosabban fogtam kezét ez hátha megnyugtatja kissé, de úgy tűnt nagyon meg akar felelni a szüleimnek.
- Szóval nálad aludt ott Nicole szerdán… - ült le anya velünk szembe. Szemeimmel szuggerálva őt próbáltam elkapni pillantását és valahogy megkérni, hogy legyen kedves Yonggukkal de feltűnően kerülte tekintetemet.
- Igen asszonyom. – köszörülte meg a torkát a fiú.
- Nyugodtan tegezhetsz. – kuncogott anya. – Vizet? – pillantott ránk.
- Nem köszönöm. – motyogta a fiú.
- Szóval ez az ottalvás tényleg a tanulásról szólt vagy esetleg valami mást csináltatok…
- Anya kérlek. – horkantam fel kijelentésére.
- Jó. Rendben. Nem erőltetem ezt a témát. – sóhajtott fel.
- És Yongguk te merre laksz? – ült le közénk apa. Elmondhatatlanul hálás voltam amiért egy normális témát hozott fel.
- Félórányira innen. A szüleimmel és a testvéremmel lakom. – válaszolta a fiú.
- Szóval van testvéred. – mosolygott rá anya.
- Igen. Egy ikertestvérem.
- És Nicole meg tud titeket különböztetni? – nevetgélt apa.
- Először ez neki is gondot jelentett. – fordult felém mosolyogva a fiú. – De most már belejött a dologba.
- Apa, el nem tudod hinni, hogy mennyire hasonlítanak. De már találtam megoldást a megkülönböztetésre. - vigyorogtam, majd Yonggukot oldalba csíptem.
- Na, és mi lenne az? - kíváncsiskodott apa.
- Hát, Yongguk a barátom, Yongnam meg nem. - jelentettem ki büszkén.
- Jaaaj, te lány! – nézett rám apa és heves nevetésbe kezdett.
- Jó, komolyan. Annyira sokat voltam a közelükben, hogy már csukott szemmel is megy a megkülönböztetés. - mosolyogtam szüleimre.
- Na, de emberek. Ne lazsáljunk! Kezdjünk neki a sütésnek. - csapta össze anya a tenyereit. - Úgy lesz a beosztás, hogy Nicole és én a lakásban fogunk tevékenykedni, a férfiak pedig idekint a szabadban grillezni fognak. - mondta izgatottan.
- Szerintem ez egy remek ötlet. - karolt át Yongguk. - Te is így gondolod Nicole? - villantotta rám észveszejtő mosolyát.
- Nekem megfelel. - bólogattam.
- Ez a beszéd! - nyomott egy puszit Yongguk a homlokomra.
- Akkor munkára fiatalok! - kiáltotta el magát apa, mire anya és én a konyha felé vettük az irányt, apa és Yongguk pedig nekikezdtek a grillezésnek.
- Kicsim, a hűtőben vannak a sütésre váró húsok és zöldségek. Kivinnéd őket a fiúknak, ha megkérlek? - állt meg anya a mosogatónál.
- Persze, anya. - siettem a hűtőhöz, hogy kivegyem a hűtőből a hozzávalókat, ezt követően az ajtó felé vettem az irányt, majd kinyitva azt a kertben elhelyezkedő pázsitra emeltem a lábaimat, lépkedtem párat előre, hogy elérjem a kijelölt pontot.
- Yongguk, apa, meghoztam a finomságokat. - tettem le az asztalra, mire mindketten rám emelték tekintetüket.
- Köszönjük, kincsem. - vigyorgott apa.
- Esetleg kértek valamit inni?
- Egy Soju az jól esne. - bökte ki Yongguk.
- Fiam, hát te iszol? - kerekedtek ki apa szemei. Ójjajjj, Yongguk csak el ne baltázd, kérlek. Lehet, hogy ezt nem kellet volna mondanod, gondoltam magamba.
- Hát, Mr. McCart, én.. - dadogott Yongguk.
- Csapj bele fiam, derék fiú vagy te! - nevetgélt apa, majd vállba veregette barátomat. - Kettő Sojut hozz, kislányom! Hatalmas sóhajjal jeleztem ki megkönnyebbülésemet, mikor beértem anyához. Kivettem két Soyut a hűtőből, ezt követően kiszállítottam a kívánt italokat apuéknak. Visszaérve a konyhába, láttam, hogy anya épp a mosogatás végénél tart.
- Kell segítség, anya? - tipegtem oda mellé.
- Majd a sütit felvághatod. - mondta. - Egyébként.. - köszörülte meg a torkát. - Elég jó termetű ez a gyerek, már ha érted mire gondolok. - kuncogott. - Jó képű, és kellőképpen izmos is. Mellesleg intelligens!
- Mondtam, hogy jobban fog tetszeni, mint Jongin! - vigyorogtam, majd oldalba böktem. - Hol vannak a sütik?
- Az asztalon. - válaszolta anya, ezzel együtt végzett a mosogatással. Odabillegtem az asztalhoz, és neki álltam a süti szeletelésnek, mire egyszer csak hangos kacagások csapták meg a fülem.
- Úgy látom apádék jól szórakoznak. - nevetgélt anya is.
- Hála az Istennek! Lehet, hogy a Soju segített. - mondtam, majd vágtam még egy szeletet a süteményből.
- Soju? - csodálkozott.
- Igen, anya. Azt kértek apuék.
- Te jó ég! - kapott anya a fejéhez. A munka lassacskán begyorsult, kitakarítottuk a lakást, megterítettük, és a grillezésnek is véget vetettek apuék, mielőtt besötétedett volna. A teraszon ültünk, tavasziasan megterített asztalnál. Az enyhe világítás, egy kissé aranyszínűre festette az asztalt, ami még gyönyörűbbé varázsolta a szürkületben pompázó asztalt.
- Hmmm, fiúk, ennek mennyei az illata! - szimatolt anya a levegőbe.
- De még hogy az íze milyen mennyei! - vigyorgott Yongguk. - Perfetto! - csókolta meg ujjainak hegyeit egyszerre, ahogy azt a mesterszakácsok szokták, ezzel egy kis olaszos beütést véve a monológjába, ezzel mindenkit sikeresen megnevettetve. 7
- Akkor lássunk is hozzá! - nyaltam meg ajkaimat. Ezt kijelentve mindenki vett a tányérjára abból a falatból, ami szimpatikus volt neki.
- Yongguk, ez mennyei lett! Zsenik vagyunk! Adj egy ötöst az öregnek! - mondta apa teli szájjal, majd lepacsizott Yongukkal. Jó volt őket így látni. Boldoggá tett.
- Tényleg nagyon finom! - jelentettem ki, majd haraptam egy újat az ínyenc húsból, amit választottam magamnak.
-Önnek hogy ízlik, Mrs. McCart? - csillantak fel szemei barátomnak.
- Nagyon finom lett, Yongguk. Nem is tudtam, hogy főzni is tudsz! - majszolta anya is az adagját.
- Hát, van hozzá tehetségem. - mosolygott Yongguk.
- Yongguk, megtaníthatnál végre engem is főzni! Én nem tudok. - kámpicsorodtam el.
- Jaj Nicole, arra is jut majd idő! - simogatta meg a karom. - Rengeteg időnk van még addig, amíg meg nem öregszünk. - kuncogott.
- Milyen elkötelezett vagy, Yongguk! - jegyezte meg anya. - Ez tetszik!
- Tudja, én nagyon szeretem a lányukat! Bármit megtennék érte! - kortyolt Yongguk az innivalójába. - És megtiszteltetés, hogy megismerhetem magukat. - mosolygott.
- Drágám, azt hiszem, hogy jó kézben van a lányunk! - bólogatott apa.
- Teljesen egyetértek. - simogatta meg anya a hajamat. Már csak egy falat volt a tányéromon, azt bekaptam, majd a többieké is szépen lassan elfogyott. Még beszélgettünk egy kicsit, ebben a családias hangulatban, majd lassan elkezdtünk behurcolkodni és leszedni az asztalt.
- Hagyjuk magukra a fiatalokat! - ragadta meg apa kezét anya, és bementek. Mi Yongukkal lepihentünk a hintaágyra. A hold tökéletesen megvilágította Yongguk hibátlan arcát. A sötét égen lévő csillagokat kémlelte, gyönyörű barna íriszeivel. Mondhatni elrabolta tekintetemet tökéletessége. Annyira kémleltem őt, hogy észre sem vettem, hogy telik az idő, addig, amíg rám nem pillantott.
- Mi az? - mosolygott.
- Semmi. - ráztam meg fejem, majd ezt követően vállára hajtottam azt.
- Tudod, ma nagyon jól éreztem magam. - karolt át.
- Örülök, hogy jól kijössz a családommal. - kezdtem el mellkasát simogatni.
- Annyira boldog vagyok. Most minden olyan jó. Bárcsak így maradhatnánk örökre, Nicole. - mosolygott szélesen a fekete égboltra.
- Nézd, ott egy hullócsillag! - kaptam fel fejem válláról, majd hirtelen az égre mutattam.
- Kívánj valamit! - fordult felém Yongguk, mire behunytam a szemem.
- Azt kívánom, hogy... - vastag ajkakat éreztem meg ajkaimra tapadni. Gyengéden átcsaptam karjaimat Yongguk nyakán, így közelebb vonva magamhoz őt. Tenyereivel nyugtató köröket írt le a hátamra, míg édesen csókolta ajkaimat. Hajába túrtam, és kéjesen viszonozva csókját engedtem, hogy nyelve utat törjön magának a számban, ezzel elmélyítve csókunkat.
- Elfelejtettem, hogy mit akartam kívánni. - kuncogtam.
- Talán jobb is. - simogatta meg arcomat kézfejével, ami késztetést adott arra, hogy visszahajtsam a fejemet a vállára.
- Szeretlek. - mondtam ki teljes őszinteséggel, az éjszakát kémlelve.
- Én is szeretlek. - mosolygott. Bár nem láttam arcát, de tudtam, hogy mosolyog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése